A görög szavazópolgár vasárnap kínos dilemma előtt találhatta magát. Két, következményeiben csaknem tökéletesen azonos alternatíva között kellett választania. Mert gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy csődbe megy-e az ország, vagy a kifizethetetlen adósságot kell-e nemzedékeken át kamatostul fizetnie. A görög társadalom mindkét esetben nyomorba süllyed.
Szakemberek szerint az első alternatíva rövid távon valamivel keservesebb, hosszabb távon azonban lehetőséget teremthet a gazdaság helyreállítására. A drahma visszaállítása a pénz erőteljes elértéktelenedésével járna ugyan, ez a fejlemény azonban oly mértékben megdrágítaná az importot, hogy a görögök maguk kényszerülnének az alapélelmiszerek és a legfontosabb használati cikkek előállítására. S mivel az import kiszorulna a görög piacról, mindez ki is fizetődhetne, a görög gazdaság fokozatosan fellendülne.
A kérdés pusztán az volt, mi lenne addig?
Erre pedig a görögöknek sem volt és továbbra sincs megnyugtató válaszuk. Főként akkor nem, ha az Európai Központi Bank, mely eddig is megpróbálta közvetlenül befolyásolni a görögországi politikai fejleményeket, a görög bankokat csődbe kényszeríti. A hét végén már a német tévéadók is nyíltan kimondták ? igaz, ez az információ különös módon a hazai és magyarországi mérvadó médiáig nem jutott el ?, hogy az elmúlt években a gazdasági intézmények gyakorlatilag átvették a politika irányítását. A politika ? gyakorta a választók akaratával leplezetlenül szembehelyezkedve ? egyértelműen kiszolgálja a bankok, a nagybefektetők, a multinacionális vállalatok érdekeit. Jelentős mértékben az úgynevezett lobbi rendszernek ?köszönhetően?.
A magángazdaság érdekeit fenntartások nélkül felvállaló ? a három legfontosabb nemzetközi intézmény vezetőiből álló ? úgynevezett trojka a szó szoros értelemben megpróbál diktálni a görögöknek. Ha másként nem megy, a pénzügyi zsarolás eszközeitől sem visszariadva. A német kommentátorok egy jelentős része azt is világosan kimondta, hogy az európai intézmények a demokratikusan megválasztott görög kormány megbuktatására törekszenek. Olyan helyzetet hoznak létre, melyben Ciprasz kormánya képtelen betartani választási ígéreteit, s ezért saját szavazói is elfordulnak tőle.
A trojka javaslatainak elfogadása, azaz az Igenek mellett szólt az is, hogy az ember retteg a bizonytalanságtól. Még akkor is a megszokott alternatívát választja, ha az a valóságban kockázatosabb a szokatlannál. Az Európai Nemzeti Bank a görög bankok pénzkibocsátásának korlátozásával olyan bizonytalanságérzetet teremtett a lakosságban, mely egyértelműen az Igenek irányába terelhette volna a szavazatokat. Azaz az európai intézmények a politikai csatározásokat egyértelműen pénzügyi eszközökkel, vagyis illegálisan vívják meg. S ezt számos német értelmiségi is félreérthetetlenül kimondta.
Időnként az az érzésem, hogy a német közgazdászok és kommentátorok újabban József Attila költeményeit kezdték olvasgatni. József Attila ugyanis Gyönyörűt láttam című versében már közel száz évvel ezelőtt világosan megfogalmazta. ?Jogállamban a pénz a fegyver./ A hadviselés itt ma más./ A hős a kardot ki se rántja./ Bankó a bombarobbanás,/ s mint fillér száll szét a szilánkja.? Németországnak vagy Franciaországnak ma már valóban nem kell fegyverekkel meghódítani Európát, ahogyan azt egykor Napóleon vagy Hitler tette. Elegendő puszta gazdasági függőségbe döntenie a meghódoltatni szándékozott országokat. A többi már megy magától. A pénz hálójába kerített politikusok maguk fogják saját népüket az idegen tőkének kiszolgáltatni.
Két német közgazdász, Mathias Wieck és Max Friedrich azt a folyamatot, melynek keretében mindez lezajlik, egyik nagysikerű könyvük címében is A történelem legnagyobb rablóhadjáratának nevezik (Der größte Raubzug der Geschichte). S maga az alcím is beszédes: ?Miért válnak a szorgalmasak mind szegényebbé, és a gazdagok mind gazdagabbá?? Válaszuk egyértelmű: a gazdasági bűntettek törvényerőre emelése, a demokrácia maradékainak felszámolása miatt. A Nobel-díjas amerikai közgazdász Joseph E. Stigliz szerint is a görög demokrácia a tét. A szó legtágabb értelmében. Éppen ezért úgy vélte: ?Nehéz tanácsot adni a görögöknek abban, hogyan döntsenek a hétvégi népsavazáson. Az alternatíva, a hitelezők javaslatának elfogadása és elutasítása is óriási kockázatokkal jár.?
A görögök ? nem kis mértékben nacionalista érzülettől is vezettetve ? vállalták a hatalmas kockázatot. Szinte kétharmados arányban elutasították a hitelezők ajánlatát. Ez a döntés pedig nem csak Görögországot, de Európát is válaszútra sodorta. Európának döntenie kell, hogy a szakemberek által sűrűn emlegetett, egy szűk pénzügyi elit korlátlan hatalmán alapuló ?új középkort?, vagy a demokrácia további kiterjesztését választja.
Paradox helyzet, hogy az európai elitet a jobb és a baloldali szélsőségeseknek kell a demokratikusabb megoldások irányába elmozdítani.