Általános mozgósítást rendelt el a belügyminiszter, hogy megakadályozza a hagyományos május elsejei, miccsel és sörrel fűszerezett partikat. A hatóságok felszólítást tettek közzé, amelyben azzt kérik, hogy idén mindenki otthon ülje meg a munka ünnepét.

Monica Dajbog, a belügyminisztérium szóvivője beszámolt arról, hogy a szaktárca valamennyi alkalmazottját mozgósították, a rendőrök és csendőrök nem csak a közutakon állítottak fel ellenőrző pontokat, hanem az erdőkben is járőrözni fognak. Kiemelt figyelmet fordítanak azokra a helyszínekre, ahol majálisozni szoktak. A kijárási korlátozások megszegőit helikopterekből is vadásszák.

A tájékoztatás szerint a hosszú hétvégén összesen 36 ezer rendőr, katona, csendőr és tűzoltó valamint más belügyi alkalmazott felel a közrendért. Emellett egyes önkormányzatok külön intézkedéseket is hoztak. A Fehér megyei Balázsfalva például az országban elsőként megtiltotta ma és holnap a gépjárművek közlekedését. Aradon felfüggesztették a közszállítást mind a város, mind pedig a megye területén.

Közben a Szociáldemokrata Párt azzal vádolja a kormányt, hogy a szükségállapot ideje alatt 500 millió lej értékben szabott ki büntetéseket, de csak 175 ezer tesztet végzett el a koronavírussal fertőzött személyek kiszűrésére.

Marcel Ciolacu, a párt ideiglenes elnöke Facebook-bejegyzésében jelezte, hogy Európában nálunk a legmagasabb a büntetések értéke – még az orvosi személyzet számára megvásárolt védőfelszerelések értékét is meghaladja.