Ha én zászló volnék?

Ma Romániában sokan, sokat és sokfele beszéltek a zászlókról. De nem csak beszéltek, hanem fel is vonták a lobogókat, Csíkszeredában, a rendőrség udvarán, katonai díszparádé mellett és a kormányképviselet jelenlétében az egyik legnagyobbat. A román zászló napját egyébként hét esztendővel ezelőtt külön törvénnyel szabták meg, az 1848-as havasalföldi forradalomban ugyanis ezen a napon fogadták el a piros-sárga-kék trikolort a román nemzet zászlajának. A magyar zászló napjára vonatkozó törvényt egy évvel ezelőtt, 2014-ben szavazta meg az Országgyűlés és március 16, a piros-fehér-zöld trikolor napja úgyszintén az 1848-as forradalomra vezethető vissza. A három színű, hármas beosztású zászlók, amelyekből még több is van Európában, az 1789-es nagy francia forradalomra vezethetők vissza, de természetesen azelőtt is kapcsolódtak az országok és a nemzetek a különböző zászlókhoz. A történészek szerint Dánia zászlaja a világ legrégebbi nemzeti lobogója, mivel az első vitathatatlan forrás a használatáról még a 14. századból származik.A dán és általában a skandináv országok zászlóinak fehér vagy más színű keresztje a keresztes háborúkból eredeztethető, mint ahogyan a zászlók általában hadi jelzésekként születtek meg az idők folyamán. Hargita megye székhelyén, Csíkszereda főterén néhány esztendővel ezelőtt több tucatnyi székely harci zászlót felvonultattak, a szakemberek ezekben látták az egy ideig piros-feketének tekintett, ma pedig kékesen-aranyozottan lobogó székely zászlónak az elődeit. Minthogy a zászlók egykoron területfoglaláshoz kapcsolodó harci cselekményhez kötődtek, ez a tulajdonságuk alighanem megmaradt mind a mai napig, legfőképpen azokban a földrajzi térségekben, ahol a történelem nem bánt kesztyűs kézzel az ott lakókkal és úgy változtatta többször is a határokat, hogy hol az egyik, hol a másik országban találták magukat. Nyilvánvalóan ezek a tulajdonjogi jelképek magyarázzák azt, hogy mifelénk, sok helyen az országban egyre nagyobb zászlók lobognak. A székelyföldi Zeteváralján immár évek óta egy hatalmas székely zászlót fúj a szél, a Gyimesek bejáratánál, Lóvészen, az egyik hegycsúcson, egy méreteiben majdhogynem azonos román zászló tekint le a tájra. Maros megyében, Nagyernye mellett, Ikland falu szomszédságában a főúttól legalább egy kilométerre, egy kopár domboldalon, úgyszintén a székely zászló töri meg a természet látványát, Gyergyótölgyesen viszont, a tömbházak között és fölött egy huszonnégy négyzetméteres, tavaly felvont óriási román zászló takarja az eget. És a sort nem csupán jómagam, hanem még sokan folytathatnánk, mintha itt, Kelet-Európában mindegyre valamiféle zászló-olimpiába keverednénk bele: nagyobbra, magasabbra, láthatóbbra. A nemrég elfogadott romániai regionális zászlótörvény megpróbál valamiféle rendet teremteni a a helyi, regionális és országos zászlók illetve címerek és más jelképek között, de alighanem még sok víz lefolyik az Olton, a Maroson, a Küküllőkön, amíg mifelénk a zászlók nem a történelmi frusztrációk, hanem a sok évszázados erdélyi egymás mellett élés szimbólumai lesznek. Jónéhány esztendővel ezelőtt úgy tűnt, hogy az Európai Unió sokcsillagos zászlója jelenthet valamiféle kiutat, de ma már kevésbé vagyunk derűlátók. De, mint mondani szokás, a remény hal meg utoljára?.