Műsorunk tartalmából: • Hallgassák meg az elmúlt egy hét legfontosabb belföldi és külföldi híreinek összefoglalóját • Szőcs Levente háttere arról,…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3766 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Műsorunk tartalmából: • Hallgassák meg az elmúlt egy hét legfontosabb belföldi és külföldi híreinek összefoglalóját • Szőcs Levente háttere arról,…
Continue Reading
Feltűnően alacsony az egyetemi oklevéllel rendelkező romániai fiatalok aránya – derült ki az Eurostat hétfőn közzétett adataiból. Az Európai Unió 240 fejlesztési régiójában a 25-34 éves lakosság 42 százalékának volt felsőfokú végzettsége.
(tovább…) Continue Reading
A Temesváron múlt hétvégén megrendezett Bolyai 200 emlékkonferenciával elkezdődött a magyar tudomány napja Erdélyben idei rendezvénysorozata.
(tovább…) Continue Reading
Egy nappal a magyar szórvány napja előtt, november 12-én gépeltem be a számítógépembe ezeket a szavakat Temesváron. Felvetődhet a kérdés, hogy miért ünnepeljük ezt a – csupa kisbetűkkel írandó – jeles napot…
(tovább…) Continue Reading
Az idei év első tíz hónapjában az állam bruttó adóbevétele 11,9 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához képest –…
Continue Reading
Marcel Ciolacu kijelentette, hogy lemond a miniszterelnöki tisztségről, ha a Nemzeti Liberális Párt kilép a koalícióból. Az Antena 3-nak nyilatkozó kormányfő kifejtette: a koalíció a PNL elnökével, Nicolae Ciucával két évvel ezelőtt tartott ‘férfias beszélgetése’ alapján jött létre egy olyan pillanatban, amikor Románia nehéz helyzetben volt.
(tovább…) Continue Reading
Több megyében a nyugdíjosztályok, a munkaerő közvetítő ügynökségek, valamint a közegészségügyi igazgatóságok tisztviselői is tüntettek, hogy jobb bérezést és az egyenlőtlenségek megszüntetését követeljék. Panaszkodnak a munkahelyi körülményekre és a sok munkára. Legtöbb esetben az állami rendszerben tapasztalható egyenlőtlenségek, a tisztességtelen bérek miatt tüntetnek.
(tovább…) Continue Reading
Lesz fedezet az új nyugdíjtörvény végrehajtására, és a jogszabályt jövőre alkalmazni fogják – mondta Marcel Ciolacu miniszterelnök.
(tovább…) Continue Reading
A kormány mai ülésén várhatóan elfogadja a szállításügyi minisztérium jegyzékét, amely lehetővé teszi a veszteséges állami vasút társaságoknak, hogy továbbra is biztosítsák az étkezési jegyeket az alkalmazottaknak.
(tovább…) Continue Reading
Harminchat évvel az 1987. november 15-i brassói kommunistaellenes felkeléskor utcára vonult munkások ‘hóhérai’ között még vannak olyanok, akiket nem büntettek meg, sőt néhányuknak hivatalosan is elismerték az 1989-es demokrácia megteremtéséhez való hozzájárulásukat – véli a November 15. Egyesület.
(tovább…) Continue Reading
Azonosították az ügyészek a nagyszebeni üzletembert agyonverő három személyt – közölte a Szeben megyei ügyészség helyettes főügyésze.
(tovább…) Continue Reading
Kínának és az Egyesült Államoknak nem szabad hátat fordítaniuk egymásnak – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök amerikai hivatali partnerével, Joe Bidennel tartott találkozóján.
(tovább…) Continue ReadingMűsorunk tartalmából:
• Hallgassák meg az elmúlt egy hét legfontosabb belföldi és külföldi híreinek összefoglalóját
• Szőcs Levente háttere arról, hogy az ausztrál miniszterelnök múlt heti kínai látogatásával lezártnak tekinthető a két ország között két éve tartó, példátlanul durva kereskedelmi háború
• Garzó Ferenc jegyzete: Kik vagyunk reggeli ébredésünk után?
Feltűnően alacsony az egyetemi oklevéllel rendelkező romániai fiatalok aránya – derült ki az Eurostat hétfőn közzétett adataiból. Az Európai Unió 240 fejlesztési régiójában a 25-34 éves lakosság 42 százalékának volt felsőfokú végzettsége.
Románia nyolc fejlesztési régiójából hétben az érintettek kevesebb mint negyedének volt felsőfokú végzettsége. Ráadásul uniós viszonylatában is két romániai régió: Dél-Munténia és Délkelet-Románia áll az utolsó helyeken 16, illetve 17 százalékkal. A jelenség lehetséges okairól marosvásárhelyi kollégánk Hamar Mátyás Ruben Markó Bálintot, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettesét kérdezte.
A Temesváron múlt hétvégén megrendezett Bolyai 200 emlékkonferenciával elkezdődött a magyar tudomány napja Erdélyben idei rendezvénysorozata.
Novemberben kicsit több figyelmet fordítunk a tudományra, illetve akár azt is mondhatnánk: a tudományos kutatók figyelnek ilyenkor kiemeltebben egymás eredményeire. A rendezvények egymást érik Erdélyben, Partiumban és a Bánságban az Erdélyi Múzeum Egyesület és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság szervezésében. A rendezvénysorozat idei jelmondata: Tudomány: Válaszok a globális kihívásokra. Rácz Éva kolozsvári kolléganőnk a rendezvényekről Bitay Enikőt, a Erdélyi Múzeum Egyesület elnökét kérdezte.
Egy nappal a magyar szórvány napja előtt, november 12-én gépeltem be a számítógépembe ezeket a szavakat Temesváron. Felvetődhet a kérdés, hogy miért ünnepeljük ezt a – csupa kisbetűkkel írandó – jeles napot…
A választ a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapjáról ragadtam ki; így hangzik: „A Magyar Országgyűlés több törvénnyel, jogszabállyal igyekszik a magyar nemzet egyesítését elősegíteni. A határon túli magyarság iránt viselt, alaptörvényben rögzített felelősségérzetét megerősítve, 2015-ben Bethlen Gábor (1580–1629) születésének és halálának napját, november 15-ét a magyar szórvány napjává nyilvánította. […] Ezen a napon számos rendezvénnyel hívják fel a figyelmet azokra a közösségekre, amelyek létszámbeli kisebbségbe kerülve mindennap küzdenek megmaradásukért, anyanyelvükért, kultúrájukért.”
A szórványléttel 2010 nyarán ismerkedtem meg Temesváron, ahol az első néhány hétben szinte sokként ért, hogy alig hallok magyar beszédet az utcán, főként azért, mert korábban máshoz szoktam. A tömbmagyarságban, a székelyföldi Csíkszentdomokoson nőttem fel, Csíkszeredában jártam középiskolába, majd Marosvásárhelyen végeztem az egyetemet, sőt a szakmai pályafutásomat is ott kezdtem el. Az elmúlt tizenhárom évben viszont valami átkapcsolt bennem, már nem veszem készpénznek a magyarságomat, sőt évről évre erősödik bennem. Egyrészt azért, mert 2015-től lehetőségem volt belepillantani egy-egy szórványközösség életébe, ugyanis részt vettem a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, valamint a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete által szervezett riporttáborokban, egyebek között Radnaborbereken, Déván, Temesváron, Versecen, Törökkanizsán, Maradékon és Apatinban. Jó volt látni, hogy bár a felsorolt településeken fogyóban van a magyarság, néhány lelkes, bizakodó helybeli programokat szervez, igyekszik mozgósítani a közösséget, és nem adja fel, még akkor sem, ha vannak olyanok, akik nem jósolnak fényes jövőt a helyi közösségnek.
Közben eszembe jutott az, ami még 2010-ben, röviddel a Temesvárra való költözésem után megfogalmazódott bennem. Vagyis kisebbségben élőként magyarokkal és magyarokért akarok dolgozni, de közben a többségiektől sem zárkózom el. Mert a magyarságunkat nem valami ellenében, hanem valamiért kell megélni. A közösségért. És magunkért is.
Az idei év első tíz hónapjában az állam bruttó adóbevétele 11,9 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához képest - közölte az Országos Adóhatóság. Az ANAF azokra a nyilvánosságban elhangzott kijelentésekre reagált, amelyek szerint az elmúlt hónapokban egyre csökkent, 'szinte katasztrofálissá vált' Romániában az adóbehajtás hatékonysága.
" ["post_title"]=> string(22) "Javul az adóbehajtás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "javul-az-adobehajtas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-16 14:17:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-16 12:17:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432616" ["menu_order"]=> int(11708) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(432614) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-16 14:17:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-16 12:17:00" ["post_content"]=> string(1254) "Marcel Ciolacu kijelentette, hogy lemond a miniszterelnöki tisztségről, ha a Nemzeti Liberális Párt kilép a koalícióból. Az Antena 3-nak nyilatkozó kormányfő kifejtette: a koalíció a PNL elnökével, Nicolae Ciucával két évvel ezelőtt tartott 'férfias beszélgetése' alapján jött létre egy olyan pillanatban, amikor Románia nehéz helyzetben volt.
'Ha valaki kilép ebből a koalícióból, akkor fenntartások nélkül a Cotroceni-palotába megyek visszaadni a mandátumomat' - szögezte le a miniszterelnök. Hozzátette, hogy a koalíció szakadása esetén előre hozott választások következnek. Arról, hogy Rareş Bogdan bírálta a Szociáldemokrata Pártot, Marcel Ciolacu kijelentette: szerinte a PNL első alelnöke 'álhírekkel ássa alá' a koalíciót. A miniszterelnök elmondta azt is, hogy ma a koalíció vezetői ismét összeülnek tanácskozni többek között a jövő évi költségvetésről, a pedagógusok helyzetéről és a közigazgatási reformról. Értésre adta, hogy nemkívánatosnak tartja Rareş Bogdan jelenlétét ezen a találkozón.
" ["post_title"]=> string(64) "Előrehozott választásokat helyezett kilátásba a kormányfő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "elorehozott-valasztasokat-helyezett-kilatasba-a-kormanyfo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-16 14:18:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-16 12:18:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432614" ["menu_order"]=> int(11709) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(432612) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-16 14:15:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-16 12:15:56" ["post_content"]=> string(1271) "Több megyében a nyugdíjosztályok, a munkaerő közvetítő ügynökségek, valamint a közegészségügyi igazgatóságok tisztviselői is tüntettek, hogy jobb bérezést és az egyenlőtlenségek megszüntetését követeljék. Panaszkodnak a munkahelyi körülményekre és a sok munkára. Legtöbb esetben az állami rendszerben tapasztalható egyenlőtlenségek, a tisztességtelen bérek miatt tüntetnek.
Délelőtt Bukarestben a kormány székháza előtt volt tiltakozó megmozdulás a Meridian Országos Szakszervezeti Szövetség szervezésében, ahol a nyugdíjtörvény tervezete és a deficitcsökkentő intézkedések ellen tüntettek. Mintegy 2 ezer személy gyűlt össze az egész országból a Victoria téren, különböző ágazatok képviseletében a helyi rendőrségtől, a szállítókig, bányászokig, köztisztviselőkig vagy mezőgazdaságban dolgozókig. A szakszervezetek elégedetlenek, hogy az új nyugdíjtörvény tervezete olyan hatályos jogokat szüntet meg, amelyeket az erdészek, vasutasok és más dolgozók szakmai jogállása tartalmaz a nyugdíjazási feltételekről.
" ["post_title"]=> string(48) "Országszerte tüntetnek a megszorítások ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "orszagszerte-tuntetnek-a-megszoritasok-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-16 14:15:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-16 12:15:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432612" ["menu_order"]=> int(11710) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(432609) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-16 14:14:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-16 12:14:17" ["post_content"]=> string(674) "Lesz fedezet az új nyugdíjtörvény végrehajtására, és a jogszabályt jövőre alkalmazni fogják – mondta Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Kifejtette, hogy a törvényre mindenképp szükség volt, mert a hazai nyugdíjasok több mint 85 százalékának 3000 lejnél kisebb a nyugdíja, több mint 60 százalékuk pedig 2000 lejnél kisebb összeget kap havonta. Hozzátette, hogy 2022-ben egyeztetett az akkori miniszterelnökkel az új nyugdíjtörvény kidolgozásáról, és ezt Nicolae Ciucă is támogatta.
" ["post_title"]=> string(40) "Mindenképpen emelni kell a nyugdíjakat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "mindenkeppen-emelni-kell-a-nyugdijakat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-16 14:14:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-16 12:14:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432609" ["menu_order"]=> int(11711) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3677 (24) { ["ID"]=> int(432607) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-16 14:13:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-16 12:13:20" ["post_content"]=> string(800) "A kormány mai ülésén várhatóan elfogadja a szállításügyi minisztérium jegyzékét, amely lehetővé teszi a veszteséges állami vasút társaságoknak, hogy továbbra is biztosítsák az étkezési jegyeket az alkalmazottaknak.
A dokumentumra azért volt szükség, mert a költségvetési kiadások csökkentésére vonatkozó törvény megszüntette ennek lehetőségét a költségvetési keretet túllépő vállalatoknál, így a vasúti infrastruktúrával, a személy és áruszállítással foglalkozó cégek, valamint a fővárosi Metrorex nem folyósíthatta volna az ebédjegyeket a több mint 45 ezer alkalmazottjának.
" ["post_title"]=> string(39) "Megkapják az ebédjegyeket a vasutasok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "megkapjak-az-ebedjegyeket-a-vasutasok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-16 14:13:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-16 12:13:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432607" ["menu_order"]=> int(11712) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3670 (24) { ["ID"]=> int(432605) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-16 14:11:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-16 12:11:41" ["post_content"]=> string(1662) "Harminchat évvel az 1987. november 15-i brassói kommunistaellenes felkeléskor utcára vonult munkások 'hóhérai' között még vannak olyanok, akiket nem büntettek meg, sőt néhányuknak hivatalosan is elismerték az 1989-es demokrácia megteremtéséhez való hozzájárulásukat - véli a November 15. Egyesület.
Marius Boieriu elnök a megemlékezésen követelte a Brassó díszpolgára cím visszavonását Alexandru Ionaştól, a kommunista milícia bűnügyi osztályának egykori vezetőjétől. Harminchat év telt el, és még mindig nem büntették meg azokat, akik minket meghurcoltak – mondta. Hozzátette, az egyik kínvallató, Vasile Hodiş, aki Gheorghe Ursu perében is szerepelt, engem is vallatott 1987-ben a Securitate börtönében. Boieriu szerint bár Hodişt egy bukaresti bíróság felmentette a Gheorghe Ursu-perben, a volt milicistára egy nagyon nehéz per vár az 1987. november 15-i események ügyében. A megemlékezésen jelen levő brassói polgármester, Allen Coliban kijelentette, kérni fogja a városi tanácstól Alexandru Ionaş díszpolgári címének visszavonását. Az 1987-es munkáslázadás a brassói Steagul Roşu (Vörös zászló) teherautógyárban tört ki a bércsökkentések miatt, de az elégedetlen munkások utcára vonulásával kommunistaellenes felkeléssé nőtte ki magát, mivel több más gyár alkalmazottai is társultak a tüntetéshez. A kommunista hatalom azonban elfojtotta a lázadást, amit véres megtorlások követtek.
" ["post_title"]=> string(52) "A brassói kommunistaellenes felkelésre emlékeztek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "a-brassoi-kommunistaellenes-felkelesre-emlekeztek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-16 14:11:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-16 12:11:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432605" ["menu_order"]=> int(11713) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3669 (24) { ["ID"]=> int(432602) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-16 14:09:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-16 12:09:59" ["post_content"]=> string(785) "Azonosították az ügyészek a nagyszebeni üzletembert agyonverő három személyt - közölte a Szeben megyei ügyészség helyettes főügyésze.
Mihaela Ruginosu hozzátette, a gyilkosokat nem fogták el, sőt megtörténhet, hogy már megszöktek az országból. A kivizsgálás szerint a három férfi Dolj megyei illetőségű, rajtuk kívül egy Temes megyei férfit vett őrizetbe a rendőrség mert állítólag segített a három gyilkosnak. Múlt héten Nagyszebenben saját házában vertek agyon egy üzletembert és loptak el tőle 200 ezer euró értékben órákat. A házban lévő pénzt viszont nem vitték el.
" ["post_title"]=> string(51) "Azonosították a szebeni gyilkosokat és társukat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "azonositottak-a-szebeni-gyilkosokat-es-tarsukat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-16 14:10:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-16 12:10:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432602" ["menu_order"]=> int(11714) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(432599) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-16 14:08:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-16 12:08:39" ["post_content"]=> string(709) "Kínának és az Egyesült Államoknak nem szabad hátat fordítaniuk egymásnak - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök amerikai hivatali partnerével, Joe Bidennel tartott találkozóján.
A két vezető, aki legutóbb egy éve találkozott, most a San Franciscótól délre található egyik birtokon üdvözölte ismét egymást dacára Peking és Washington feszült viszonyának. Joe Biden kiemelte, hogy a találkozó célja, hogy a vezetők "megérthessék egymást", míg Hszi hozzátette, hogy "komoly felelősséget" viselnek a világért.
" ["post_title"]=> string(39) "Amerikai-kínai csúcs San Franciscoban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "amerikai-kinai-csucs-san-franciscoban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-16 14:08:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-16 12:08:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432599" ["menu_order"]=> int(11715) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(432584) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-17 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-17 13:00:00" ["post_content"]=> string(916) "Műsorunk tartalmából:
• Hallgassák meg az elmúlt egy hét legfontosabb belföldi és külföldi híreinek összefoglalóját
• Szőcs Levente háttere arról, hogy az ausztrál miniszterelnök múlt heti kínai látogatásával lezártnak tekinthető a két ország között két éve tartó, példátlanul durva kereskedelmi háború
• Garzó Ferenc jegyzete: Kik vagyunk reggeli ébredésünk után?