A román garanciaalap az Astra fióktelep valamennyi ügyfelének, illetve károsultjának teljeskörű kártérítést fizet a román törvények által meghatározott összeghatárig, amely mintegy 100 ezer euró – közölte a Magyar Nemzeti Bank az MTI-vel. Az Astra biztosítótársaságot augusztus 26-án nyilvánította fizetésképtelenné az Országos Pénzügyi Felügyelet. A lépés a biztosító magyarországi fióktelepét is érinti. Az MNB közleménye szerint a román állami biztosítási garanciaalap (FGA) hivatalosan is közzétette az Astra Biztosító károsultjainak, ügyfeleinek kártérítésére vonatkozó eljárás szabályait. A hivatalos román tájékoztató szerint a kárigényeket közvetlenül a román garanciaalapnál, illetve a garanciaalap által e célra kijelölt megbízottaknál is el? lehet terjeszteni a kártérítést igényl? ?rlap és a szükséges dokumentumok csatolásával.
Orbán Viktor: Magyarországnak joga van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt
Az EU-csúcsot értékelve úgy fogalmazott: egyetlen olyan dolgot se tudtak mondani, ami akár morális, akár jogi, akár politikai szempontból fölróható lett volna Magyarországnak.
Tovább...Összefogásra szólít a magyar miniszterelnök
Sorsunk ma egyetlen döntésen múlik. Itt az idõ hát, hogy mi, magyarok újra összefogjunk, és együtt, közösen védjük meg az…
Tovább...Magyar-román projekt segíti az antibiotikum-rezisztencia elleni hatékony fellépést
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a temesvári Victor Babeş Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és az OncoHelp Egyesület részvételével, uniós támogatással indult…
Tovább...Kelemen Hunor elítélte az Orbán Viktor elleni ukrán fenyegetést
Elfogadhatatlannak és elítélendőnek nevezte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon kijelentését, miszerint amennyiben Orbán Viktor nem…
Tovább...