Most hogyha tévében beszélnék, magam mellett a pulton láthatnának egy tekercs wc-papírt, és ajánlanám azon politikusoknak, hogy szájtörlésre használják, akik belevittek tömegeket ebbe a népszavazásos közjátékba. Akik ? egyféle biztos tudás birtokosaiként, gazdaként, patrónusként, kiskirályként ? nemcsak tudni vélték mi van, és mit kell tenni, hanem egyenesen másokra is rá akarták erőltetni nézetüket, azt a hazugságot, hogy eleve egyértelmű és világos, amiről a referendumon föltett kérdés szól. (tovább…)
Continue ReadingBukarestben ülésezik a Romániai Magyar Közgazdász Társaság
Jövő hét végén Bukarestben tartja első Kárpátokon kívüli Vándorgyűlését a Romániai Magyar Közgazdász Társasága. A szakmai szervezetről Csatlós Pál elnök…
Continue ReadingHatár-menti reformátusok találkozója
Szombaton tartották meg a történelmi Békés-Bánáti Református Egyházmegye gyülekezeteinek negyedik találkozóját. A Trianon előtti egyházmegyét öt részre szabdalta az első világháborút lezáró békediktátum, jelenleg három országban működnek az utódegyházmegyék: Békésben és Csongrádban, Arad és Temes megyében, valamint a szerbiai Bánságban. (tovább…)
Continue ReadingHőhullámok és szemétdombok
A lélegzetvételnyi szünetek mind rövidebbek. Alig emésztettük meg a több száz áldozattal járó japán katasztrófát, nyakunkba szakadt a görög tűzvész. Mikor a víz, mikor a tűz. És egyik esetben sincs menekülés. Fennkölt gyászbeszédek, kétségbeesés, s egyre gyakoribb fásultság.
Ausztrál meteorológusok számolták ki, hogy mindez lassan valamiféle fátum.
Ha így mennek tovább a dolgok, a fennvaló sem lesz képes megkímélni minket a csapásoktól. Mi, európaiak, ha minden így megy tovább, (tovább…)
Continue ReadingA cél és az eszköz
Ma egy kis szünet, kedves hallgatóim, a foci világbajnokságban, hogy már holnaptól ott folytassuk, ahol abbahagytuk vagy még stílszerűbben fogalmazva, a második félidővel, ahol immár naponta kimondatik az itélet és a tíz európai, a négy délamerikai, az egy észak-amerikai és az egy ázsiai csapat közül valaki biztosan elhull és csak a legjobbak menetelnek majd a végső cél felé. Ami az elmúlt két hétben történt, arról világszerte rengeteg kommentár elhangzott és elhangzik, minden bizonnyal itthon is mindenkinek meg van a maga kedvenc sztorija a (tovább…)
Continue ReadingHa augusztus, akkor újra Mérai Világzenei Csűrfesztivál!
Harmadik alkalommal kerül sor augusztus első hétvégéjén, pontosabban augusztus 2 és 5-e között Mérában, a Cifra Kalotaszeg szélén világzenei fesztiválra, a Méra World Music hamarosan branddé alakul annak ellenére, hogy a fesztivál nem akarja kinőni a Méra, s mi több a Szarka telek és a szomszédos telkek nyújtotta kereteit, határait. (tovább…)
Continue ReadingA közvetítő
Egy szürke erdélyi kisvárosban, 1954 júliusában, egy tízéves kisfiú remegő izgalommal hallgatta a berni labdarúgó világbajnoki döntő rádióközvetítését. Az első „vébém” volt a már akkor világhírű, vagyis a minden ismerős által rajongott Szepesi György közvetítésében. Túl az évszázad meccsén, az angol válogatott első vereségén a stadionok királynőjének tartott Wembley-ben. Azt is ő közvetítette, bizonyára sokan látták-hallották tegnap késő este a tévében, és emlékszünk a 6:3 című filmre is. (tovább…)
Continue ReadingKatolikus igehirdetés, október 2.
György István, szőkefalvi katolikus lelkész hirdet igét.
Continue ReadingVita – tanulságokkal
Ezen a héten mind hazai, mind magyarországi és európai, sőt globális tekintetben is számos érdekes és tanulságos eseménnyel búcsúzott tőlünk szeptember. Én közülük, keddre virradólag, az amerikai elnökválasztások első nagy televíziós vitáját követtem nyomon a jól ismert amerikai, műholdas hírtévén, nem csupán a tartalom, hanem a médiaközvetítés szempontjából, annál is inkább, mivel mifelénk, anyanyelvünkön, a politikusok közötti közvetlen, a nagyközönség által látható-halható vita feledőben és kihalóban van. (tovább…)
Continue ReadingLétezik-e női irodalom?
Mai adásunkban, kedves hallgatóink, folytatjuk a múlt keddi Mozaik témáját, nevezetesen azt, hogy létezik-e női irodalom vagy sem. Erre a kérdésre keresték ugyanis a választ a szeptember közepén megszervezett 10. Szárhegyi Írótábor résztvevői, akik egyetértettek abban, hogy női irodalomról csak úgy beszélhetünk, amennyiben férfi irodalom is létezik. (tovább…)
Continue ReadingHáromszéki Turisztikai Napok Bukarestben
Rendhagyó módon, Bukarestben, a Balassi Intézetben nyitották meg a Háromszéki Turisztikai Napokat Háromszék ? egyszerűen meseszép jelszó alatt. A bukaresti esemény célja népszerűsíteni a térség turisztikai látványosságait, épített örökségét és természeti adottságait a fővárosi média számára. (tovább…)
Continue ReadingSzéljegyzetek – könyvvásárokra
Nemcsak a könyveknek, hanem a könyvvásároknak is meg van a maguk sorsa. Akár azt is mondhatnám, a maguk erdélyi sorsa, például az egymásra szervezés. A tegnap ugyanis kettő is nyilt, mindkettő vasárnapig tart, és mindkettő jórészt ugyanazokra az erdélyi könyvkiadókra alapoz. Az ünnepi könyvhét Kolozsváron vette kezdetét, a Csíkszeredai Könyvvásárnak pedig egy sportcsarnok, az Erőss Zsolt aréna nyújt otthont. Hogy miért nem lehetett elkerülni a párhuzamosságot, (tovább…)
Continue Reading



