Megkezdődött a tűzszünet a Gázai övezetben, délután négy órakor adják át az első izraeli túszokat.A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3783 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3559 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Megkezdődött a tűzszünet a Gázai övezetben, délután négy órakor adják át az első izraeli túszokat.A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász…
Continue Reading
A kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat ismét kiosztja a Kemény Zsigmond Irodalmi Díjat a lapban közlő szerzők egyikének. A díjazottról Márton Evelin mond…
Continue ReadingMűsorunk tartalmából: • Hallgassák meg az elmúlt egy hét legfontosabb belföldi és külföldi híreinek összefoglalóját • Szőcs Levente háttere a…
Continue ReadingTegnap délután átadták a válaszúti Bánffy-kastélyt, amely visszanyerte régi pompáját a teljes körű külső és belső felújítást követően, amelyet európai…
Continue ReadingA Szociáldemokrata Párt meg fogja szavazni Florin Cîţu liberális szenátor mentelmi jogának felfüggesztését- jelentette ki Marcel Ciolacu kormányfő. Arról, hogy…
Continue Reading
Felszabadult a Zöldház program, miután az óvást benyújtó vállalat visszavonta panaszát a törvényszékről – közölte a környezetvédelmi minisztérium. A szaktárca…
Continue Reading
Három új autópálya-szakasz megépítésére vonatkozóan írnak alá pénteken szerződéseket a szállításügyi minisztériumnál. A Nagyszeben-Fogaras sztráda első két szakaszának építését az…
Continue ReadingMajdnem 12 ezer vidéken élő személy részesült ingyenes orvosi vizsgálatokban az elmúlt tíz évben, amióta a Nem tettünk eleget elnevezésű…
Continue Reading
Románia az Európai Unió Újjáépítési és Ellenállóképességi Tervének negyedik finanszírozási kérelmében vállalta az adóügyi rendszer reformját- jelentette ki tegnap Marcel…
Continue Reading
Románia jövőre nem válik fizetésképtelenné – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök. A kormányfőt arról kérdezték újságírók, hogy az országnak jövőre 45 milliárd lejes hitelkamatot kell törlesztenie.
(tovább…) Continue Reading
A Nemzeti Liberális Párt nem ért egyet ad adózási rendszer módosításával a jövő évben. Nicolae Ciucă pártelnök a külföldi beruházók előtt kijelentette, hogy az országnak adóügyi és költségvetési stabilitásra van szüksége.
(tovább…) Continue Reading
A pénzügyminiszter csütörtökön ismerteti az Országos Adóhatóság és az adórendszer digitalizálási tervét, amelynek célja az adóbehajtás hatékonyságának növelése – nyilatkozta Marcel Ciolacu.
(tovább…) Continue ReadingMegkezdődött a tűzszünet a Gázai övezetben, délután négy órakor adják át az első izraeli túszokat.A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet ma 13 olyan túszt fog szabadon engedni, akit fegyveresei az október 7-i terrortámadásban Izraelből elhurcoltak. A katari közvetítéssel megszületett megállapodás szerint négy nap alatt összesen ötven izraeli gyermek és anya térhet haza.
" ["post_title"]=> string(11) "Tűzszünet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(9) "tuzszunet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-24 15:06:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-24 13:06:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(51) "https://www.bukarestiradio.ro/2023/11/24/tuzszunet/" ["menu_order"]=> int(11612) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3760 (24) { ["ID"]=> int(432895) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-24 15:04:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-24 13:04:03" ["post_content"]=> string(1475) "A kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat ismét kiosztja a Kemény Zsigmond Irodalmi Díjat a lapban közlő szerzők egyikének. A díjazottról Márton Evelin mond laudációt, majd Papp Attila Zsolt beszélget a Kemény Zsigmond-díjas szerzővel. Az est házigazdája Grezsa Csaba főkonzul és Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője.
A díjátadó ünnepség november 24-én, pénteken 18 órától kezdődik Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának dísztermében (Főtér 23. szám, belső udvar).
A Helikon irodalmi folyóirat 2016-ban alapította a Kemény Zsigmond Irodalmi Díjat, amellyel olyan szerzőt jutalmaznak, aki „írásai és munkássága révén a Helikon tágabban értelmezett alkotói közösségének kiemelkedő személyisége.” A folyóirat eddigi díjazottjai Antal Balázs, Szántai János, Láng Orsolya, Márton Evelin, Vida Gábor, Lövétei Lázár László és Száraz Miklós György voltak. A díjazott személyéről a holnapi Észpresszóban hallhatnak részletes tájékoztatást.

Műsorunk tartalmából:
• Hallgassák meg az elmúlt egy hét legfontosabb belföldi és külföldi híreinek összefoglalóját
• Szőcs Levente háttere a dárfúri újabb népirtásról
• Garzó Ferenc jegyzete: Spanyolország: alkuk és kényszermedrek
Tegnap délután átadták a válaszúti Bánffy-kastélyt, amely visszanyerte régi pompáját a teljes körű külső és belső felújítást követően, amelyet európai uniós és megyei önkormányzati forrásokból finanszírozott a Kolozs Megyei Tanács. A tervek szerint jövő tavasszal beindulhat a kastély kulturális és közösségi központként való működése.
A Szociáldemokrata Párt meg fogja szavazni Florin Cîţu liberális szenátor mentelmi jogának felfüggesztését- jelentette ki Marcel Ciolacu kormányfő.
Arról, hogy a volt kormányfőt a vakcinabeszerzésekkel kapcsolatban hivatali visszaéléssel gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség, a miniszterelnök kijelentette, számtalan kritika érte, amikor annak idején ellenzékből ezeket a beszerzéseket aberrációnak nevezte. Szerinte az üggyel kapcsolatos DNA-közleményből is kitűnik, hogy az akkori kormány pénzveszteség nélkül is rendelhetett volna koronavírus elleni oltóanyagot. Hozzátette, semmi akadálya nem lesz annak, hogy a teljes igazság kiderüljön.
Felszabadult a Zöldház program, miután az óvást benyújtó vállalat visszavonta panaszát a törvényszékről - közölte a környezetvédelmi minisztérium. A szaktárca közleményében rávilágít, hogy a tárcavezető tárgyalt a cég képviselőivel, akik hajlandók voltak lemondani a pereskedésről, amennyiben a minisztérium újra meghirdeti a jogosult napelem-szerelők kiválogatását.
A Zöldház programot szeptemberben függesztették fel, miután egy cég bíróságon emelt óvást amiért nem fogadták el jelentkezését a jogosult szerelők közé. Piaci elemzők szerint több millió eurót vesztettek volna a napelemek beszerelésére várók, amennyiben nem sikerült volna megállapodni a céggel. A szerelő vállalatoknak amúgy is veszteségeik voltak, mert nem tudták értékesíteni a már beszerzett felszereléseket.

Három új autópálya-szakasz megépítésére vonatkozóan írnak alá pénteken szerződéseket a szállításügyi minisztériumnál. A Nagyszeben-Fogaras sztráda első két szakaszának építését az a török vállalat nyerte meg, amely a 3. és 4. szakaszon is dolgozik. Ugyancsak ma írják alá a kivitelezési szerződést az amerikai Bechtel által 20 évvel ezelőtt megkezdett Észak-Erdélyi autópálya Berettyószéplak és Bisztraterebes közötti 26 kilométeres szakaszra.

Majdnem 12 ezer vidéken élő személy részesült ingyenes orvosi vizsgálatokban az elmúlt tíz évben, amióta a Nem tettünk eleget elnevezésű karaván járja az országot. Összesen 33 rákos beteget fedeztek fel. A Rákbetegek Egyesületeinek Szövetsége által szervezett karaván idén Brassó, Galac, Vaslui, Vrancea és Dolj megyébe látogatott, azokba a közösségekbe, amelyeknek lakói több mint 20 kilométerre laknak egy kórháztól. Cezar Irimia, a szövetség elnöke szerint nem csak szűrést, hanem tájékoztató kampányt is végeztek. Az idén megvizsgált 1200 páciens tájékoztató füzeteket kapott a influenza oltásról, különböző rákos és egyéb megbetegedésekről, valamint az éves és megelőző vizsgálatok fontosságáról. A Nem tettünk eleget karaván tíz kiadásában több mint 600 orvos, asszisztens, egyetemista és önkéntes vett részt.

Románia az Európai Unió Újjáépítési és Ellenállóképességi Tervének negyedik finanszírozási kérelmében vállalta az adóügyi rendszer reformját- jelentette ki tegnap Marcel Boloș pénzügyminiszter.A kormányülés után a tárcavezető kifejtette, ez az adótörvény módosítását is magába foglalja. A miniszter szerint a kormánynak el kell döntenie, hogy fenntartja-e az egységes adókulcsot, vagy a progresszív adókulcs mellett dönt. Hozzátette, a döntés attól függ, hogyan alakul a költségvetés, és ennek ismeretében fogják meghatározni, hogy milyen típusú adópolitikát fog követni az ország. Hangsúlyozta, a Világbank által készített jelentés számos intézkedést javasolt ezzel kapcsolatosan.
A miniszterelnök ugyanakkor egy fővárosi gazdasági fórumon kijelentette, hogy nem jár adók vagy illetékek emelésével 2024-ben a pénzügyi reform, amit Románia az Országos Helyreállítási Tervben vállalt. Marcel Ciolacu hozzátette, hogy dönteni kell viszont az egységes adókulcs megtartásáról vagy a progresszív adózás bevezetéséről-amint ezt Marcel Boloș is kijelentette. Nicolae Ciucă szenátusi elnök a közigazgatásban lévő bürokrácia csökkentése mellett szállt síkra.

Románia jövőre nem válik fizetésképtelenné – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök. A kormányfőt arról kérdezték újságírók, hogy az országnak jövőre 45 milliárd lejes hitelkamatot kell törlesztenie.
Marcel Ciolacu a korábbi liberális miniszterelnököt, Florin Cîţut tette felelőssé Románia eladósodottsága miatt, akinek a kormánya szerinte a GDP 9,2 százalékának megfelelő hitelt vett fel. Hozzátette, hogy a jegybank és a pénzügyminisztérium megfelelő biztonsági költségvetési tartalékkal rendelkezik, ezért Románia jövőre nem fog fizetésképtelenné válni.
" ["post_title"]=> string(51) "Van pénze az országnak a kamatok törlesztésére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "van-penze-az-orszagnak-a-kamatok-torlesztesere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-23 14:54:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-23 12:54:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432880" ["menu_order"]=> int(11623) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3737 (24) { ["ID"]=> int(432878) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-23 14:53:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-23 12:53:28" ["post_content"]=> string(674) "A Nemzeti Liberális Párt nem ért egyet ad adózási rendszer módosításával a jövő évben. Nicolae Ciucă pártelnök a külföldi beruházók előtt kijelentette, hogy az országnak adóügyi és költségvetési stabilitásra van szüksége.
Hozzátette, tárgyaltak a kérdésről a koalícióban, de a Nemzeti Liberális Párt nem hajlandó ebből az elvárásából engedni. Véleménye szerint bármilyen adózási beavatkozás meghiúsítja az ország gazdasági fejlődésébe vetett bármilyen reményt.
" ["post_title"]=> string(26) "Ne nyúljanak az adókhoz!" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "ne-nyuljanak-az-adokhoz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-23 14:53:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-23 12:53:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432878" ["menu_order"]=> int(11624) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3738 (24) { ["ID"]=> int(432876) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-23 14:52:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-23 12:52:07" ["post_content"]=> string(803) "A pénzügyminiszter csütörtökön ismerteti az Országos Adóhatóság és az adórendszer digitalizálási tervét, amelynek célja az adóbehajtás hatékonyságának növelése - nyilatkozta Marcel Ciolacu.
A kormányfő leszögezte: elérkezett az ideje annak, hogy mindenki fizessen adót. Ha pedig szép szóval nem megy, a kormány szigorítani fog a törvényen - tette hozzá. Ezzel összefüggésben megemlítette azt a pénzügyminiszteri javaslatot, amely szerint jutalmaznák azokat az állampolgárokat, akik adócsalásért feljelentenek más polgárokat vagy cégeket. Erről közlése szerint a későbbiekben dönt a koalíció.
" ["post_title"]=> string(29) "Jutalmaznák a feljelentőket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "jutalmaznak-a-feljelentoket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-23 14:52:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-23 12:52:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=432876" ["menu_order"]=> int(11625) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3765 (24) { ["ID"]=> int(432896) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-24 15:06:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-24 13:06:40" ["post_content"]=> string(470) "Megkezdődött a tűzszünet a Gázai övezetben, délután négy órakor adják át az első izraeli túszokat.A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet ma 13 olyan túszt fog szabadon engedni, akit fegyveresei az október 7-i terrortámadásban Izraelből elhurcoltak. A katari közvetítéssel megszületett megállapodás szerint négy nap alatt összesen ötven izraeli gyermek és anya térhet haza.
" ["post_title"]=> string(11) "Tűzszünet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(9) "tuzszunet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-24 15:06:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-24 13:06:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(51) "https://www.bukarestiradio.ro/2023/11/24/tuzszunet/" ["menu_order"]=> int(11612) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "87da6ab82c56caf452a352d6f9eb6333" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:3512d26ccca9ca27f010f11abcbc42bd" }