Nemrég fejeződütt be a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület (CsTTE) által megálmodott és 2005-ben létesített tusnádi borvízmúzeum felújítása.
Continue ReadingPro domo
Kedves hallgatóim, ma délután néhány percig pro domo, azaz haza szeretnék beszélni. Vagyis a sajtóról, a médiáról, amelyet önök nap mint nap olvasnak, hallgatnak vagy néznek. Azért választottam ezt a témát, mert két nappal ezelőtt a romániai állami hírügynökség, az Agerpres újból elindította magyar nyelvű hírfolyamát, amelyet a világhálón közvetlenül bárki olvashat, az erdélyi magyar újságok, rádiók, televíziók és más tartalomszolgáltatók pedig teljesen ingyen használhatnak fel. (tovább…)
Continue ReadingErdélyi Magyar Vendéglátás és Turizmus Konferencia
Abból kiindulva, hogy július-augusztus az üdülési főszezőn, mai adásunkban a turizmusé a főszerep.
Continue ReadingVia Transilvanica & Koronkai levendulás
Adásunk első felében Székely Anna-Máriát, a Tăşuleasa Közösségi Szervezet ügyvezető elnökét, valamint Balázs József Attilát, a szervezet egyik önkéntesét kérdezzük. Ezt követően Molnár Krisztina összeállítását sugározzuk a koronkai levendulásban szervezett szüretről és nyílt napról.
Continue ReadingBorvíz-e minden ásványvíz? (1. rész)
Nemrég fejeződütt be a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület (CsTTE) által megálmodott és 2005-ben létesített tusnádi borvízmúzeum felújítása.
Continue ReadingRománia, a magosban1
Abban semmi új nincs, hogy időnként kommentátorok, vagy politológusok, előhozakodnak azzal, hogy többféle, sőt több Románia létezik, anélkül, hogy megpróbálnák tartalommal is feltölteni azt, hogy valójában mi is a lényege egyik vagy másik “Romániának”. És eznélkül nem érthetjük meg azt sem, hogy hol húzódnak a határvonalak, hogy mi a lényege a jelképes országok elkülönböződésének (différance – Jacques Derrida különös értelmezésében), vagy szociológiai terminusban, egymástól való elidegenedésének. (tovább…)
Continue ReadingNagyboldogasszony-napi különkiadás
Augusztus 15-e Nagyboldogasszony napja, a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe és egyben Magyarország Mária oltalmába ajánlásának ünnepe. A Szűz Mária mennybevételeként ismert vallási ünnep Romániában 2008 óta hivatalos munkaszüneti nap.
Continue ReadingKampánynak kampánya
Kedves hallgatóim, kampányok sodrában élünk. Érdeklődéssel és sokan máris drukkeri hozzáállással figyeljük az amerikai elnökválasztást, amely valóban világjelentőségű; alig telt el a magyarországi népszavazás traumatikus, szégyenteljes kampánya ? és lassan közelednek a romániai parlamenti választások, ezen belül az RMDSZ-ben zajló jelöltállítás sem nélkülözte a kampányelemeket. (tovább…)
Continue ReadingGyerekeskedünk, ez már a világvége
Hargita megye északi felében töltöttem a szabadságot – Maroshévízen és Borszéken. Borszéken jelen lehettem egy találkozón is, a pár hónap múlva elkészülő nagy kezelőközpont csarnokában tartották. Roppant érdekes és szép hely lesz ez a kezelőközpont, ha elkészül. Nagyon sok rászorulót kezelhetnek majd itt – csakhogy az elszállásolásukra alig lesz hely Borszéken. Emiatt aggódnak… (tovább…)
Continue ReadingKampánynak kampánya
Kedves hallgatóim, kampányok sodrában élünk. Érdeklődéssel és sokan máris drukkeri hozzáállással figyeljük az amerikai elnökválasztást, amely valóban világjelentőségű; alig telt el a magyarországi népszavazás traumatikus, szégyenteljes kampánya ? és lassan közelednek a romániai parlamenti választások, ezen belül az RMDSZ-ben zajló jelöltállítás sem nélkülözte a kampányelemeket. (tovább…)
Continue ReadingEluralkodó inkompetencia
A jogrendszer, lényegét tekintve társadalmi rendszer, ezért a jogszociológia mindig együtt veti föl a tételes jogszabályok és az empirikusan érvényesülő jog egybeesését és különbségeiket, minthogy azt is, hogy a jogalkotásnak, milyen társadalmi/politikai alapjai vannak. Azután meg fontos, hogy a jogszabályok korpusza nemcsak az állam és a polgárok, hanem a polgárok egymás közötti, illetve polgárok csoportjai közötti viszonyokat is meghatározza. (tovább…)
Continue ReadingA közöny demokráciája
A maszol.ro-n megjelenet Még egyszer a migrációról című cikkemben azt merészeltem állítani, hogy „A Szaharán aluli afrikai államokban, ahogyan a felvilágosodást megelőző Európában is, ma még a közösségnek az egyén fölötti korlátlan rendelkezési joga érvényesül. A mi XXI. századi mérsékelt égövünkön az egyén az, aki kontrollálatlanul rendelkezhet a közösség sorsa fölött. Egyik esetben a közösség az élet és a halál ura, másikban az individuum. A halálos ítélet hatályon kívül került. A nők egyenjogúakká váltak (ha valóban igen) a férfiakkal, a gyerekeknek már 10 éves kortól vagy még korábbról szexuális jogaik vannak. (tovább…)
Continue Reading
