De mint már említettük, az ENSZ 2014. október 15-e óta tisztában van mindezzel ? akkor tette közzé tényfeltáró jelentését. És nem csak ő van tisztában vele. Az Amnesty International már egy hónappal azelőtt, 2014 szeptember másodikán közhírré tétette, hogy etnikai tisztogató hadjárat folyik Irakban. És az eredmény: az amerikaiak ? ?nagy nemzetközi összefogással? ? bombázgattak egy kicsit Kurdisztánban. Az Iszlám Állam pedig köszöni szépen, mostmár nemcsak a Közel-Keleten ? Irakban és Szíriában ? gyilkol, hanem Afrikában is, a szaharai övezetben, sőt Európában is, a földrész nyugati országaiban. De gépfegyverezett egyet Dallasban is, az Amerikai Egyesült Államokban. Az ENSZ végre eljutott odáig, hogy nemzetközi törvényszék elé terjeszti, megítélés végett, az Iszlám Állam viselt dolgait. Vagyis ? gyakorlatilag ? haladékot ad nekik, mert mint tudjuk, az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek.

A nagyhatalmak, illetve akiknek lehetőségük lenne megállítani az Iszlám Állam által folytatott tömeggyilkosságot, népirtást, mészárlást ? várakoznak. Úgy tesznek, mint annakidején, amikor Hitler irtotta a zsidókat. Egyetlen pozitív fejlemény, hogy Törökország menedéket nyújt és ellátja étellel, ágyneművel az oda menekülő jazidikat. Erdogan köztársasági elnök személyesen fogadta a menekülő jazidik képviselőit. A mai Törökország vezetője teszi ezt, aki nem vállalja a száz évvel ezelőtt, a Török Birodalom által elkövetett örményirtást. Mert a mai Törökország nem az a Törökország… és a mai török állampolgár nem gyilkol örményt. Azért tekintetbe kellene venni ezt is.

De most a jazidik irtásáról van szó. Meddig nézi ezt a világ, ölbetett kézzel? Vagy: ?Bombázgatunk, bombázgatunk, és a temetők üresek?? ? illetve nem a népirtók kerülnek oda? ? Meg kellene gondolni ezt.