Az erre vonatkozó törvénymódosítást tegnap fogadta el nagy szavazattöbbséggel a képviselőház.Az adatvédelmi szabályozás módosításáról Klaus Johannis államfő kezdeményezésére májusban alakult ki politikai konszenzus, amelynek nyomán a koalíció és az ellenzéki pártok vezetői közösen terjesztettek törvénymódosítási javaslatot a parlament elé.A kommunikáció megfigyelését szabályozó korábbi jogszabályok – amelyeket a sajtó Big Brother-törvényekként emlegetett – alkotmányellenesnek bizonyultak. A januári párizsi terrortámadás után a SRI és a legfőbb ügyész nemzetbiztonsági érvekre hivatkozva sürgette a joghézag felszámolását.A szerdán elfogadott törvény szerint a telefon- és internetszolgáltatóknak kizárólag bírói felhatalmazás esetén kell kiadniuk 48 órán belül valamely felhasználó személyi adatait, a hívás helyét és az adatforgalom többi paraméterét az azokat igénylő nemzetbiztonsági vagy bűnüldöző szerveknek. A korábbi, 2006-ban elfogadott adatvédelmi törvény nem korlátozta ezek hozzáférését a távközlési szolgáltatók által kezelt személyes adatokhoz.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...