Műsorok

Szeptember elsején életbe lép az új nyugdíjtörvény, amelynek értelmében a nyugdíjpont értéke 1100 lejről 1265 lejre, tizenöt százalékkal – ezzel egyidőben a garantált minimálnyugdíj értéke tíz százalékkal, 640 lejről 704 lejre – emelkedik. Kereken egy év múlva, nem mellékesen választási évben, a nyugdíjpont értéke a mostaniról 1.775 lejre, azaz adék újabb negyven százalékkal nő. További egy esztendővel később már 1875 lej lesz a nyugdíjpont értéke. 2022-től a pont nem változik ugyan, de a nyugdíjakat e törvény szerint inflációkövetően emelni fogják.

Fél évszázadnyi bukarestiség után furcsa arra gondolnom, hogy ez az idő életem kétharmadát méri, míg előtte az első negyedszázadom kétharmadában iskolapadokat koptattam. Ennyire „bekeretezve” látszólag jóformán minden, ami történt és amit csináltam: kényszerpályán – úgymond determináltan – játszódott. Ez kényelmes gondolat is lehetne éppen, hisz felmentene kerülőim, tévedéseim, rossz döntéseim feldolgozásának kényszere alól, de voltaképpen rettenetes, mert ez a kényszer mégis egyre inkább nyomaszt.  

Megdöbbentett a hír: tavaly 751 gyermeket hagytak sorsukra a szüleik a kórházakban: 520-at a szülészeten, 205-öt a kórházakban működő gyermekorvosi rendelőben, 20-at pedig más kórházi részlegeken. Az elhagyott gyermekek nagy része állami gondozásba került – ne irigyeljük a sorsukat! -, vagy pedig nevelő szülőre leltek – ők talán valamivel szerencsésebbek… És még dicsekedhetünk is. Képzeljék el: 2018-ban 53-mal kevesebb gyermeket hagytak el a kedves szüleik, mint 2017-ben. Lám-lám: jön meg az eszük. Bár így lenne!

Ezt Sütő Andrástól tudhattuk meg a Rigó és Apostol című, 1973-ban megjelent művéből. Az erdélyi magyar irodalom klasszikusa azt fejtegeti, hogy „Mi a székely nép titka?” „Egy mondatban így fejezhetném ki – írja Sütő András -: a történelmi leckék közül megtanulta a legfontosabbat, a kivárás művészetét. Nem a reményvesztettek szunnyatagsága ez, inkább valamely titkos kapcsolat a jövővel, az idő mélyén érlelődő valósággal.”

Minap a város promenádján kellett átvágnom – így hívják hivatalosan a színház és a park között kialakított teret, sétáló részt, amely mintegy meghosszabbítja és nagyméretűvé teszi a csíkszeredai Taps-teret –, és pár fiatal apukával kereszteztük egymás útját. Babakocsit toltak óvatosan és a büszkén mindahányan.

Minap a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola és Szakmunkásképző ünnepén voltam. Az oktatási intézmény negyedszázada vette fel a Székely Károly nevet, s ez szolgáltatott alkalmat az ünnepre. Ami visszafogott, meghitt, családias volt. De ki volt Székely Károly? Nem messze Csíkszeredától, a Fiság menti Menaságújfaluban született 1862-ben, Csíksomlyón végezte a tanítóképzőt.