Sürgősségi kormányrendelettel kellene újralapítani a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumot Kelemen Hunor szerint. Az RMDSZ elnöke a Maszolnak adott interjúban beszélt erről. (tovább…)
Continue ReadingVádat emeltek a katolikus iskola volt igazgatója ellen
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádat emelt a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium volt igazgatója, Tamási Zsolt és Maros megye volt főtanfelügyelője, Ştefan Someşan ellen. (tovább…)
Continue ReadingAz ukrán oktatási törvény módosítását kéri Bukarest
Egyhangú szavazással fogadták el a honatyák ma a parlament két háza együttes ülésén azt az ukrajnai oktatási törvényről szóló nyilatkozatot, amelyben felkérik az ukrán elnököt, hogy küldje vissza megfontolásra a jogszabályt a kijevi parlamentnek. A román parlament szerint az új ukrán oktatási törvény drasztikusan korlátozza az Ukrajnában élő több mint négyszázezres román közösség jogát az anyanyelvű oktatáshoz, ezért a vonatkozó nemzetközi szabványoknak megfelelő, az ukrajnai kisebbségek védelmét garantáló jogszabályi keret kialakítását sürgeti. (tovább…)
Continue ReadingMarosvásárhelyi iskolaügy
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal nem tartotta be az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium iskolaépületeinek bérlésére vonatkozó, 2014-ben kötött szerződést, ezért a szerződés jogilag érvényét veszíti ? állapította meg az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány kuratóriuma hétvégi csíksomlyói ülésén. Az egyház vagyonkezelőjének nyilatkozata a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség honlapján tekinthető meg. (tovább…)
Continue ReadingVisszaállamosítaná a marosvásárhelyi iskolát a volt megyei prefektus
Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium marosvásárhelyi épületei 2004-es visszaszolgáltatásának a felülvizsgálatát kezdeményezte Marius Pascan, a Népi Mozgalom Párt Maros megyei képviselője, Maros megye volt prefektusa. (tovább…)
Continue ReadingKözös fellépés az anyanyelvű oktatásért
A román, a magyar, a görög és a bolgár külügyminiszter közös levélben fordult az Európa Tanács főtitkárához, illetve az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kisebbségügyi főbiztosához az új ukrán oktatási törvény ügyében – közölte a bukaresti külügyminisztérium. (tovább…)
Continue ReadingSzombaton ülésezik a Státus Alapítvány
Szombaton, szeptember 16-án tartja közgyűlését az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány, amely nem tekinti megoldottnak a marosvásárhelyi római katolikus teológiai líceum helyzetét. A hétvégi közgyűlésen döntéseket hoznak a líceum ügyében, illetve számba veszik azokat jogi lépéseket is, amelyek fontosak az ügy rendezése érdekében ? nyilatkozta Holló László, a Státus Igazgatótanácsának elnöke a Marosvásárhelyi Rádiónak. (tovább…)
Continue ReadingRomaşcanu: Románia példamutató a kisebbségekkel való bánásmódban
Románia példamutató a kisebbségekkel való bánásmódban – jelentette ki Lucian Romaşcanu kulturális miniszter tegnap Buzăuban. A szaktárca vezetője reményét fejezte ki, hogy ezt a példát a szomszédos országok is követni fogják. Mint mondta: csalódást okozott neki az ukrán hatalomnak a kisebbségi nyelveken történő oktatást ellehetetlenítő döntése, amelyet igazságtalannak tart. (tovább…)
Continue ReadingA BBTE marad az ország legjobb egyeteme
Továbbra is a világ egyetemeinek legjobb 5 százalékához tartozik a Babe?-Bolyai Tudományegyetem – derül ki az idén nyáron közzétett nemzetközi rangsorból. Az Agerpres hírügynökséghez tegnap eljuttatott közlemény szerint a Babe?-Bolyai Tudományegyetem az egyetlen romániai egyetem, amely jelen van az Academic Ranking of World Universities, ismertebb nevén a Shanghai-lista rangsorán. (tovább…)
Continue ReadingA kisebbségi oktatás visszaszorítása ellen szólalt fel Tőkés László Strasbourgban
A kisebbségi jogok korlátozása által Ukrajnában a sztálini korszak, Erdélyben a „nacionálkommunista Ceausescu-diktatúra” rossz szelleme kísért – jelentette ki Tőkés László európai parlamenti képviselő szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében. (tovább…)
Continue ReadingMegkezdődött a tanítás
Mintegy 2,3 millió óvodás és iskolás kezdte meg ma a tanévet. Magyar tannyelvű osztályokban mintegy 140 ezer diák tanul. Országszerte 15 ezer pedagógus tanít magyarul 2400 közoktatási intézmény mintegy háromezer oktatási helyszínén. (tovább…)
Continue ReadingIskolaelhagyás, funkcionális analfabetizmus – figyelmeztet az államfő a tanév kezdetén
Klaus Johannis államfő bírálta a közoktatás folyamatos átszervezését, a döntéshozók állandó kapkodását, és diákközpontú, kiszámítható oktatási rendszert sürgetett a 2017-2018-as tanév megnyitóján. (tovább…)
Continue Reading