Világszerte 3 millió 768 ezer koronavírussal fertőzött személyt tartanak nyilván a baltimore-i Johns Hopkins egyetem mai összesítésében. Ebből több mint 1 millió 249 ezret meggyógyultként jegyeznek, a halálesetek számát pedig csaknem 264 ezerre becsülik. A fertőzés 187 országban van jelen.

A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott az elvégzendő tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek.  

A legtöbb COVID-19 vírussal fertőzött  személy, 1 millió 228 ezer, az Amerikai Egyesült Államokban van. Oroszország az ötödik helyre lépett előre az igazolt fertőzöttek számának tekintetében, amely meghaladta a 177 ezret. Ezzel Oroszország az elmúlt nap alatt Franciaországot és Németországot is megelőzte.

A fehérorosz külügyminisztérium tegnap megfosztotta akkreditációjától az orosz állami Pervij Kanal (Első Csatorna) televíziónak a helyi járványhelyzet feltárásával foglalkozó forgatócsoportját, és ma Alekszej Kucsinyint, a televízió munkatársát kiutasította az országból. Sajtóértesülések szerint a döntés oka az lehetett, hogy az orosz stáb egy, szerdán Sztolbciból leadott tudósításában azt állította, hogy súlyosan megromlott a helyzet, és a helyiek nem bíznak a helyi statisztikában. Oroszországban csaknem 177 ezer igazolt fertőzést tartanak számon, több mint 23 és fél ezer gyógyultat és 1625 elhunytat regisztráltak.

Spanyolországban több mint 126 ezer gyógyultról számoltak be, a Hopkins egyetem 220 ezer fertőzöttet és több mint 25 és fél ezer halottat tart nyilván. A járvány halálos áldozatainak emlékére nemzeti gyász elrendelését tervezi a spanyol kormány – erről a miniszterelnök beszélt a parlament tegnapi ülésén. A konzervatív Néppárt tartózkodása ellenére a parlament várhatóan elfogadja a szükségállapot meghosszabbítását május 24-ig, mivel a baloldali kisebbségi kormány javaslatát megszavazza a Baszk Nacionalista Párt (PNV) és az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt is.

Olaszországban a gyógyultak száma túllépte a 93 ezret. Csaknem 214 és fél ezer fertőzöttet és töb mint 29 és fél ezer halálesetet tartanak számon. A franciaországi kórházakban hetek óta fokozatosan csökken a betegszám, ezért országszerte folytatódik a felkészülés az általános karantén jövő heti feloldására. Legvitatottabb kérdés az iskolák megnyitásának menetrendje és a tömegközlekedési eszközök biztonsága. Franciaországban több mint 174 ezer fertőzöttet, csaknem 54 ezer gyógyultat és több mint 25 és fél ezer elhalálozást jegyez a koronavírus okán a Hopkins Egyetem.

Németországban tovább lazítják a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokat, és a járványkitörések helyi elfojtását szolgáló új védekezési rendszert vezetnek be a szövetségi kormány és a tartományi kormányok tegnapi megállapodása szerint. A tartományi kormányok a helyi adottságoknak megfelelő ütemben újraindíthatják a vendéglátást és az idegenforgalmat. Azonban ha egy járásban vagy városban százezer lakosonként 50 fölé emelkedik az utóbbi hét napon regisztrált fertőzöttek száma, ismét korlátozásokat kell bevezetni az adott területen, és csak akkor lehet újra lazítani, ha hét napon keresztül a határérték alatt marad az új fertőzöttek száma. Így a lazítások mellett egy „vészhelyzeti mechanizmust” is bevezetnek, amelynek révén nem az egész országot kell lezárni, ha valahol felerősödik a járvány – emelte ki Angela Merkel kancellár a tanácskozás után. Németországban 168 ezer fertőzöttet, 139 900 gyógyultat és több mint 7 ezer elhunytat tartanak számon.

Magyarországon 1966-ra csökkent az azonosított fertőzöttek száma, 801-en meggyógyultak, az elhunytak száma 383, 10 956-an vannak hatósági házi karanténban és több mint 94 ezer mintavétel történt – tájékoztat a koronavirus.gov.hu mai közleménye.