Robbantásos merényletet követtek el egy isztambuli rendőrségi épület ellen, a támadásban öt rendőr és két civil is megsebesült – jelentette vasárnap este az Anadolu állami hírügynökség.A város Sultanbeyli negyedében végrehajtott robbantás nyomán kigyulladt és súlyosan megrongálódott a kétemeletes rendőrségi épület. A magánkézben lévő Dogan hírügynökség beszámolója szerint a detonáció megrongált több szomszédos házat és mintegy húsz, a közelben parkoló gépkocsit is. Egyelőre senki sem vállalta magára a merényletet, a támadást azonban egy olyan időszakban követték el, amikor kiújultak az összecsapások a török biztonsági erők és a Kurdisztáni Munkáspárt fegyveres lázadói között. A Hürriyet című napilap szerint a rendőrségi épület közelében összegyűlt emberek a PKK elleni jelszavakat skandáltak.A robbantás mögött ugyanakkor iszlám szélsőségesek is állhatnak, miután Törökország hosszas vonakodás után – a 32 halálos áldozatot követelő suruci merénylet hatására – július 24-én légicsapásokat indított az Iszlám Állam szervezetének szíriai állásai ellen, és beleegyezett abba, hogy amerikai harci gépek az Iszlám Állam erői elleni csapásokhoz használhassák a szíriai határ közelében lévő incirliki légi támaszpontot.
Elhunyt Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke
Tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken 71 éves korában Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnöke -…
Tovább...Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...