A képviselőházba folytatódik a közigazgatási törvénykönyv vitája

Elfogadta tegnap a szenátus a közigazgatási törvénykönyv tervezetét.A Szociáldemokrata Párt által kezdeményezett, több mint 600 cikkelyt tartalmazó tervezetetbe az RMDSZ javaslatára bekerült az a szabályozás is, miszerint ezután a kisebbség nyelvén is ki kell írni az utcák, terek, parkok nevét is ott, ahol egy adott kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot. Kiterjesztették továbbá az anyanyelvhasználatot a prefektúra intézményére, illetve a helyi és megyei önkormányzatok többségi tulajdonában lévő, közérdeket ellátó kereskedelmi társaságokra, mint például a közszállítási vállalatok, víz- és hőszolgáltatók. (tovább…)

Continue Reading

Úton az „össznemzeti zarándokvonat” is

Nem a Boldogasszony zarándokvonat az egyetlen, amely a csíksomolyói búcsún részt venni kívánókat szállítja Magyarországról. A Kárpáteurópa Utazási Iroda zarándokvonatai közül a Csíksomlyó Expressz csütörtök éjszaka indult útnak Szombathelyről, és a tervek szerint Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya érintésével péntek hajnalban érkezett meg a budapesti Keleti pályaudvarra, ahonnan a Székely Gyorssal együtt, egy 16 kocsiból álló szerelvényként indult tovább. (tovább…)

Continue Reading

„Elhozta Isten piros pünkösd napját…”

Idén is ünnepi fogadtatásban részesültek a partiumi és erdélyi vasútállomásokon a csíksomlyói búcsúba utazó hívek. A Boldogasszony zarándokvonat tegnap reggel indult el a csíksomlyói búcsúba tartó zarándokokkal a budapesti Nyugati pályaudvarról. A zarándokvonatot Erdély számos településén virágokkal, zászlókkal fogadták. (tovább…)

Continue Reading