Az írásbeli vizsgákon képes személyazonosító okmány felmutatásával lehet részt venni. A jelentkezőket 7 és 8.30 óra között engedték be a terembe, és három óra állt rendelkezésükre a tételek kidolgozására. Sajtóértesülések szerint a magyar diákok elégedettek voltak a kapott tételekkel, és viszonylag könnyűnek érezték a vizsgát, melyen József Attila egy versét kellett elemezniük, rövid érvelést kellett a Facebook közösségi oldal mellett vagy ellen megfogalmazniuk, valamint harmadik tételként az utazás szerepe és annak jelentősége egy epikus alkotásban címmel kellett egy oldalas fogalmazást írniuk. A tanulók választhattak Jókai Mór Aranyember című regénye, illetve Krúdy Gyula A hídon című novellája között, vagy választhattak más általuk ismert epikus művet is, amelyben az utazás szerepe és jelentősége kiemelkedő hangsúlyt kap. A vizsgák alatt minden tantermet megfigyelő kamerákkal láttak el, a vizsgázóknak tilos kommunikálniuk egymás között, és segédeszközöket sem szabad a terembe vinniük, illetve használniuk. Azokat, akiknél ilyeneket találnak, kizárják az érettségiről, függetlenül attól, hogy használták-e a náluk talált segédeszközt vagy sem ? figyelmeztet minisztérium. A kizárt diákok nem vehetnek részt a következő két vizsgaszesszión, és a korábban szerzett jegyeiket, minősítéseiket sem ismerik el. A sikeres vizsga feltétele a hatos átlag, illetve a legalább 5-ös jegy megszerzése minden vizsgatárgyból. Holnap a szaknak megfelelő kötelező, csütörtökön pedig a választott tantárgyból írásbeliznek. Az eredményeket július 4-én 12 óráig teszik közzé a vizsgaközpontokban és a bacalaureat.edu.ro weboldalon. Az óvásokat ugyanaznap 12 és 16 óra között fogadják. A megóvott dolgozatokat újrajavítják, és az új jegy lesz a végleges osztályzat, mert eltörölték azt az előírást, amely szerint a vizsgajegyen csak abban az esetben módosítanak, ha a két javítási bizottság jegye között fél pontnál nagyobb eltérés van. A végleges eredményeket július 9-én ismertetik.
Ma áll össze az új vajdasági kormány
Ma tartja jelenlegi összetételében a második ülését a vajdasági tartományi képviselőház. Az ülés napirendjén mindössze két pont szerepel: a tartományi kormány…
Tovább...Johannis Washingtonban
Klaus Johannis államelnök munkalátogatáson tartózkodik Washingtonban, ahol ma veszi át az Atlanti Tanács nevű agytröszt vezetőjétől a Distinguished International Leadership Award kitüntetést, amit a kimagasló pályafutása, Románia…
Tovább...Elmaradhat idén a Múzeumok Éjszakája program
A Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat idei kiadásának felfüggesztésére szólította fel a kulturális intézményekben dolgozókat a Culturmedia és Alfa Cartel szakszervezet. A múzeumokban…
Tovább...Beindul a forgalom a vidombáki reptéren
Tegnap kezdődött meg a jegyárusítás a Fly Lili légitársaság júniusban induló vidombáki járataira – tudatja a Brassó megyei repülőtér. Már az első 24…
Tovább...