Műsorok

Manapság a politikai viták túlnyomó része közvetve vagy közvetlenül a globalizáció fogalomrendszere körül folyik. A globalizációról az embernek manapság a bevándorlás jut eszébe. Ennek a fejleménynek azonban hosszú története van. A huszadik század közepén, amikor a gyarmatbirodalmak szétestek, a gyarmatok nyersanyagkészleteinek a kiaknázását a korlátlanul rendelkezésre álló munkaerő kizsákmányolása teljesítette ki. A nagyvállalatok vezetői ráébredtek arra, hogy jóval egyszerűbb odavinni a tőkét, ahol maguk a nyersanyagok is találhatók, mert ott a haszon is megsokszorozható.

A hír rövid és tömör: holnap koraeste, az Aradi vértanúkra való megemlékezések keretében, 17 órakor a gyergyószentmiklósi örmény templomkertben felavatják Czetz Jánosnak, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc honvédtábornoknak a szobrát. A korabeli magyar hadsereg legfiatalabb tábornokát ugyan nem végezték ki, mivel a világosi fegyverletétel után hosszú hónapokon át bújkált, majd kalandos úton sikerült Németországba távoznia, de nevéhez fűzödik több sikeres erdélyi csata irányítása-vezetése és a magyar hadsereg állományának többszörös átszervezése.

Ha az ember saját igazát védi, saját portékáját dicséri, nincs abban semmi meglepő, semmi váratlan, épp ezért nem is annyira hitelt érdemlő. Erről gyermekkorom egyik vicce jut eszembe, talán a Tolnai Világlapja, talán a Színházi Élet valamelyik régi számában olvastam. Szóval egy perzsa szőnyegárus – helyesebben persze perzsaszőnyeg-árus – házról házra jár az eladnivalójával, és természetesen minden szépet és jót elmond róla. Egy helyen azt mondják neki, talán hogy szabaduljanak tőle, hogy nem veszik meg a szőnyegét, mert az büdös. Mire az árus: „de kérem, hogy mondhatnak ilyet, dehogyis büdös ez a szőnyeg”, s hátra lép kettőt: „…én vagyok büdös”