Kihallgatásra jelentkezett ma délben Victor Ponta miniszterelnök a korrupcióellenes ügyészségnél a Turceni-Rovinari ügyben, amelyben bűnvádi eljárást kezdeményeztek ellene.A miniszterelnököt legutóbb augusztus 19-én hallgatták ki, ugyanekkor hozták tudomására, hogy zárolták vagyonának egy részét. Miután kijött, a miniszterelnök ismét szűkszavúan nyilatkozott: elmondta, hogy ismertette az álláspontját, és arra nyújt be majd kérvényt, hogy az ő részét külön tárgyalják a dossziéból.
Elhunyt Sebő Ferenc énekes, népzenekutató, a táncházmozgalom egyik elindítója
79 éves korában meghalt Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a…
Tovább...PNL: a PSD-nek az AUR-ral kell kormányoznia, ha megbuktatják a Bolojan-kormányt
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, Dan Motreanu szerint a Szociáldemokrata Párt hivatalosította együttműködését az AUR-ral azáltal, hogy bejelentették: közösen…
Tovább...Bíróság előtt a Donald Trump gálavacsorájának merénylője
Ma egy washingtoni szövetségi bíróság előtt vád alá helyezik Cole Allent, aki szombaton a Donald Trump amerikai elnök részvételével tartott…
Tovább...Irán terve a béketárgyalások folytatásáról
Irán közvetítőknek átadott egy háromlépcsős tervet, amelynek alapján hajlandó tárgyalásokat folytatni az Egyesült Államokkal - számolt be a libanoni al-Majadin…
Tovább...