A helyi katasztrófavédelem szerint először azokat a lakosokat evakuálják, akik a vulkán körül három kilométeres sugarú körben élnek. A Sinabung körüli veszélyzóna teljes sugara hét kilométer.

A Szumátra szigetén található vulkánból folyik a láva, mennyisége már elérte a 3 millió köbmétert. Fennáll a veszélye annak, hogy összeomlik a vulkán kúpja. A Sinabung négyszáz év nyugalom után 2010-ben kitört, majd 2013-ban és 2014-ben ismét működésbe lépett. Tavalyi kitörése miatt 17 ember halt meg.