Több mint 130 ezer ingázó diák szenved kárt amiatt, hogy a kormány nem téríti meg teljes egészében az útiköltséget – írta közleményében a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége, amely több más diákszervezettel együtt a kormány lemondását követeli emiatt. (tovább…)
Continue ReadingMegoldanák a medveügyet
Kovászna, Hargita, Maros és Brassó megye tanácselnökei levélben fordultak Cristiana Paşca-Palmer környezetvédelmi miniszterhez, amelyben tájékoztatják a tárcavezetőt a térség barnamedvékkel kapcsolatos problémáiról. (tovább…)
Continue ReadingA kilövés nem megoldás
A megyei tanácselnökök levelére, illetve a medvékkel kapcsolatosan felmerülő problémákra reagált Csibi Magor, a WWF romániai igazgatója is. A maszol.ro-nak nyilatkozva Csibi Magor elmondta, véleménye szerint nem a medvék kilövése jelentené a megoldást. (tovább…)
Continue ReadingBúcsú Kostyák Alpártól
Tegnap délután súlyos betegség után, melyet hét hónapig méltósággal viselt elhunyt Kostyák Alpár zenetanár, népzenész, táncházszervező, a kolozsvári televízió szerkesztője. (tovább…)
Continue ReadingAnyagkutatásért hárman kapják a fizikai Nobel-díjat
David Thouless, Duncan Haldane és Michael Kosterlitz kapták az idei fizikai Nobel-díjat – jelentették be Stockholmban. A kutatók az egzotikus…
Continue ReadingHó is jöhet
Hirtelen lehűlés, a nagy mennyiségű eső és a havazás miatt figyelmeztetést adott ki tegnap az Országos Meteorológiai Szolgálat. A figyelmeztetés csütörtök este 11 óráig érvényes. (tovább…)
Continue ReadingKialakulóban a NATO multinacionális ereje Romániában
Németország vezérkari tisztekkel járul hozzá a Romániában kialakítandó NATO multinacionális hadosztályhoz ? jelentette be a védelmi miniszter. (tovább…)
Continue ReadingTanácskozás a kormánynál
Az afrikai sertéspestis terjedésének megakadályozásáról tárgyalnak pár órán belül a kormánynál a miniszterelnök, a mezőgazdasági, a belügyi és a védelmi miniszter. (tovább…)
Continue ReadingJogerős ítélet születhet a Microsoft ügyben
A kiszabható maximális büntetés megállapítását kérték a korrupcióellenes ügyészek a Microsoft néven ismert perben. (tovább…)
Continue ReadingMár csak 50 ezer aláírás hiányzik
Eddig 450 ezren írták alá a BűnözőkNélkül a Közhivatalokban polgári alkotmánymódosítási kezdeményezést, a kampány karavánnal folytatódik – jelentette be Dan…
Continue ReadingTiltakozik a rendőrök érdekképviselete
Az Europol rendőr szakszervezet közleményben tiltakozott az ellen, hogy a román rendőrséget politikai eszközként használják. (tovább…)
Continue ReadingA román külügyminiszter a Schengeni csatlakozásról
Lazar Comanescu külügyminiszter szerint Románia a schengeni övezetben a külső határok védelmét szilárdító tényező lenne, és ezt az Európai Unió országai is egyre inkább belátják. (tovább…)
Continue Reading
