Elfogadta a képviselőház döntéshozó kamaraként a friss tej és tejtermékek címkézéséről szóló törvény módosítását. Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a jogszabály értelmében a gyártóknak ezentúl nem kell feltüntetniük a termék előállításakor felhasznált tejpor arányát, sem a csomagolóüzem, illetve a márka nevét. (tovább…)
Continue Reading45 százalékkal nőtt a külkereskedelmi deficit
Csaknem másfélszeresére nőtt a külkereskedelmi mérleg hiánya január-februárban az előző év azonos időszakához képest. Az Országos Statisztikai Intézet közlése szerint a behozatal 10,1 százalékkal, kétszer olyan gyorsan nőtt, mint a kivitel, az így keletkező deficit pedig elérte a 2,4 milliárd eurót.
(tovább…) Continue ReadingFelújítják a megyei utat Nagyenyed és Remete között
Aláírta a fejlesztési miniszter a Nagyenyedet Remetén keresztül a 74-es országúttal összekötő megyei út korszerűsítéséről szóló szerződést. (tovább…)
Continue ReadingInterpelláció a mezőgazdasági miniszterhez
Gondot jelent az elhullott állatok elszállíttatása és megsemmisítése, mert a vonatkozó kormányhatározathoz nincs meg a szükséges módszertan, amely alapján azt…
Continue ReadingMegerősítette előrejelzését a statisztikai hivatal
A román gazdaság 4,1 százalékkal nőtt tavaly 2017-hez képest – közölte az Országos Statisztikai Intézet. A februári becsült adatok ugyanilyen…
Continue ReadingMérséklődött a ROBOR
Csökkent a lejben nyújtott hitelek kamatának kiszámításához használt ROBOR.
(tovább…) Continue ReadingVeszélyben a központi bankok?
A világgazdaság növekedésének lassulása veszélybe sodorhatja a központi bankok függetlenségét és olyan kérések megfogalmazását eredményezheti, amelyek kiterjesztenék a jegybankok feladatát az infláció kordában tartásán túli kérdésekre – állítják a Fitch Ratings pénzügy elemző cég szakértői.
(tovább…) Continue ReadingLassul az ingatlanpiac
Több mint 14 ezerrel kevesebb ingatlant adtak el országszerte márciusban tavalyhoz képest.
(tovább…) Continue ReadingPolitikai kötődéseket vélnek az Über engedélyeztetése hátterében
Majdnem minden párthoz tartozó politikusok harcolnak a taxistörvény tudatos megszegéséért csakis azért, hogy helyet adjanak a romániai piacon olyan cégeknek, amelyek legalább három törvényt megszegnek: a taxistörvényt, a munka- és az adótörvénykönyvet – jelentette ki a Romániai Hivatásos Szállítók Egyesületének elnöke.
(tovább…) Continue ReadingBeindult a haltőzsde Tulceában
Tulceában délelőtt felavatták a Haltőzsdét, amelynek célja referencia árat megállapítani minden halfajra.
(tovább…) Continue ReadingA hónap végéig elkészül a költségvetés-kiigazítás
Szerdán lezárulnak a költségvetés-kiigazítással kapcsolatos egyeztetések a minisztériumokkal, csütörtökön tárgyalnak a témáról Viorica Dăncilă miniszterelnökkel, július 31-én pedig a kormány elé kerül a költségvetés-kiigazítás tervezete – nyilatkozta a pénzügyminiszter.
Continue ReadingÚjabb rekordot döntött az euró
Ötéves negatív csúcsot döntött az euró árfolyama, megközelítve a 4,60 lejes pszichológiai határt. (tovább…)
Continue Reading