Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály újabb pert indított a Tulajdon-visszaszolgáltatási Ügynökség több tagja ellen, többek között Markó Attila ellen is. Az ügyészség vádjai szerint 2008-ban egy kártérítési ügyben Zaarour Ingrid, Remus Mihnea Iuora?, Theodor Cătălin Nicolescu, Constantin Zaharia Lefter, Markó Attila és Ionela Mihaela Nicolescu 70 millió euróra rúgó kárt okoztak az államnak.A vád szerint a visszaszolgáltatási ügynökség jogtalanul adott kártérítést Horia Simu üzletembernek, mivel a visszaigényelt telket természetben is vissza lehetett volna szolgáltatni, másrészt az ingatlant túlértékelték, és szabálytalan volt az is, hogy sürgősségi eljárással bírálták el a kártérítési kérést, mivel az eljárást indokló dokumentumok hamisak voltak. Az ügyben érintett személyek egy részének zárolták a bankszámláját, illetve a különböző vagyontárgyait, ingatlanjait – többek között Markó Attilának is. A kártérítési ügyet a Bukaresti Fellebbviteli Bíróság fogja kivizsgálni.
Lemondott Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes
Bejelentette lemondását Dragoș Anastasiu, az egy hónapja beiktatott kormány egyik miniszterelnök-helyettese, akiről kiderült, hogy nyolc éven át úgynevezett védelmi pénzt…
Tovább...Orbán Viktor: jó lehetőség van a román-magyar együttműködésre
Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerint van lehetőség a jó együttműködésre Románia és Magyarország között – a magyar kormányfő ezt ma…
Tovább...Román-magyar kulturális megállapodást írnak alá ősszel
Történelmi lépésnek nevezte Hankó Balázs magyar kulturális és innovációs miniszter Tusnádfürdőn, hogy hosszú idő után román-magyar kulturális keretmegállapodás jön létre…
Tovább...Magyarország célja a kiengesztelődés az utódállamokkal
Magyarország és a magyar kormány célja nemcsak a kiegyezés, hanem a kiengesztelődés és a lehető legszorosabb együttműködés az utódállamokkal -…
Tovább...