Az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a magánnyugdíjak kifizetését szabályozó törvénytervezetet. A parlamentben által októberben elfogadott tervezet lényege, hogy a nyugdíjba vonuló…
Continue ReadingBrüsszel felfüggesztette a Románia elleni túlzottdeficit-eljárást
Az Európai Bizottság bejelentette, hogy átmenetileg felfüggeszti a túlzottdeficit-eljárást Romániával, Magyarországgal, Ausztriával, Belgiummal, Franciaországgal, Olaszországgal, Máltával, Lengyelországgal és Szlovákiával szemben.…
Continue ReadingJövő évben összehívják a román-magyar gazdasági vegyesbizottságot
Jövő év első felében összehívják a magyar-román gazdasági vegyes bizottságot, amelyik legutóbb 2021-ben ülésezett – erről állapodott meg egyebek mellett…
Continue ReadingSajtóértesülések szerint bukik az E.ON-MVM tranzakció
A román sajtó értesülései szerint a Legfelsőbb Védelmi Tanács elutasította a Magyar Villamos Művek és az E.ON közötti tranzakciót, amely…
Continue ReadingHárman is bejelentkeztek a Lukoil romániai érdekeltségeiért
Három vállalat jelezte szándékát a Lukoil orosz olaj- és gázipari óriáscég összes romániai érdekeltségeinek megvásárlására – jelentette be Bogdan Ivan…
Continue ReadingHatékonyabb jogszabályi védelem a családon belüli erőszak áldozatainak
Döntő házként elfogadta mai ülésén a képviselőház a családon belüli erőszak áldozatainak védelméről szóló törvény módosításait. E szerint az ideiglenes…
Continue ReadingMa szavaz a parlament a nemzetbiztonsági stratégiáról
Ma mutatja be a parlamentben Nicușor Dan államfő az új nemzetbiztonsági stratégiát, amely nagyobb szereppel ruházza fel a belföldi hírszerzést…
Continue ReadingMa nevezik ki a közrádió és a köztévé elnök-vezérigazgatóit
Kedvezően véleményezte a képviselőház és a szenátus kulturális bizottsága a Román Televízió és a Román Rádió elnök-vezérigazgatói tisztségére jelölt Adriana…
Continue ReadingÚjabb robbanás egy blokkban
Robbanás történt tegnap egy tömbházlakásban az Ilfov megyei Bufteán. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a keresőcsapatok négy áldozatot azonosítottak, egyikük állapota…
Continue ReadingMinden nőgyilkosság társadalmi tragédia
Minden nőgyilkosság társadalmi tragédia és azt jelzi, hogy a román államnak többet kell tennie a lányok és nők elleni erőszak…
Continue ReadingA Concordia munkáltatói szövetség sürgeti a cégek forgalmi adójának eltörlését
A szervezet szerint az 50 millió eurónál kisebb bevétellel rendelkező vállalatokat sújtó adónem visszafogja a beruházásokat és veszélyezteti az ország…
Continue ReadingMozaik, 2025. november 25-e
Fennállásának 30-ik évfordulója alkalmából adott ünnepi hangversenyt a Transylvania barokk együttes a Német Kultúra Kolozsvári Napjain. A Gheorghe Dima Nemzeti…
Continue Reading










