Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) rugalmasabb tárolási körülményeket javasol a BioNTech és a Pfizer cégek közösen kifejlesztett, Comirnaty nevű vakcinájának. Az amszterdami székhelyű uniós ügynökség friss ajánlása szerint a bontatlan üvegeket 2-8 Celsius-fok közötti hőmérsékleten, azaz normál hűtőszekrényben akár egy hónapon át is lehet tárolni.
(tovább…) Continue ReadingNem adja fel a tárgyalást Oroszországgal
A francia államfő bejelentette, hogy folytatja a párbeszédet Oroszországgal és arra biztatta Kínát, hogy foglaljon állást az ukrajnai háborúval kapcsolatosan. Emmanuel Macron az Élysée palotában adott fogadáson azt mondta, minden országnak állást kellene foglalnia a szuverenitás és területi integritás mellett, függetlenül a barátságoktól és szövetségektől.
(tovább…) Continue ReadingRománia készül a „vakcinaútlevél” elfogadására
Románia készen áll arra, hogy bevezesse a digitális zöldigazolványt, amely valamennyi uniós tagállamban használható lesz – jelentette be a Különleges Távközlési Szolgálat szóvivője.
(tovább…) Continue ReadingHivatalosan is EU-tagjelölt lett Ukrajna és Moldova Köztársaság
Az Európai Unió tagországainak vezetői megállapodtak Ukrajna és Moldova tagjelölt státuszának megadásáról – jelentette be Charles Michel, az Európai Tanács…
Continue ReadingCîţu azt állítja, meggyőzte Brüsszelt a román helyreállítási terv, az ellenzék kételkedik
Románia az uniós helyreállítási alapban rendelkezésére álló teljes összegre, 29,2 milliárd euróra fogja benyújtani a nemzeti helyreállítási és rezilienciaépítési tervet (PNRR), amelyet a kormány előzőleg a bukaresti parlamentben is bemutat – jelentette be miniszterelnök.
(tovább…) Continue ReadingZsugorodik az építkezési piac
Romániában, Spanyolországban és Szlovákiában csökkentek leginkább az építkezési munkálatok az Európai Unióban. Az Eurostat adatai szerint uniós viszonylatban és az euróövezetben is 3 százalékkal bővültek az építkezési munkálatok tavaly áprilishoz képest.
(tovább…) Continue ReadingElvesztette az abszolút többséget Macron
Emmanuel Macron francia elnök pártja és centrista szövetségeseinek Együtt! elnevezésű koalíciója az élen végzett a francia törvényhozási választások második fordulójában, de elvesztette az abszolút többséget a nemzetgyűlésben – derül ki a francia belügyminisztérium hétfőre virradóra közzétett hivatalos végeredményéből.
(tovább…) Continue ReadingKülügyminiszteri tanácskozás az élelmiszer válságról
Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei hétfőn Brüsszelben tárgyalnak arról, hogy miként juthatna el az ukrán silókban lévő több millió tonna gabona azokba az országokba, amelyeknek szükségük van rá.
(tovább…) Continue ReadingCsúcstalálkozót tart Rigában a Három Tenger Kezdeményezés
Két napos tanácskozásra ülnek össze a lett fővárosban, Rigában a Három Tenger Kezdeményezés tagországainak vezetői, hogy fokozzák az együttműködést az ukrajnai orosz agresszió okozta helyzetben.
(tovább…) Continue ReadingAz EU újabb félmilliárd eurós katonai támogatást ad Ukrajnának
Erről az uniós tagállamok külügyminiszterei állapodtak meg. További 45 millió eurót az uniós katonai missziónak biztosítanak az ukrán erők kiképzésére…
Continue ReadingBelgrád beletörődött Koszovó elvesztésébe
Szerbiának el kell fogadnia a Koszovóval fenntartott kapcsolat rendezését célzó úgynevezett francia-német javaslatot, ellenkező esetben leáll az ország európai uniós…
Continue ReadingNémet és holland kollégájával egyeztetett a román külügyminiszter a schengeni bővítésről
Németország és Hollandia támogatja Románia mielőbbi csatlakozását a schengeni övezethez – közölte a bukaresti külügy, miután a szaktárca vezetője, Bogdan…
Continue Reading

