Vélemény

Olvasom, hogy a hangulatos alcsíki településen, Csíkszentgyörgyön idősek festik a buszmegállókat. S azt is megtudom a rövid beszámolóból, hogy a…

Szobabiciklizés közben a Friedemann úr, a törpét hallgattam Victor Rebengiuc előadásában, s mikor az véget ért, átklikkeltem Réz Pál hangos…

Még ez a hétvége és legördül a függöny, bezárulnak a párizsi olimpiai játékok. Ezért kellő tisztelettel hallgatóimnak azt javasolom, hogy…

Egy olimpiai bajnok – különösen akkor, ha egy kis ország képviselője – valóságos nemzeti hős. Romániában máig érinthetetlen nimbusza van…

Augusztus első hétvégéjén rendezték meg az idei Zabföld fesztivált. A Haferlandot, mely a 11. kiadásához érkezett, tíz erdélyi szász településen…

A Gyergyói-medence valamilyen oknál fogva kedvez a képzőművészeteknek. A Gyilkos-tó környékét például Nagy István tette ismertté művei által, az útépítésen dolgozó mérnök ismerőse vendégszeretetét élvezve hosszú ideig dolgozott a remetei magányban.

Isten látja lelkemet, hiszek a klímaváltozás rettenetes következményeiben, még ha persze remélem is, hogy nem olyan szörnyűek, mint amilyennek sejlenek. De éppen ettől, a reménytől foszt meg ez a kor.

Június elején Markó Béla Alkalmi vers a békéről címmel közéleti és politikai fogantatású verset tett közzé az egyik romániai magyar hírportálon és ebben magyar irodalmi valamint történelmi analógiákkal és párhuzamokkal írt arról, hogy minden országnak joga van megvédenie önmagát.

Háy János legújabb könyvét, a Boldog, boldogtalant (Európa könyvkiadó 2024) azzal kezdi, hogy felrúgja a regényírás valamennyi szabályát, ha ugyan vannak a regényírásnak szabályai. Egyébként a műfaji besorolás is bizonytalan, mint amúgy minden ebben a könyvben, csakúgy mint az életünkben.

Olvasom, hogy kik azok az ukrán sportolók, akik soha nem vehetnek részt az olimpiai játékokon, mert elhunytak a szörnyű háborúban. Köztük a még gyerekkorban lévő súlyemelő Alina Perehudova, aki Mariupolban vesztette életét.

Noha hiányolom a tizenöt-húsz évvel ezelőtti Bálványosi Nyári Szabadegyetemek hangulatát és szomorúan tapasztaltam meg, hogy az akkori rendezvények helyszíne, a tusnádfürdői kemping milyen mértékben leromlott és méltatlankodva nyugtázom, hogy a város nem tud mit kezdeni az évente ismétlődő tömegrendezvénnyel, kíváncsian és érdeklődéssel kerestem fel a tábort.

Közeledett a születésnapom, én meg egyre szomorúbb lettem. De valahogy „kívülről”, pontosabban egy olyan belső térből, amelyről csak annyit tudok, hogy létezik. Kiújult az asztmám, fulladoztam, reggelente felkeltem, aztán visszafeküdtem, napközben is le-leesett a fejem.