Kedden éjfélkor a Szaúd-Arábia által vezetett arab katonai koalíció befejezte a légicsapásokat Jemenben. Helyettük új műveletet indít, amely a terrorelhárításra, a segélyezésre, a biztonság megteremtésére és a politikai helyzet megoldására fókuszál ? derült ki a szaúdi tulajdonú al-Arabíja hírtévé adásából.

A műsorban felolvasott közlemény szerint a koalíció úgy látja, hogy a március végén, a jemeni húszi felkelők ellen indított, Határozottság Vihara fedőnevű művelet elérte céljait, ezért új műveletet indítanak A Remény Helyreállítása fedőnéven.

Ahmed Aszeri tábornok, dandárparancsnok és egyben az arab koalíció parancsnokságának szóvivője Rijádban kijelentette: A koalíció továbbra is meg fogja akadályozni, hogy a húszi milíciák terjeszkedjenek, vagy bármilyen katonai műveletet kezdeményezzenek Jemenben.