Egyes önkormányzatok eddig is megtérítették részben vagy teljes egészében a pedagógusok utazási költségeit, ám sok helyen pénzhiányra hivatkozva erre nem került sor. A kormány frissen elfogadott határozatával egységes helyzetet kíván teremteni a költségtérítés kérdését illetően. Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter a téma kapcsán azt nyilatkozta, a jogszabály újdonsága abban áll, hogy az önkormányzatoknak ezentúl bele kell foglalniuk a költségvetésbe az ingázó pedagógusok költségeinek megtérítését. A kormányhatározat alkalmazási útmutatókat is tartalmaz a pedagógusok és a didaktikai kisegítő személyzet ingázási költségeinek elszámolásáról. A jogszabály szerint például a helyi önkormányzatoknak a helyi bevételekből és az áfából visszaosztott központi összegekből kell biztosítani a költségtérítést. Azon pedagógusok és oktatási intézményekben dolgozó személyek költségeit fizetik ki, akik nem rendelkeznek lakással azon a településen, ahol az állásuk van. Ingázni a kormányhatározat szerint lehet a tömegközlekedési eszközökkel, így a menetrend szerinti autóbuszokkal és vonattal vagy saját gépkocsival is. A pedagógusoknak havonta be kell nyújtaniuk elszámolásra az igazoló dokumentumokat, a költségtérítést pedig a tanintézetek vezetőtanácsainak kell jóváhagyniuk, az iskolaigazgató ezután közli a szükséges összegeket a polgármesterrel.
Magyarországon is megállt a kormányfő Ausztria felé
Az energiaösszeköttetések fejlesztéséről tárgyalt szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök a magyar kormányfővel és az osztrák kancellárral. A látogatás egyik fő célkitűzése,…
Tovább...Prioritás az uniós védelmi felkészülés
Románia a továbbiakban is aktív és konstruktív résztvevője kíván lenni az európai vitáknak - jelentette ki Nicușor Dan államfő az…
Tovább...Bizalmatlansági indítvány a független szenátoroktól
Az Ilie Bolojan vezette 'progresszív kormány' képtelen kezelni az ország pénzügyeit, az egészségügyet, az oktatást, a szociális védelmet, az igazságszolgáltatást…
Tovább...Holnap eldől az óvás sorsa
A Legfelsőbb Törvényszék és Semmítőszék pénteken dönt arról, hogy nyújt-e be óvást az alkotmánybírósághoz a bírák nyugdíját szabályozó új törvénytervezettel…
Tovább...