Trump rakétatámadást rendelt el Irak ellen, ahol a síita tüntetők az amerikai nagykövetség épületét ostromolták meg. Sőt, a legkorszerűbb drónokkal, melyekkel ma már egy bombabiztos irodából a világ bármely táján gyakorlatilag bárki kivégezhető, a bagdadi repülőtér közelében meggyilkolták Szulejmani tábornokot, az iráni hatalom – Komeini után  – legnagyobb befolyású emberét és a síita milíciák kilenc másik legfontosabb alakját. Ezt követően újabb bombatámadásokat intéztek az Irán-párti síita milíciák fő hadiszállásai ellen is. Tudni kell, hogy Irakban e pillanatban a Szaddam Husszein által egykor száműzött – s az akkor ellenséges Iránban védelmezetti státust élvező – síita politikusok vannak hatalmon. A Zeit.online vezércikkírója, Michael Thuman szerint Szulejmani Trump által levezényelt meggyilkolása szabályos hadüzenetnek számít. Az akciót az iráni közvélemény ekként is fogta fel. Komeini Ajatollah, Irán voltaképpeni vezetője is.  És bosszút esküdött. Hasszan Ruhani iráni elnök is félreérthetetlenül fogalmazott: Irán és „a térség szabad államai” a „kedvező helyen és a kedvező pillanatban” bosszút állnak az Egyesült Államokon. Aminek a fele se tréfa. A térség – az amerikai katonák Szíriából való kivonása ellenére – tele van amerikai katonai egységekkel, nem beszélve  a környező államokbeli hatalmi viszonyok ingatagságáról. Irán a szomszédok síita milíciái révén immár okkal írhatja át a térség hatalmi viszonyait. Arról nem is beszélve, hogy Irán és az oroszok által támogatott szír elnök érdekei is egybevágnak.

És Putyin is hetvenkedik. Az orosz köztévé épp az új év(tized) hajnalán tette közzé, hogy Oroszország egy új – a technika mai szintjén – befoghatatlan atommeghajtású interkontinentális rakétával rendelkezik, mely a fénysebesség ötszörösével juttatható el a célpontba anélkül, hogy – a technika mai színvonalán – bárki befoghatná. A nyugati hírforrások szerint a rakéta eddigi tesztjei nem voltak sikeresek. De hát a nyugati propaganda sem sokkal megbízhatóbb, mint az orosz. (Lásd Szaddam Husszein vegyi fegyvereit!)

De ha Putyint (akit az amerikaiak kelet-európai rakétabázisok tucatjaival „bástyáznak körül”) ki is hagyjuk a játékból, abban a nyugati szakértők is egyetértenek, hogy Irak lerohanása (ez lehetne az amerikai szempontból „adekvát” lépés) az esetleges iráni intervencióhoz viszonyítva legfeljebb egyfajta sétagalopp volt. Egy hasonló akció az amerikaiaknak is fájdalmasan sokba kerülne. (Talán semmivel sem kevesebbe, mint egykor Vietnam…) Az akció Trump számára, aki az amerikai csapatok Közel-Keletről való visszavonásával kampányolt, akár végzetessé is válhat. Az amerikai világhatalom fanatikusainál nyerhet ugyan némi támogatást, hiszen neki, lám, volt bátorsága megtenni azt, amitól Bush és Obama még vonakodott, de a mindinkább elszegényedő középrétegek egy jelentős részét, amely épp a nyomasztóan költséges militarizmus megfékezésének ígéretével adta rá a szavazatát, legalább annyit, vagy még többet veszíthet is, mint amennyit a héják támogatásával nyerhet…

A demokraták egyik vezető személyisége – Trump talán legfontosabb ellenfele – a demokrata Jo Biden  kemény szavakkal bélyegzi meg Szulejmani meggyilkolását. A gyilkosságban ő is egyfajta, a demokraták szerint –  Trump korábbi akcióihoz hasonlatosan felelőtlen – „hadüzenetet” lát.

A tőzsde reakciói azonban még ennél is sokatmondóbbak. Az olajárak máris a tavalyi szaúd-arábiai konfliktust követő szintre ugrottak. Irán bármikor lezárhatja a Hormuzi-Szorost, melyen át a világ kőolaj-kereskedelmének egyötöde zajlik. A szaúd-arábiai olajkutak ma sem kevésbé veszélyeztettek, mint korábban: Az ott állomásozó amerikai katonák – a szakértők szerint – nem sokat számítanak.  Az olajár megugrása pedig – az amúgy is a recesszió határán imbolygó – világgazdaságot valóban súlyos válságba taszíthatja. A közel-keleti gázszállítások kiesése szintén Oroszországot hozná helyzetbe. Putyin ugyanis – a legújabb hírek szerint – a Németországot Európával összekötő Északi Áramlat 2 elnevezésű gázvezeték építésének az amerikaiak által kikényszerített embergóját megkerülendő, maga vállalkozik arra, hogy befejezi a tengeralatti gázvezetékek lefektetését. S ha már a gázvezeték Európában lesz, Németország aligha utasíthatja el az orosz gázt. Főleg, ha már közel-keleti sem lesz, s a zöldek a német kormányt – környezetvédelmi okokból – a szénerőművek leállítására kényszerítik.

Bacsó Péterrel szólva: helyzet valóban fokozódik.

Amerika Trump parancsára katonai egységeket küld a térségbe. 3-3.500 katona máris útban van, nem beszélve a Kuwaitba küldött 750-ről.

Hogy a veszély mennyire komoly, azt jól jelzi, hogy Amerika és Németország visszahívja a térségből állampolgárait.

S a palesztin kérdés is újra kiéleződik. Szulejmani síita gárdistái eddig is az Al-Kuds brigádok nevet viselték. A név pedig Jeruzsálem arab megnevezése. A cél Jeruzsálem Palesztinából való kiszakítása. A konfliktus tehát az összes régi sebet felszakíthatja. Az szerencsére nem valószínű, hogy a harsány fenyegetések ellenére Trump Irán tényleges lerohanására szánná el magát. A háború nem Iránban, hanem a szomszédos államokban fog lezajlani. Amerika és Irán által szított polgárháborúk formájában. De nem lesz kevésbé iszonyatos…

És mindeközben Európában a december-január és várhatóan a február is  színtiszta tavasz gyanánt folytatódik. A környezetvédők legsötétebb gyanúi válnak valóra. Hogy a lebombázott városok, az élővilág pusztulása, a katonai akciókkal járó hatalmas légszennyezés csak tovább súlyosbíthatja a helyzetet…? Kit érdekel? Nem beszélve azokról a pénzekről, melyeket a világ leghatalmasabb államai a klímavédelem helyett az értelmetlen pusztításba ölnek bele. Miközben a klímahelyzet a világ számos táján tényleg az elviselhetőség határáráig jutott. Az ausztrál kormány lassan fel is adja. A 46 fokos január eleji melegben a bozóttüzek megfékezhetetleneknek bizonyulnak. A hadsereg már a tartalékosokat is kénytelen mozgósítani. Hatalmas területek állnak lángokban.

Hogy a sarki „kánikulákról” és a gleccserek olvadásáról ne is beszéljünk.  Már csak egy kisebb világháború hiányzik. Hogy minden rendben legyen…

Boldog új évtizedet!