Ma egy kis szünet, kedves hallgatóim, a foci világbajnokságban, hogy már holnaptól ott folytassuk, ahol abbahagytuk vagy még stílszerűbben fogalmazva, a második félidővel, ahol immár naponta kimondatik az itélet és a tíz európai, a négy délamerikai, az egy észak-amerikai és az egy ázsiai csapat közül valaki biztosan elhull és csak a legjobbak menetelnek majd a végső cél felé. Ami az elmúlt két hétben történt, arról világszerte rengeteg kommentár elhangzott és elhangzik, minden bizonnyal itthon is mindenkinek meg van a maga kedvenc sztorija a jelenlegi világbajnok németek kiesésétől a látványos Maradona-mutatványokig a díszpáholyban, és még hosszan lehetne folytatni a sort. Jómagam azonban egy kis példázattal szeretnék figyelmeztetni arra, hogy mit jelent, amikor valaki először a foci világtörténelmében fair play pontokkal megy tovább, méghozzá úgy, hogy néhány percig fair play-től tökéletesen elütő szellemben játszik. Természetesen a japán-lengyel mérkőzésről van szó, amikor az utolsó két percben a szigetlakók csak álldogáltak a pályán és úgy rúgták egymásnak a labdát, mint a kisiskolások, nehogy gólt vagy ne adj Isten, sárga lapot kapjanak, mert akkor oda az üdvösség. Persze, lehet azt mondani, hogy a cél szentesíti az eszközt, de nekem egy jóval közelebbi, hazai mondás jutott eszembe, amely Romániában amolyan szólásmondás számba is megy és ezért először románul mondom el: mai rău să nu fie! Csak rosszabb ne legyen! Hát bizony ezt játszták a japánok és gondoljuk csak el, hányszor cselekszünk, vagy éppenséggel hányszor nem cselekszünk ennek a mondásnak a jegyében mi magunk is! Minden jól van, ahogy van, csak rosszabb ne legyen! Igen gyakran a közömbösségünket, a közéleti tehetetlenségünket palástoljuk ezzel a mondással: ez van, ez a helyzet, ezt kell elfogadni, csak éppen rosszabb ne legyen! A közösségi oldalakon, a legtöbbször névtelenül, bizonyos visszás dolgok láttán még ki-kitör belőlünk egy-két megjegyzés, de hogy cselekvően részt vegyünk bizonyos helyi társadalmi folyamatok kialakításában, arra már a legtöbbször nem futja erőnkből. És hadd mondjak egy példát. Érdemes lenne egy olyan statisztikát készíteni az elmúlt évekből, hogy a városi vagy községi tanácsok ülésein hány helyi lakos vett részt, hány lakossági indítványt jegyeztek be és ha összesítenénk ezeket a számokat, alighanem nagyon meglepődnénk: tartok tőle, hogy a két kezünkön meg tudnánk számolni, amikor a helyi lakosság élt a demokrácia nyújtotta lehetőségekkel és számon kérte választottjait, illetve csoportként, kisebb közösségként hallatta a hangját az őt érintő kérdésekben. Ahhoz, hogy a helyi demokrácia működőképessé váljon, nem elég csupán négy évenként elmenni szavazni és utána arra várni, hogy csak rosszabb ne legyen, minden jól van úgy, ahogyan van, ahogyan a megválasztottak mondják vagy próbálják velünk elhitetni. A közéleti felelősség azt jelenti, hogy megfigyelni kell, felügyelni kell, ha szükség van rá, közbelépni és remélem a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség is kitalál valamilyen ellenszert az olyan mérkőzések ellen, mint a francia-dán, vagy éppenséggel a bevezetőben említett japán időhúzás. Videóbírók már vannak, a kapuk gólvonalát, a labda átjutását külön technológia ellenőrzi, most már arra is sort kellenne keríteni, hogy észrevegyük: a sport voltaképpen olyan emberi tevékenység, amelyben a cél soha nem szentesítheti az eszközt. Hiszen éppen ez utóbbi, azaz a játék a legfontosabb.
Két emlékem Borbély Laciról
Két nappal ezelőtt volt Borbély László hetvenedik születésnapja. Ennek kapcsán jutott eszembe két történet az RMDSZ talán leghosszabb aktív karriert magáénak mondható politikusáról.
Tovább...Shakespeare feketében
Néhány nappal a színházi világnap előtt, szombaton a The Telegraph hasábjain egy olyan tanulmányt ismertettek, amely szerint William Shakespeare túlságosan „fehérré, férfiassá és ciszneművé” tette a színházat.
Tovább...Tehetetlenség
Pedagógus ismerősöm mesélte, hogy elkobozta egyik diákja telefonját, mert tanóra közben sem volt hajlandó megválni a készüléktől, noha tiltja használatát az iskolai szabályzat. Az esetről értesítette a diák édesapját, és megkérte, mikor teheti, keresse fel az iskolában.
Tovább...Az idők végezete?
A Moszkva melletti Koncertcsarnok ellen intézett terrortámadás, melynek eleddig minimum 133 halálos áldozata és nagyszámú sebesültje van, ismét magas fordulatszámra pörgette a Moszkva és Kijev között zajló propaganda kampányt.
Tovább...