Óriási hiba nem együttműködni a szíriai kormánnyal, mert Bassár el-Aszad szíriai elnökön és a kurd milícián kívül senki sem harcol igazán az Iszlám Állam ellen ? jelentette ki New Yorkban Vlagyimir Putyin, aki tíz év után először szólalt fel az ENSZ-közgyűlés általános vitájában. Az orosz elnök egy szélesebb körű nemzetközi terrorellenes koalíció létrehozását sürgette, amelyben a muszlim országok kulcsszerepet játszanak. Ezt a Hitler elleni egykori összefogáshoz hasonlította. Vlagyimir Putyin ugyanakkor nem zárta ki, hogy orosz harci gépek légicsapásokat hajtsanak végre Szíriában, támogatást nyújtva a Bassár el-Aszad elnökkel szövetséges hadseregnek az Iszlám Állam szervezetével szemben. Hozzátette: szárazföldi orosz beavatkozásról szó sem lehet. A Barack Obamával folytatott tárgyalásokon az amerikai és az orosz elnök megállapodott, hogy utasítják katonai vezetőiket, folytassanak tárgyalásokat, elkerülendő a konfliktusokat a Szíria légterében végrehajtott esetleges műveletek során ? közölte egy amerikai tisztségviselő.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Kína a világ legnagyobb készleteivel rendelkezik
2025-ben 17 kulcsfontosságú ásvány kitermelésében is első helyen állt Kína – közölte
ma a kínai természeti erőforrások minisztériuma.
Hét év büntetésre ítélték ma a volt dél-koreai elnököt
Jun Szogjol ellen összesen nyolc ügyben emeltek vádat azt követően, hogy szükségállapotot akart bevezetni az országban.
Tovább...EB: A Meta megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló szabályozást
A brüsszeli közlemény szerint a Meta nem korlátozza megfelelően a 13 év alatti kiskorúak hozzáférését az Instagramhoz és a Facebookhoz.
Tovább...