Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke adta át ma az MTA 186. közgyűlésének ünnepi ülésén az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, a Wahrmann Mór-érmet, az Arany János-életműdíjat és az Akadémiai Újságírói Díjat. Az életműdíjnak számító Akadémiai Aranyérmet a világhírű magyar diszkrét matematikai iskola egyik megteremtője és nemzetközileg is elismert személyisége, T. Sós Vera Széchenyi-díjas akadémikus vehette át. Az Akadémiai Díjat tizenhárom tudósnak adományozták. Az informatikai képzés és kutatás támogatása terén szerzett érdemei elismeréseként a Wahrmann Mór-érmet Bojár Gábor, a Graphisoft SE elnöke vehette át. A jelentős tudományos munkásságú külhoni magyar tudósok elismerésére szolgáló Arany János-életműdíjat Benkő Samunak, az MTA külső tagjának adományozták 2015-ben. A Széchenyi-díjas kutató, a Román Akadémia kolozsvári Történeti Intézetének nyugalmazott főkutatója, az Erdélyi Múzeum-Egyesület volt elnöke a díjat a magyar, főként erdélyi származású humán értelmiség szerepének és teljesítményének feltárásáért, valamint azért a több évtizeden át végzett, kiemelkedő kutatómunkáért kapta, amelynek során elkészítette Bolyai János kéziratainak katalógusát, értékelte életútját, levelezését, vallomásait, marosvásárhelyi kéziratait. Az Akadémiai Újságírói Díjat Molnár Csaba, a Magyar Nemzet újságírója kapta kiemelkedő tudományos ismeretterjesztési tevékenységéért.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.