Lehetségesnek tartja Ligia Deca tanügyminiszter a tanügyi alkalmazottak 20 százalékos béremelését, amely több szakaszban valósulhat meg 2024-ben.
(tovább…) Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3715 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3472 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Lehetségesnek tartja Ligia Deca tanügyminiszter a tanügyi alkalmazottak 20 százalékos béremelését, amely több szakaszban valósulhat meg 2024-ben.
(tovább…) Continue Reading
Jövőre is kapnak üdülési utalványokat a közalkalmazottak – jelentette ki tegnap Nicolae Ciucă a Nemzeti Liberális Párt elnöke. Azt is…
Continue Reading
A kormány 2026-ig meghosszabbította a gázolaj-támogatási programot – jelentette be a kabinet mai ülése után a kormányszóvivő. Mihai Constantin elmondta,…
Continue Reading
A villamosenergia és a földgáztermelés területén működő vállalatokat ellenőriz az Országos Energia Árszabályozó hatóság az ártámogatási szabályok tiszteletben tartásával kapcsolatosan.
(tovább…) Continue Reading
Az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács jóváhagyta 13 tagállam, köztük Románia és Magyarország helyreállítási tervét.
(tovább…) Continue Reading
Fokozódtak a harcok pénteken a Gázai övezetben, az izraeli erők az egész térségre légicsapásokat mértek. Palesztin források szerint a harcokban eddig majdnem 17 500 személy vesztette életét.
(tovább…) Continue Reading
Az Amerikai Egyesült Államok megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanács határozattervezetét, amely azonnali humanitárius tűzszünetet követelt volna Gázában, valamint a túszok…
Continue Reading
Történelmi megállapodásra jutottak az Európai Unió hivatalosságai a mesterséges intelligencia szabályozásáról.
(tovább…) Continue Reading
Az elmúlt 4 évben európai források segítségével megvalósult fenntartható fejlesztési projektek eredményeit bemutató zárókonferenciát tartott a Fenntartható Fejlesztési Főosztály Bukarestben.…
Continue Reading
Nem halasztják el a magánnyugdíj II. pilléréhez való hozzájárulás növelését – jelentette ki a pénzügyminiszter. Marcel Boloş ezzel cáfolta a magánnyugdíj alapok képviselőinek bejelentését, akik arra kérték a kormányt, hogy tarsa be a törvényt és az európai vállalásokat, ne hozzon ilyen intézkedést, amely több millió jövőbeli nyugdíjas megtakarítását érintené.
(tovább…) Continue Reading
Jövő év január elsejétől hatályba lép a beilleszkedési támogatásnak nevezett új támogatási rendszer, amely a szociális segélyként ismert garantált minimál jövedelem és a családi pótlék helyét veszi át.
(tovább…) Continue Reading
A kanyarós megbetegedések számát tekintve Maros megye az első helyen áll az országban, mintegy 630 esettel. Ez egyébként az országban regisztrált kanyarós megbetegedések közel egyharmada.
(tovább…) Continue ReadingLehetségesnek tartja Ligia Deca tanügyminiszter a tanügyi alkalmazottak 20 százalékos béremelését, amely több szakaszban valósulhat meg 2024-ben.
A tárcavezető hangsúlyozta, ebben az évben átlagban 30 százalékkal nőttek a fizetések a tanügyben, és a nyáron elfogadott sürgősségi kormányrendelet előírja, hogy január 1-jétől az új közalkalmazotti bértörvényben előirányzott emelés 50 százalékával növelik a fizetéseket. Mivel azonban az új egységes bértörvény még nem készült el, a kormány tárgyalásra hívta az oktatási szakszervezeteket, hogy megállapodjanak a jövő évi béremelés mértékéről.
" ["post_title"]=> string(48) "A szakszervezetekkel egyeztet a tanügyminiszter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "a-szakszervezetekkel-egyeztet-a-tanugyminiszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-12-09 10:09:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-12-09 08:09:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433298" ["menu_order"]=> int(11471) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3692 (24) { ["ID"]=> int(433296) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-12-09 10:08:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-12-09 08:08:28" ["post_content"]=> string(558) "Jövőre is kapnak üdülési utalványokat a közalkalmazottak - jelentette ki tegnap Nicolae Ciucă a Nemzeti Liberális Párt elnöke. Azt is hangsúlyozta, hogy az országos helyreállítási tervben előírtaknak megfelelően nő január 1-től a nyugdíjalap második pilléréhez való hozzájárulás. A liberális pártelnök szerint a költségvetési kiadások csökkentését célzó intézkedéseknek köszönhetően egy hónap alatt több mint hárommilliárd lejt sikerült megtakarítani.
" ["post_title"]=> string(40) "Nem vonják meg a juttatásokat 2024-ben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "nem-vonjak-meg-a-juttatasokat-2024-ben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-12-09 10:08:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-12-09 08:08:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433296" ["menu_order"]=> int(11472) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(433294) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-12-09 10:07:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-12-09 08:07:33" ["post_content"]=> string(518) "A kormány 2026-ig meghosszabbította a gázolaj-támogatási programot - jelentette be a kabinet mai ülése után a kormányszóvivő. Mihai Constantin elmondta, a román gazdák a következő három évben is részesülni fognak a mezőgazdasági munkálatok során elhasznált gázolajra nyújtott támogatásból. Idén megközelítőleg 1 lej 53 bani a támogatás a gázolaj literére, a jövő évi összeget később szabják meg - tette hozzá a szóvivő.
" ["post_title"]=> string(60) "Jövőre is lesz ártámogatott gázolaj a mezőgazdaságnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "jovore-is-lesz-artamogatott-gazolaj-a-mezogazdasagnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-12-09 10:07:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-12-09 08:07:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433294" ["menu_order"]=> int(11473) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3727 (24) { ["ID"]=> int(433292) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-12-09 10:06:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-12-09 08:06:40" ["post_content"]=> string(984) "A villamosenergia és a földgáztermelés területén működő vállalatokat ellenőriz az Országos Energia Árszabályozó hatóság az ártámogatási szabályok tiszteletben tartásával kapcsolatosan.
A hivatal elkérte a 2023 áprilisában kibocsátott több mint 3 millió háztartási, illetve több mint 100 ezer ipari fogyasztónak kiállított számlákat. A bejelentés előzménye, hogy Marcel Ciolacu kormányfő a pénteki kormányülésen arról beszélt, vannak olyan szolgáltatók, akik indokolatlanul emelték a földgáz árát, habár ez minden európai országban csökkent. Hozzátette, a lakosság ezt nem érzi meg a számlákon, mert az ő esetükben támogatás van érvényben, de a cégek az államtól kérik az ártámogatott ár és a szállítási ár közötti különbözet kiegyenlítését.
" ["post_title"]=> string(29) "Végzi feladatát a hatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "vegzi-feladatat-a-hatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-12-09 10:31:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-12-09 08:31:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433292" ["menu_order"]=> int(11474) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(433290) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-12-09 10:05:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-12-09 08:05:45" ["post_content"]=> string(757) "Az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács jóváhagyta 13 tagállam, köztük Románia és Magyarország helyreállítási tervét.
Valdis Dombrovskis kereskedelempolitikáért felelős biztos közölte, a tagállami tervek jóváhagyását az tette lehetővé, hogy azok módosításai a megfizethetőbb, biztonságosabb és fenntarthatóbb energiaellátást célzó REPowerEU-fejezettel egészültek ki. Ez hozzájárul az országok tiszta energiára való átállásának felgyorsításához, energiaellátásuk diverzifikálásához és energiahatékonyságuk javításához.
" ["post_title"]=> string(56) "Uniós igen a román és magyar helyreállítási tervre" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "unios-igen-a-roman-es-magyar-helyreallitasi-tervre" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-12-09 10:05:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-12-09 08:05:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433290" ["menu_order"]=> int(11475) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3674 (24) { ["ID"]=> int(433288) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-12-09 10:04:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-12-09 08:04:27" ["post_content"]=> string(707) "Fokozódtak a harcok pénteken a Gázai övezetben, az izraeli erők az egész térségre légicsapásokat mértek. Palesztin források szerint a harcokban eddig majdnem 17 500 személy vesztette életét.
Mahmud Abbasz, a Palsztin Hatóság elnöke a ciszjordániai Ramallahban tett felhívást az azonnali tűzszünetre és az időtálló békére, amelyet a nagyhatalmak szavatoljanak. A túszok családjainak fóruma is újabb ideiglenes tűzszünetet követel a Hámásszal és a Gázai övezetben még fogva tartott 137 túsz szabadon engedését.
" ["post_title"]=> string(22) "Heves harcok Gázában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "heves-harcok-gazaban-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-12-09 10:32:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-12-09 08:32:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433288" ["menu_order"]=> int(11476) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3675 (24) { ["ID"]=> int(433286) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-12-09 10:03:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-12-09 08:03:45" ["post_content"]=> string(452) "Az Amerikai Egyesült Államok megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanács határozattervezetét, amely azonnali humanitárius tűzszünetet követelt volna Gázában, valamint a túszok azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátását. A Biztonsági Tanács 15 tagja közül csak az Amerikai Egyesült Államok szavazott nemmel, tizenhárman igennel, míg az Egyesült Királyság tartózkodott.
" ["post_title"]=> string(51) "Amerikai nem a tűzszünetet sürgető határozatra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "amerikai-nem-a-tuzszunetet-surgeto-hatarozatra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-12-09 10:03:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-12-09 08:03:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433286" ["menu_order"]=> int(11477) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(433284) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-12-09 10:02:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-12-09 08:02:59" ["post_content"]=> string(670) "Történelmi megállapodásra jutottak az Európai Unió hivatalosságai a mesterséges intelligencia szabályozásáról.
36 órás tárgyalásokat követően Brüsszelben egyeztek meg a mesterséges intelligencia használatának szabályairól az Európai Unió területén. Carme Artigas spanyol digitalizációs és mesterséges intelligenciával foglalkozó miniszter szerint a megállapodás határkő a digitális információ használata és az egységes európai digitális piac létrehozása tekintetében.
" ["post_title"]=> string(69) "Szabályozzák a mesterséges intelligencia használatát Európában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "szabalyozzak-a-mesterseges-intelligencia-hasznalatat-europaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-12-09 10:03:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-12-09 08:03:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433284" ["menu_order"]=> int(11478) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3677 (24) { ["ID"]=> int(433280) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2023-12-08 15:39:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-12-08 13:39:37" ["post_content"]=> string(544) "Az elmúlt 4 évben európai források segítségével megvalósult fenntartható fejlesztési projektek eredményeit bemutató zárókonferenciát tartott a Fenntartható Fejlesztési Főosztály Bukarestben. A tanácskozást követően Borbély László államtanácsos Hermann Endrének nyilatkozott.
Nem halasztják el a magánnyugdíj II. pilléréhez való hozzájárulás növelését - jelentette ki a pénzügyminiszter. Marcel Boloş ezzel cáfolta a magánnyugdíj alapok képviselőinek bejelentését, akik arra kérték a kormányt, hogy tarsa be a törvényt és az európai vállalásokat, ne hozzon ilyen intézkedést, amely több millió jövőbeli nyugdíjas megtakarítását érintené.
A magánnyugdíj alapok kezelői azt követően nyilatkoztak, hogy a sajtóban megjelent egy takarékossági kormányrendelet előírásai. A magánnyugdíjakat kezelők egyesülete azt kérte a kormánytól, hogy növelje 1 százalékkal, 4,75 százalékra emelje a II. pillér befizetéseit, amint azt az Országos Helyreállítási Tervben vállalta. A hozzájárulás jelenleg 3,75 százalék, habár a törvény értelmében ez az arán 6 százalékra kellett volna emelkedjen már 2016-ban. A közvitára bocsátott sürgősségi rendelet tervezete szerint a pedagógusok bérét két lépésben emelik 2024-ben összesen 20 százalékkal, de a szakszervezetek szerint ez kisebb, mint amennyit a kormány ígért a sztrájk idején. A többi költségvetési alkalmazott 5 százalékos béremelést kap január 1-től, de nem fizetik a túlórákat, valamint a szombati vagy vasárnapi munkát, ez utóbbiakat szabadnappal kompenzálják. Kivételt képez a katonaság.
" ["post_title"]=> string(44) "Tiltakoznak a magánnyugdíj alapok kezelői" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "tiltakoznak-a-magannyugdij-alapok-kezeloi" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-12-08 15:21:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-12-08 13:21:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433277" ["menu_order"]=> int(11480) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3667 (24) { ["ID"]=> int(433275) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-12-08 15:20:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-12-08 13:20:25" ["post_content"]=> string(1171) "Jövő év január elsejétől hatályba lép a beilleszkedési támogatásnak nevezett új támogatási rendszer, amely a szociális segélyként ismert garantált minimál jövedelem és a családi pótlék helyét veszi át.
A munkaügyi minisztérium tájékoztatása szerint ebben a juttatásban csak azok fognak részesülni, akik valóban rászorulnak. A szaktárca közölte: az új program csökkenti a bürokráciát, ugyanakkor növeli az érintett kiszolgáltatott személyek előnyeit. A beilleszkedési támogatásban részesülő családok gyermekeit be kell íratni az iskolába, és ezzel automatikusan hozzájutnak a szociális ösztöndíjhoz is. A munkaképes személyek támogatást kapnak az államtól, de egyben ösztönzik is őket arra, hogy munkát találjanak. Beilleszkedési támogatásban fognak részesülni ugyanakkor az intézményi ellátásban részesülő idősek is, akik megfelelnek a jogosultsági feltételeknek, és ezzel automatikusan egészségügyi biztosításuk is lesz.
" ["post_title"]=> string(47) "Változik a szociális segélyezés januártól" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "valtozik-a-szocialis-segelyezes-januartol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-12-08 15:20:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-12-08 13:20:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433275" ["menu_order"]=> int(11481) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3666 (24) { ["ID"]=> int(433273) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2023-12-08 15:19:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-12-08 13:19:16" ["post_content"]=> string(790) "A kanyarós megbetegedések számát tekintve Maros megye az első helyen áll az országban, mintegy 630 esettel. Ez egyébként az országban regisztrált kanyarós megbetegedések közel egyharmada.
Második helyen Brassó megye áll, 340 esettel, majd Bukarest és Kolozs megye következik a sorban. A családorvosok arra figyelmeztetnek, hogy a kanyaró igen fertőző vírusos eredetű megbetegedés, amelyben világszinten több tízezer ember hal meg évente. Komoly szövődményei lehetnek, köztük a fül bakteriális fertőzése, a súlyos tüdőgyulladás vagy az agyvelőgyulladás, akár 15 évvel a fertőzés után is.
" ["post_title"]=> string(22) "Kanyaró járvány van" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "kanyaro-jarvany-van" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-12-08 15:19:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-12-08 13:19:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433273" ["menu_order"]=> int(11482) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(433298) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-12-09 10:09:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-12-09 08:09:14" ["post_content"]=> string(812) "Lehetségesnek tartja Ligia Deca tanügyminiszter a tanügyi alkalmazottak 20 százalékos béremelését, amely több szakaszban valósulhat meg 2024-ben.
A tárcavezető hangsúlyozta, ebben az évben átlagban 30 százalékkal nőttek a fizetések a tanügyben, és a nyáron elfogadott sürgősségi kormányrendelet előírja, hogy január 1-jétől az új közalkalmazotti bértörvényben előirányzott emelés 50 százalékával növelik a fizetéseket. Mivel azonban az új egységes bértörvény még nem készült el, a kormány tárgyalásra hívta az oktatási szakszervezeteket, hogy megállapodjanak a jövő évi béremelés mértékéről.
" ["post_title"]=> string(48) "A szakszervezetekkel egyeztet a tanügyminiszter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "a-szakszervezetekkel-egyeztet-a-tanugyminiszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-12-09 10:09:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-12-09 08:09:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433298" ["menu_order"]=> int(11471) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "eef8ca3d3f0ce243814f33b2890edb12" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:07339964826f82b8065bc131bc67303c" }