Éhségsztrájkba kezdett csütörtökön a marosnémeti hőerőmű négy alkalmazottja, így tiltakozva az ellen, hogy hat hónapja nem kaptak kézhez bizonyos juttatásokat, valamint amiatt, hogy nem tudják, mire számítsanak a vajdahunyadi energetikai komplexum (CEH) újjászervezését illetően, amelyhez az ő munkahelyük is tartozik.
(tovább…) Continue ReadingBukarestben az osztályokban és online kezdődik a tanítás
Az ország 43 településén több mint 100 iskolában kezdődik meg kizárólag online a tanítás hétfőtől, a piros forgatókönyv alkalmazásával. A tegnap délutáni adatok szerint 6100 iskolában a zöld, több mint 2700-ban pedig a sárga forgatókönyvet alkalmazzák.
(tovább…) Continue ReadingNem minden iskolás számára hozzáférhető az online oktatás
A romániai gyerekek jelentős hányada nem tud részt venni az online oktatásban – jelentette ki csütörtöki sajtóértekezletén Renate Weber. A nép ügyvédje azt követően nyilatkozott, hogy az általa vezetett intézmény elemezte, miként működött a távoktatás a szükségállapot ideje alatt.
(tovább…) Continue ReadingAlakul a bornak való
Elsőként a pezsgőnek való szőlő került az ópálosi Balla Géza-pincészet présházába augusztus utolsó hetében.
Continue ReadingGCS: Az elmúlt 24 órában 25.185 tesztet dolgoztak fel
Az elmúlt 24 órában 1 380 új fertőzéses esetet és 47 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 4 065-re emelkedett.
Continue ReadingAz egészségügyi minisztérium a készenléti állapot meghosszabbítását javasolja
A veszélyhelyzetet 30 nappal hosszabbítanák meg – mondta ma Piteşti-en Nelu Tătaru tárcavezető.
Continue ReadingNincs ösztöndíja az iskolásoknak
A helyi hatóságok csupán 5,66 százaléka tartja tiszteletben a diákok ösztöndíjhoz való jogát – derül ki a Népügyvéd és a Romániai Akadémiai Társaság által bemutatott jelentésből.
(tovább…) Continue ReadingTovább fogyott Románia lakossága
Júliusban tovább fokozódott a lakosság csökkenése Romániában. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint a negatív szaporulat 2,2-szer volt nagyobb júliusban, mint egy évvel korábban. Idén júliusban 5002 személlyel több hunyt el, mint ahányan élve születtek. Ez a szám tavaly 2223 volt.
(tovább…) Continue ReadingNem nyitja meg a beltéri medencéket a kormány
Románia az egyetlen ország az Unióban, ahol még mindig korlátozzák a gyógyturizmust, nem engedik a benti medencék megnyitását.
Continue ReadingINS: 5,45 százalékkal drágultak az élelmiszerek
A júliusi 2,8 százalékról 2,7 százalékra csökkent augusztusban az éves inflációs ráta hazánkban.
Continue Reading250 külföldi állampolgárnak nem engedélyezték az országba való belépést
Az elmúlt 24 órában 250 külföldi állampolgárnak nem engedélyezték az országba való belépést, ugyanakkor 10 román állampolgárt nem engedtek ki Romániából különböző törvényes okok miatt a határrendőrök – tájékoztat ma a határrendészet
Continue ReadingKétnyelvű előadás a szatmárnémeti színház új bemutatója
Az előadás alapja Székely Csaba kortárs erdélyi drámaíró négy történetből álló, Idegenek – Négy politikai gyerekdarab című szövege volt, amelyből a rendező hármat vitt színre Szatmárnémetiben.
Continue Reading





