Ma este lesz az évszázad leghosszabb, 103 perces teljes holdfogyatkozása. Kiss László csillagász az M1 aktuális csatornán elmondta: ma este egy vonalba kerül a Nap a Föld és a Hold, és a Hold este a Föld árnyékkúpjába lép. Mint mondta, az esemény egyediségét az adja, hogy a Hold a földkörüli pályájának távolabbi szakaszán jár, ezért kisebbnek látszik a korongja, tovább tud a Föld árnyékában tartózkodni. Mint ismertette, amikor este felkel a Hold, már rögtön napnyugta után elkezdődik a korong elhalványodása, a teljességet körülbelül 22 óra 30 perckor fogja elérni – ekkor belép a teljes árnyékba. Nem tűnik el teljesen, mélyvörös színe lesz a földi légkörön átszűrődő napfénynek köszönhetően – mondta a csillagász, hozzátéve, hogy a Hold mintegy másfél óráig, 1 óra 43 percig lesz a Föld árnyékában, majd elindul kifelé, a jelenség éjfél után fog véget érni. Érdekességként említette azt is, hogy a Mars 15 éve nem volt ilyen közel a Földhöz, mint ezekben a napokban, így a bolygó a Nap, a Hold és a Vénusz után a negyedik legfényesebb égitestté vált. A két jelenség együtt nagyon szép látvány lesz, érdemes megnézni akár szabad szemmel is – hangsúlyozta a csillagász. Ha egy sötét helyre kimegyünk, nem a város közepéről nézzük a jelenséget, a holdfogyatkozás közepén fel fog tűnni a Tejút fényes sávja az égen. Másfél óráig teljesen be fog sötétedni az éjszaka – ismertette a jelenséget.
Az erdészeti alkalmazottak is tiltakoznak
A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntettek szerda délelőtt 10 és 14 óra között a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve…
Tovább...Folytatják a tüntetéseket a tanügyi szakszervezetek
Sztrájkőrségekkel és tüntetésekkel folytatják a tiltakozó akciókat a tanügyi szakszervezeti szövetségek, amelyek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnök kijelentését, miszerint az elmúlt…
Tovább...Korlátozták a romániai kamionok átkelését Magyarországra
A Szent István-napi rendezvények miatt Magyarországon ma éjjel 11 óráig nem közlekedhetnek a 7,5 tonnánál nagyobb teherautók. A Nagyváradi Határrendészet…
Tovább...Mindenhol ünnepel a magyarság – Őrtüzek gyúlnak augusztus 20-án Székelyföld-szerte
Ma van augusztus 20-a, államalapító Szent István királyunk ünnepe, Magyarország hivatalos állami ünnepe, egyben az új kenyér ünnepe. A keresztény…
Tovább...