Nagykövet-botrány: a szenátus nyilatkozatban tiltakozik

A szenátus nyilatkozatban ítélte el az Egyesült Államok chisinaui nagykövetének kijelentését, miszerint ?Moldova nem Románia?. A Calin Popescu Tariceanu felsőházi elnök által előterjesztett és 49 igen szavazattal, egy tartózkodással és egy ellenszavazattal elfogadott nyilatkozat kiemeli: az amerikai diplomata nyilatkozatát ?meglepődve, aggodalommal és elégedetlenséggel fogadta a román közvélemény?. (tovább…)

Continue Reading

Ma anyanyelvből érettségiztek a kisebbségekhez tartozó diákok

Az írásbeli vizsgákon képes személyazonosító okmány felmutatásával lehet részt venni. A jelentkezőket 7 és 8.30 óra között engedték be a terembe, és három óra állt rendelkezésükre a tételek kidolgozására. Sajtóértesülések szerint a magyar diákok elégedettek voltak a kapott tételekkel, és viszonylag könnyűnek érezték a  vizsgát, melyen József Attila egy versét kellett elemezniük, rövid érvelést kellett a Facebook közösségi oldal  mellett vagy ellen megfogalmazniuk, valamint harmadik tételként az utazás szerepe és annak jelentősége egy epikus alkotásban címmel kellett egy oldalas fogalmazást írniuk. A tanulók választhattak Jókai Mór Aranyember című regénye, illetve Krúdy Gyula A hídon című novellája között, vagy választhattak más általuk ismert epikus művet is, amelyben az utazás szerepe és jelentősége kiemelkedő hangsúlyt kap.  (tovább…)

Continue Reading

Meseszép Háromszék

Mezseszép Háromszék jelszó alatt mutatták be Bukarestben a Háromszéki Turisztikai Napok rendezvénysorozatot, amelynek célja népszerűsíteni a térség turisztikai látványosságait, épített örökségét és természeti adottságait a bukaresti média számára. (tovább…)

Continue Reading