Tapsoljunk! Ne gondolkozzunk! – ezt kívánják ma is tőlünk, harminc évvel a kommunizmus bukása után. Romániában még mindig rossz szemmel nézik azt, akinek véleménye van. Aki egyebet is mond, mint a hatalmon lévő párt, államfő vagy politikus.
Continue ReadingLazítás
Két hónap után majd minden európai országban lazítanak az életünket befolyásoló kisebb-nagyobb korlátozásokon, és ez annak a jele, hogy erősödnek a társadalmi feszültségek, az emberek megelégelték a mindennapi életüket felforgató intézkedéseket, és ha még kisebb megszorításokkal is, de szeretnék ott folytatni, ahol abbahagyták: dolgozni, jönni-menni, pénzt keresni, beszélgetni, egyéni vagy családi napirendeket betartani, tervezgetni, utazgatni, szórakozni és a hatalomnak, az országvezetésnek ezt mindenütt figyelembe kell vennie.
Continue ReadingElszökő fertőtlenített éveink
Hallgatóim a tanúk rá, hogy rádiójegyzeteimben igyekeztem legtöbbször aktuális, fontos témákról szólni. Most az jutott eszembe, minthogy ugye szökőévben vagyunk, nézzem meg, miről is beszéltem önöknek négy évvel ezelőtt. Fogózzanak meg: 2016. május 12-én beolvasott jegyzetem címe az volt: Fertőtleníteni kell.
Continue ReadingJó szó embert próbáló időkben (29.)
Hallgassa meg Szőllőssy Balázs budapesti költő üzenetét a kialakult világhelyzet kapcsán!
Continue ReadingAmi késik, nem múlik
Ismételten beigazolódott a mondás, miszerint ami késik, az nem múlik. Hosszú ideig azzal vitte a prímet Hargita megye az országos híradásokban, hogy kisebb a fertőzöttek száma és a lakosság számához viszonyított aránya, mint az ország több más régiójában. Találgatták, találgattuk is, hogy vajon mi lehet az oka? Talán szebbek vagyunk és okosabbak, mint a szomszédos Suceava, Maros vagy Kovászna megyében?
Continue ReadingTrianon és a nacionalista kártya
A Trianon-emléknapról szóló törvény elfogadását felgyorsította ugyan Klaus Johannis magyarellenes kirohanása, de a tervezetet mindenképpen napirendre tűzték volna a trianoni…
Continue ReadingJó szó embert próbáló időkben (28.)
Hallgassa meg Adorjáni Anna történész-doktorandusz, író üzenetét a kialakult világhelyzet kapcsán!
Continue ReadingJó szó embert próbáló időkben (31.)
Hallgassa meg Kádár Elemér táncpedagógus, az erdélyi népzenei és néptánc táborok egyik oktatójának üzenetét a kialakult világhelyzet kapcsán!
Continue ReadingSzükségállapotból vészhelyzetbe – előre!
Olyan időket élünk, amikor minden nemes törekvésnek kiderül a fonákja is. Közeledik a csíksomlyói búcsú ideje – pünkösdkor oda kellene menni, ha a szükségállapotot követő vészhelyzetben megengedik ezt nekünk.
Continue Reading„Itt lesz fogyasztva?” Lehetőleg kerüljük!
Valószínűleg már Önökkel is megtörtént, hogy zavarból vagy tanácstalanságból nem tudták, hogyan szólítsanak meg valakit, és ezért a személytelen megszólítási formák valamelyikét használták. Mit jelent ez pontosan? Ilyenkor hiányzik a valódi megszólítás, azaz nem említjük a megszólított személyt. Jó példa erre, amikor valakihez szólva többes szám 1. személyű állítmányt használ valaki.
(tovább…) Continue ReadingJó szó embert próbáló időkben (27.)
Hallgassa meg Antal Sándor brácsaművész üzenetét a kialakult világhelyzet kapcsán!
Continue ReadingPálinkás sztorik
Bő másfél évtizede, mikor csak tehetem – többnyire szakmai rendezvények alkalmával, ritkábban azon túl is – a Vajdaságba látogatok újsáígróbarátainkhoz, s ugyanannyi ideje ők is felkeresnek minket hasonló indíttatásból. A szakmai kapcsolatok baráti kötelékké alakultak. Először náluk ittam igazán finom pálinkát, olyat, amelynek az illatáról és az ízéről találgatás nélkül megállapíthattad, hogy azt milyen gyümölcsből párolták: almából, barackból, birsből, szőlőből vagy netán eperből.
Continue Reading



