Az ügyészség Kiss Sándort csúszópénz elfogadásával, hivatali visszaéléssel és pénzmosással, míg a szintén őrizetbe vett Beneamin Rus nagyváradi üzletembert pénzmosással és hivatali visszaélésre való felbujtással gyanúsítja. A DNA közleménye négy ügyet sorol fel, amelyekben Kiss és társai összesen 4,3 millió euró illetéktelen haszonra tettek szert.

Vizsgálják többek közt a Bihar megyei regionális hulladéklerakóra kiírt közbeszerzési eljárást, amelynek nyertese a KEVIÉP Kft. volt. A cég honlapján a referenciaként feltüntetett megbízatást az ügyészek szerint a törvény megkerülésével adták a debreceni vállalkozásnak még 2003-ban, azzal a feltétellel, hogy 300 ezer eurónyi összeget visszatérít Kiss Sándornak és három társának: Mudura Sándornak, Bojtor Vilmos Lászlónak és Miklóssy Ferencnek. A pénzt Bojtor Angliában bejegyzett cége segítségével mosták tisztára. Az ügyészek szerint a gyanúsítottak 2005?2006-ban ugyanezzel a módszerrel összesen 700 ezer ?tiszta? euróra tettek szert.

Az ügyben tavaly indult meg az eljárás. Akkor Kiss Sándor a sajtóhoz eljuttatott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a nyomozóhatóság többször vizsgálta már az említett ügyeket, és egyszer sem emelt vádat ellene. A Bihar megyei RMDSZ kedden állásfoglalást tett közzé, amelyben aktuálpolitikai kérdésekkel hozza összefüggésbe Kiss Sándor őrizetbe vételét. ?Furcsa egybeesés, hogy tavaly az eljárás éppen a választási kampány kezdetekor éledt újra, és a jelenlegi őrizetbe vétel azután történik, miután nemrég Kiss Sándor a Szent László-szobor Szent László térre való kihelyezése mellett nyilvánosan, aláírásával kiállt, illetve múlt héten nyilatkozott a magyarság számarányát csökkentő nagyváradi és szentmártoni fúzió ellen? ? áll a közleményben. A Bihar megyei RMDSZ-szervezet ? amelynek Kiss Sándor az elnöke ? szolidaritását fejezte ki, és támogatásáról biztosította a megyei tanács alelnökét.