Alkotmányos az a törvénytervezet, amely megtiltja, hogy a nemzeti kisebbségek arányát megváltoztató módon módosítsák a megyék, városok és községek közigazgatási határait – tájékoztat az MTI. (tovább…)
Continue ReadingMekkora részvétel szükséges a referendum sikeréhez?
Közzétette az állandó választói hatóság tegnap a szavazásra jogosult román állampolgárok számát, aminek alapján kiszámítható, milyen részvétel felett lesz érvényes a hét végi alkotmánymódosító népszavazás, illetve hány „igen” szavazat szükséges a család fogalmának pontosítását célzó alkotmánymódosító referendum eredményességéhez. (tovább…)
Continue ReadingTöbbet érhetnek az ebédjegyek
Tegnaptól lépett életbe az a törvény, amely lehetővé teszi a munkáltatóknak, hogy maximum 15 lejig megemeljék az ebédjegyek értékét. (tovább…)
Continue ReadingRMDSZ: Szavazzunk lelkiismeretünk szerint
Az RMDSZ a romániai magyarokat mindig arra biztatta, hogy éljenek demokratikus jogukkal, és vegyenek részt a választásokon. Október 6-7-én, a család fogalmáról szóló referendumon szavazzunk lelkiismeretünk szerint – hangsúlyozta Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke és Antal Lóránt szenátor. (tovább…)
Continue ReadingBővülő internetes fizetési eszközök
Külföldi bank által kiállított kártyával is fizethetők az adók és illetékek a ghiseul.ro portálon december elsejétől ? jelentette be a távközlési és információs társadalomért felelőt miniszter. (tovább…)
Continue ReadingGondokat okozott az első idei hó
A hegyimentők kedden reggel két bajbajutott külföldi – feltételezésük szerint német – turista mentésére indultak. Az éjszaka négy jármű utasai is a Transzalpina úton rekedtek az útburkolatot borító jég miatt. (tovább…)
Continue ReadingEgyre több a használt autó, nőnek a balesetkárok
Jelentősen megugrott a szennyező autók aránya, elsősorban a használt járművekre kirótt környezetvédelmi bélyegilleték eltörlésének köszönhetően. (tovább…)
Continue ReadingAz államfő kihirdette a vadászati törvény módosítását
A jogszabály előírja, hogy a vadállatok által okozott károkat az érintett önkormányzatnál kell bejelenteni, az elbírálásnak pedig legtöbb 72 órán belül meg kell történnie. A kártérítést a döntéstől számított 30 napon belül át kell utalni a kárvallottnak. (tovább…)
Continue ReadingKedvezőbb feltételek az örökbefogadáshoz
Növelni fogja az örökbefogadási kedvet, és gyorsítja az ügyintézést az érintett szakemberek szerint az örökbefogadásra vonatkozó jogszabály módosítása, amelyet múlt heti ülésén fogadott el a kormány. (tovább…)
Continue ReadingRövidülhet a büntetés, ha rosszak a körülmények
Az embertelen körülmények között raboskodó romániai elítéltek büntetésének lerövidítéséről fogadott el törvénytervezetet szerdán a kormány. (tovább…)
Continue ReadingMegerősítették tisztségében Liviu Dragneat
A Szociáldemokrata Párt (PSD) Országos Végrehajtó Bizottsága tagjainak többsége bizalmat szavazott tegnap a pártelnöknek, akinek lemondását három alelnök követelte. Nyolcan Liviu Dragnea ellen szavaztak, egy személy tartózkodott, 55-en mellette voksoltak – nyilatkozta a mintegy nyolc órás ülést követően Codrin Ştefănescu, az alakulat főtitkárhelyettese. (tovább…)
Continue ReadingA Transgaz gázexportra vonatkozó ajánlatának véleményezését kéri az EB
Az Európai Bizottság arra kéri az érdekelt feleket, hogy véleményezzék a román gázszállítási rendszerüzemeltető, a Transgaz által az uniós jognak való megfelelés szándékával benyújtott kötelezettségvállalásokat – közölte tegnap az uniós bizottság. (tovább…)
Continue Reading