Az első nyolc hónapban 14,6 milliárd lej volt az államháztartási hiány, GDP-arányosan 1,54 százalék – közölte pénteken a pénzügyminisztérium. Ez több mint kétszerese az egy évvel korábbi 0,76 százalékos, 6,5 milliárd lejt elérő deficitnek. Az idén az első nyolc hónapban a konszolidált költségvetés bevételei 13,7 százalékkal voltak nagyobbak, miközben a kiadások 18 százalékkal nőttek, elsősorban a személyzeti költségek 25 százalékos emelkedésének hatására. Tavaly GDP-arányosan 3 százalék volt az államháztartási hiány, és az idén is ugyanennyit tervezett a kabinet. A kormány következetesen azt állítja, hogy a deficitet a 3 százalékos küszöb alatt tartja, annak ellenére, hogy az Európai Bizottság már májusban a túlzott költségvetési optimizmus veszélyeire figyelmeztette Romániát, és azt valószínűsítette, hogy a bérpolitika miatt az államháztartási hiány mind az idén, mind a jövő évben meghaladja a GDP 3 százalékát.
Kihirdette az államfő az első deficitcsökkentő csomagot
Nicușor Dan államfő kihirdette az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvényt, amely tegnap este jelent meg a Hivatalos Közlönyben. A ma…
Tovább...Enyhén csökkent a ROBOR
A tegnap jegyzett évi 6,70 százalékról 6,69 százalékra csökkent ma a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb.
Tovább...S&P Global hitelminősítő: Marad a BBB-/A-3-as befektetési ajánlású adósbesorolás
Ezzel Románia elkerülte, hogy átkerüljön a befektetésre nem ajánlott kategóriába.
Tovább...Lassul a reformok lendülete?
A kormánykoalíció augusztus közepére halasztja a deficitcsökkentő intézkedések második csomagjának elfogadását.
Tovább...