Szövegkovács

A mai részt egy idézettel kezdem: „Jobbra – vagy balra? Ezt a kettőt mindig keverem, mert a hidegháborús gyermekkorom vasfüggöny mögötti pedagógiája, úgy is, mint harcias tudatlansága, azt tartotta helyesnek, ha a balkezeseket átszoktatják jobbkezességre, kerül, amibe kerül (a tájékozódási készség elvesztésébe kerül).

A mai részben Gárdonyi Gézáról, Babits Mihályról, illetve Kölcsey Ferencről lesz szó.

„Barátok voltunk, tehát nem pajtások, nem komázó suhancok, nem bajtársak. Barátok voltunk, s nincs semmi az életben, ami kárpótolni tud egy barátságért” – idézek A gyertyák csonkig égnek című regényből, amelyet Márai Sándor stílusművészetének remekeként emlegetnek. De miért kezdtem a mai részt ezzel az idézettel? Tegnap, július 30-án ünnepeltük a barátság világnapját, amelynek sokak szerint Paraguayban rakták le az alapjait. Az eredetét boncolgató történetek egyikében az olvasható, hogy 1958-ban egy ottani baráti társaság volt az ötletgazda, majd más dél-amerikai országokban is ünnepelni kezdték, az internet és a közösségi média térhódítása után pedig világméretűvé vált ez a kezdeményezés.

Az idei érettségi végleges eredményeit június 30-án, míg a nyolcadikosok képességvizsgájának óvások utáni eredményeit tegnap, azaz július 10-én függesztették ki. A két megmérettetésen a nyelvi minőségre is figyelni kellett, az ifjúsági nyelvet pedig érdemes volt mellőzni. De mit is takar az ifjúsági nyelv? Ma erre a kérdésre keresem a választ.

„Szeretem a magányos utazásokat […], mert ilyenkor emlékeim is velem utaznak, néha bent a kocsiban, de néha kint a mezők fölött, árnyékos erdőkben vagy a pocsolyák csillogásában, ahol egy-egy gólya tart őrséget olyan katonás tartásban, hogy csak az őrbódé hiányzik mellőle és a szuronyos puska a válláról” – idézem Fekete Istvánt, aki ötvenöt évvel ezelőtt, 1970. június 23-án hunyt el, és nem mellékesen január 25-én volt a születése 125. évfordulója. Néhány napja, június 21-én, a dombóvári Művelődési Házban Fekete István-konferenciát tartottak, amelyen a József Attila-díjas íróra és a dombóvári Fekete István Múzeum harmincéves jubileumára emlékeztek.

„Az egész oktatásügyet az egész világon mindenütt, amerre csak jártam, egy nagy tévedés hatja át, egy óriási tévedés. Azt hiszik, hogy a könyv arra való, hogy az ember a tartalmát belepréselje a fejébe. Nézetem szerint a fej gondolkodásra való. A könyv pedig arra, hogy ne kelljen mindent fejben tartani.” Bár a Szent-Györgyi Alberttől származó idézettel gyakran lehet találkozni a közösségi oldalakon, nem áll szándékomban kielemezni, pedig a mai napig rendszeresen tanulok egy-egy szakkönyvből, persze megfontoltabban, mint iskoláskoromban.

Múlt héten volt a gyermeknap, amelyet Magyarországon május utolsó vasárnapján, Romániában pedig június elsején ünnepelnek.

„Azt, hogy ki mennyit ér önmagának és másoknak, szerintem nem az elvégzett munkái, az eredményei határozzák meg” – idézem a mai, rendhagyó részben a magyar könnyűzene kiemelkedő személyiségét, Presser Gábort, aki két napja, május 27-én töltötte be a 77. életévét. A jól ismert Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar előadóművész, érdemes művész, zeneszerző, zongorista és énekes számtalan előadónak írt dalokat, pályafutása elején főként az Omega számára, majd a „saját” együttesének, a Lokomotiv GT-nek is. Zárójelben jegyzem meg, hogy a korábban említett rangos elismerések megnevezésében a díj szavunk kötőjellel kapcsolódik a tulajdonnevekhez.

Ma két témával foglalkozom: előbb kiderül, hogy mikor használhatjuk az eset, esetben, esetén szavakat, majd a gyakran emlegetett fantasztikus szavunk veszi át a stafétát.

„Mindenfelé keressük a magyar nemzetet; kinn Ázsiában, fenn a Jeges-tengernél, hátul az őshistóriában, magasan a fényes rangúaknál, csak ott nem keressük, ahol van: körülöttünk és a mai napon” – idézem Jókai Mórt. A „nagy magyar mesemondó” kevéssel több mint kétszáz éve, 1825. február 18-án született Komáromban, ugyanakkor néhány napja, május 5-én volt a halálának a 121. évfordulója –1904. május 5-én, Budapesten hunyt el.

Két nap múlva, május 10-én lesz a madarak és fák napja, amelynek kapcsán egy rövid idézetet szeretnék felolvasni: „Évente egy nap szenteltessék a madarak és fák védelmében.” Ez a mondat az 1835. június 26-án született Herman Ottótól származik, aki természettudós, néprajzkutató, polihisztor és politikus volt egy személyben. Maga a megnevezés – vagyis a madarak és fák napja – a helyesírási szabályzat szerint csupa kisbetűvel írandó.