Az RMDSZ Budapesten tartózkodó politikusa ezt tegnap jelentette be Facebook-oldalán. A képviselő lemondó nyilatkozatának elektronikus változatát megkapta a házbizottság is, amely a lemondást csak akkor terjeszti tudomásul vételre a plénum elé, ha az papíron is megérkezik a parlamentbe.

A képviselő lemondása ezt követően lép majd érvénybe. Eugen Iordăchescu, Markó Attila ügyvédje a maszol.ro-nak elmondta: a politikus lemondása után semmi akadálya már annak, hogy az ügyészség az előzetes letartóztatás elrendelését kérje a legfelsőbb bíróságtól. Ha azonban az ügyészek nem találják Romániában a politikust, akkor európai elfogatóparancs elrendelését fogják kérni ellene. Ezt a parancsot a magyarországi hatóságoknak is továbbítják.

Mint ismert, Markó Attilát a vádhatóság három rendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsítja amiatt, hogy a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának tagjaként a többi taggal együtt a piaci árhoz képest túlértékelt telkek alapján ítélt meg kártérítéseket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.