Lemondott Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere. Döntését Orbán Viktor kormányfő elfogadta, majd Simicskó Istvánt kérte fel a honvédelmi miniszteri feladatok ellátására.

A Kormányzati Információs Központ MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint aznap ülésezett a kormány nemzetbiztonsági kabinetje, ahol áttekintették az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetet, ezen belül beszámolót hallgattak meg a magyar?szerb határon épülő ideiglenes biztonsági határzár készültségi állapotáról. A kabinet ülését követően Hende Csaba honvédelmi miniszter benyújtotta lemondását a miniszterelnöknek, amelyet Orbán Viktor elfogadott. A kormányfő ezek után a honvédelmi miniszteri feladatok ellátására felkérte Simicskó Istvánt, aki mostanáig a sportért felelős államtitkári posztot töltötte be.

Az 1961. november 29-én született Simicskó kereskedelmi üzemgazdászként kezdte pályáját, majd jogi diplomát is szerzett, és hadtudományból doktorált. 1991-től a KDNP tagja, 1994 és 1996 között az országos elnökség tagja volt. 1996-tól a Fideszben politizált, 2001-től a Fidesz országos választmányának alelnöke volt. 2006-tól a KDNP alelnöki tisztét tölti be. 1998 és 2006 között a Fidesz, 2006 óta a KDNP országgyűlési képviselője.

UPDATE!!!  Brüsszel kedden kora délután közölte, hogy négymillió euró rendkívüli segítséget hagyott jóvá az Európai Bizottság kedden Magyarország számára a menekültválság kezeléséhez.