Jevgenyij Lvovics Svarc Az árnyék című drámája lesz a Kolozsvári Állami Magyar Színház évadjának utolsó bemutatója. A nagytermi előadást, amelynek premierjét jövő szerdán tartják, felnőtteknek szánt mesének nevezte Niky Wolcz Temesváron született, Bukarestben tanult, és jelenleg a New York-i Columbia Egyetemen tanító rendező.

A bemutatóról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Visky András, a kolozsvári társulat művészeti vezetője azok közé a nagy rendezők közé sorolta Niky Wolczot, akik meghonosították azt a színházi nyelvet, amelyből a romániai színművészet a mai napig él. “Amikor egy ilyen nagy mester jön hozzánk rendezni, az nemcsak egy új produkciót, hanem a társulat művészi nyelvének a felfrissítését is jelenti. Amellett, hogy egy új előadással állunk a közönség elé, akarva-akaratlanul egy továbbképzésben is részesülünk” – jelentette ki Visky András.

Niky Wolcz elmondta, hogy a Szovjetunióban 1939-40-ben született darabot a szerző halála után, 1962-ben mutatták be először. Hozzátette, a bemutatásához arra is szükség volt, hogy Sztálin halála után enyhüljön a kommunista rendszer nyomása. Az árnyék elvesztésének motívumát feldolgozó, felnőtteknek szánt mese ugyanis erős politikai tartalommal is bír. Mint a rendező kiemelte, a ma kérdései is hangsúlyosan jelen lesznek az előadásban.

A politikai réteg mögött a történet személyes rétegéről is beszélt Niky Wolcz. “Mi történik, ha a személyiségünk megkérdőjeleződik, ha már nem tudjuk, kik vagyunk, (?) ha olyan úton haladunk, amely már nem arra vezet, amerre menni szeretnénk?” – fogalmazta meg az előadás személyes rétegének kérdéseit a rendező.

Az előadás főbb szerepeit Bodolai Balázs, Sinkó Ferenc, Orbán Attila, Imre Éva és Vindis Andrea alakítják, díszleteit és jelmezeit Carmencita Brojboiu, koreográfiáját András Lóránt jegyzi. Az árnyék a kolozsvári társulat tizedik bemutatója a 2014-2015-ös évadban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.