A szórványlét minden jegyét magán viseli a tornyai magyarság. A Battonyával közös határátkelőjéről ismert Arad megyei faluban a Trianon utáni hatalomváltás, az 1968-as közigazgatási átszervezés, amikor megfosztották közigazgatási rangjától, a szocializmus erőltetett iparosítása mind hozzájárult a magyarság beolvadásához vagy elvándorlásához, aminek következtében maroknyira csökkent és elöregedett a közösség.
(tovább…) Continue ReadingLassan, kitartással újítják fel a Pécskai Magyar Házat
Tavaly kicserélték a Pécskai Magyar Közösségi Ház tetejét, idén falaznak, belső javítási munkálatokat végeznek az épületben. Közadakozásból, adományokból, jótékonysági előadásokon és téglajegyek árusításából befolyt összegekből fedezik a több mint 100 éves porta javítását.
(tovább…) Continue ReadingA barátság világnapja margójára
„Barátok voltunk, tehát nem pajtások, nem komázó suhancok, nem bajtársak. Barátok voltunk, s nincs semmi az életben, ami kárpótolni tud egy barátságért” – idézek A gyertyák csonkig égnek című regényből, amelyet Márai Sándor stílusművészetének remekeként emlegetnek. De miért kezdtem a mai részt ezzel az idézettel? Tegnap, július 30-án ünnepeltük a barátság világnapját, amelynek sokak szerint Paraguayban rakták le az alapjait. Az eredetét boncolgató történetek egyikében az olvasható, hogy 1958-ban egy ottani baráti társaság volt az ötletgazda, majd más dél-amerikai országokban is ünnepelni kezdték, az internet és a közösségi média térhódítása után pedig világméretűvé vált ez a kezdeményezés.
(tovább…) Continue ReadingDigitális kalasnyikov
Vajúdtak a hegyek… . Az idei tusványosi dzsemborit a NER úgy harangozta be, hogy ott Orbán Viktor „eget rengető” bejelentésre…
Continue ReadingHogyan állhat a gyógyulás szolgálatába a hang?
A Natura Stúdió mai adásában ránézünk a hangadás, az intuitív ének és a gyógyítás, gyógyulás kapcsolatára, valamint a hangok és…
Continue ReadingVálasztási beruházások
Ion Caramitru 1989 decemberében elhangzott, Mircea Dinescuhoz intézett tanácsa – Mircea, tégy úgy, mintha dolgoznál! – A Ciolacu kormányt is…
Continue ReadingWinkler Gyula: Az EU nincs felkészülve egy kereskedelmi háborúra
„Eléggé aszimmetrikusnak” tartja az Európai Unió (EU) és az Egyesült Államok közötti létrejött kereskedelmi megállapodást az Európai Parlament Nemzetközi Kereskedelmi…
Continue ReadingSzékelykapu
Nemrégiben a két világháború közötti időszakban megjelent székelyföldi román sajtót olvasgattam, és számos írással találkoztam, amelyben a szerzők kevés érvvel,…
Continue ReadingMimi Na’conxypanban
„Állandóan ott lüktetett a fejében a zene” – mondja valaki Kocsis Zoltánról. Az jut eszembe, hogy Bolyai fejében állandóan a…
Continue ReadingKatolikus igehirdetés, 2025. július 27.
Mai egyházi műsorunkban Bara László marosvásárhelyi-meggyesfalvi római katolikus plébános elmélkedését hallják.
Continue ReadingJövősokk
Manapság közkönyvtárakban, magánkönyvtárakban jól látható divat, hogy könyveket selejteznek ki, de mivel senkit nem visz rá a lélek, hogy csak…
Continue ReadingOstoba, de legalább következetes
Nicuşor Dan államfő kijelentette, hogy amennyiben a parlament elfogadja a 2025/168-as számú törvénytervezetet, amely módosítaná a fasiszta, légionárius, rasszista vagy…
Continue Reading




