Románia közismerten az euró-atlanti kurzus éltanulója. Nemcsak katonai kiadásait igazítja hozzá késedelem nélkül a NATO elvárásokhoz, nemcsak az orosz veszedelem súlyosságát érzi mélyen át, nemcsak az etnikai alapú autonómiákat utasítja el, de Magyarország migráns-kérdésben elfoglalt álláspontját is lelkesen ostorozza?
Ez előtt a háttér előtt kissé különösnek tűnik, hogy hazánk, bár az ország területét teljesen elkerülte az Európába irányuló menekülthullám, az első éltanulói gesztust követően mintha elkezdett volna visszakozni.
Ponta miniszterelnök még lelkesen vállalta az Unió által kezdetben javasolt 1500-as kvótát. Mikor Traian Băsescu azzal érvelt, hogy Romániának nem szabadna önként migránsokat befogadnia, mert nem tudja integrálni (értsd: asszimilálni) őket, Ponta még arra hivatkozott, hogy Románia nem zárhatja le határait, ?európai politikát kell folytatnia?. Sőt a Ponta által megajánlott számot Klaus Iohannis még meg is toldotta ?kereken? 285-tel. Kiderült azonban, hogy az Unió azt szeretné, ha Románia ennek a mennyiségnek is a háromszorosát, pontosan 6351 bevándorlót fogadna be. Rejtély, hogy ezt a meghökkentő pontosságot az Unió bürokratái milyen kalkuláció alapján voltak képesek előállítani. Bárhogy is legyen, az eredményt maga az européer államelnök is erősen sokallja.
Sőt, már maga Ponta is igazságtalanságról beszél, hiszen korábban az Unió néhány tagállama megvétózta Romániának a Schengeni Zónába való felvételét, most azonban épp ezek az államok követelik, hogy Románia legyen szolidáris, úgymond, az Unióval. Ponta szerint most derül ki, hogy ?milyen igazságtalanság érte Romániát?. A jogokat ugyanis megvonják tőle, a kötelezettségeket azonban megpróbálják ráerőltetni.
A román méltatlankodás kétségtelenül jogos, hiszen egy romániai állampolgár ma is csupán okiratokkal, azaz legálisan kelhet át a schengeni határon, s ha tartózkodási engedélye lejárt, ki is utasíthatják az Unió országaiból, ahogy azt a romániai romákkal számos esetben meg is tették.
A 6351-es szám hatására azonban maga Iohannis is megváltoztatta véleményét. Múlt heti sajtóértekezletén kijelentette, hogy a menekültkvóták ötletét maga sem tartja szerencsésnek. Sajtótájékoztatóján ezt az állásfoglalást nem indokolta meg, de az nyilvánvalóan a Visegrádi Államok álláspontjához való közeledésről árulkodik. Az utóbbiak pedig az indokokat is megfogalmazták. A szlovák miniszterelnök, Traian Băsescuhoz hasonlóan, a menekültek integrációjának lehetetlenségére hivatkozott.
Románia esetében azonban van egy súlyosbító tényező is. A schengeni államok számára az elosztás legfeljebb formális lehet, hiszen a már befogadott emigránsokat nem lehet röghöz kötni, a schengeni határokon belül szabadon mozoghatnak. Románia azonban kívül van a schengeni határokon, az itt befogadottak, román állampolgárként a romániai romákhoz hasonlatosan visszaküldhetőek Romániába.
Vasárnapra virradóan Németország is lezárta határait. Az ország úgymond megtelt, a németek minden jel szerint az eddiginél is hangsúlyosabban fogják követelni a menekültek méltányos elosztását, azaz a kvótákat. Feltételezhető, hogy Románia még határozottabban felzárkózik a visegrádiak mellé.
Erre ugyanis egy az eddigieknél jóval súlyosabb oka is van. A román közvélemény és politikai elit nem hajlandó elismerni a közösségi jogokat. Márpedig a nyugati államok, Franciaország, Anglia, sőt bizonyos mértékig Németország példája is azt bizonyítja, hogy a muszlim individuumok, viszonylag kevés kivételtől eltekintve, csak közösségként integrálhatók a többségi társadalmakba. Ezek a közösségek a nagyvárosok perifériáin hivatalosan el nem ismert, de a gyakorlatban szinte háborítatlanul létező úgynevezett No-Go Zonákat hoznak létre, melyeken belül az adott közösségek ad hoc ?jogrendszere? érvényesül, s melyekbe a rendőrség, a tűzoltóság és egyéb állami intézmények képviselői is csak nagy ?körültekintéssel? hatolhatnak be. Ha Romániában is ez történne, a székelység autonóm törekvéseinek elutasítása komoly nehézségekbe ütközhetne. Márpedig Románia az él-tanulósággal éppen ezeket a nehézségeket szeretné elkerülni.
Érdekes módon senkiben ? sem idehaza, sem másutt ? nem merül föl a gondolat, hogy vajon nem éppen a No-Go Zónák legalizálása (azaz valamiféle autonómia) lenne-e a tényleges megoldás, mely az emberiességi igényeket ? egyéni és közösségi szinten is ? garantálhatná. Ha ugyanis az államba betelepült vagy betelepített közösségek számára a szóban forgó államok autonómiákat garantálnának, az újonnan létrejött népcsoportok saját közösségeiken belül, a maguk hagyományai szerint teremthetnék meg a rendezett együttélés feltételeit. A Szent István-i Magyarországon a magyarok, a szlávok, a románok, a szászok, a zsidók, a muszlimok hosszú évszázadokon át (gyakorlatilag a XVIII. századig) úgy élhettek együtt, ki-ki a maga szokásai, sőt szabályai szerint, hogy bármiféle interetnikus konfliktusra sor kerülhetett volna.
Az igazi probléma az, hogy efféléről ? a mai Európában ? annak ellenére sem lehet szó, hogy az Unió maga is végső fokon egy ilyen jellegű együttélésre alapozza létstratégiáját. Legalábbis látszólag.
A látszat és a valóság közti megdöbbentő ellentmondás és nem maga a bevándorlás az, ami igazán aggasztó jelenségnek tekinthető.