Majdnem 25 millió utas fordult meg a romániai reptereken az elmúlt évben, ami 17 százalékos növekedést jelent 2022-höz képest – közölte a Repülőterek Romániai Egyesülete.
(tovább…) Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3751 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.


Majdnem 25 millió utas fordult meg a romániai reptereken az elmúlt évben, ami 17 százalékos növekedést jelent 2022-höz képest – közölte a Repülőterek Romániai Egyesülete.
(tovább…) Continue Reading
Pert indított Brüsszelben a román állam ellen a Pfizer gyógyszeripari cég bizonyos pénzösszegek behajtásáért, mivel a román fél nem vásárolt…
Continue Reading
Románia a legmagasabb inflációjú EU-tagállamok közé tartozott tavaly decemberben, amikor 7 százalékon mérték az általános árszínvonal emelkedést.
(tovább…) Continue Reading
Fokozott vám és határellenőrzésre kell számítani Bulgáriában – közölte a román külügyminisztérium. A vámellenőrzést fizikai módszerrel, átvilágítással és a fuvarlevelek vizsgálatával végzik, a Bulgárián áthaladó román szállítók pedig hosszabb várakozási időre számítsanak a román-bolgár határon.
(tovább…) Continue Reading
A Biden-kormányzat élesen bírálta az izraeli miniszterelnöknek a palesztin állam létrehozását elutasító kijelentéseit. Az amerikai megközelítéssel ellentétben Netanjahu azt mondta, hogy Izraelnek a Jordán folyótól nyugatra fekvő összes terület feletti biztonsági ellenőrzésre van szüksége a stabil jövő érdekében.
(tovább…) Continue Reading
Az amerikai kormány csütörtökön közölte, hogy az Egyesült Államok nem áll háborúban az Irán által támogatott jemeni huszi lázadókkal, annak ellenére, hogy többször támadták állásaikat – jelentette a DPA az Agerpres tudósítása szerint.
(tovább…) Continue Reading
A NATO tagállamok agresszív természete megnyilatkozásának és az Oroszország elleni háborús előkészületek bizonyítékának nevezte a katonai szövetség jövő héten kezdődő hadgyakorlatát Leonyid Jivlev tartalékos vezérőrnagy az orosz Állami Dumában mondott beszédében.
(tovább…) Continue Reading
Holnap délig nagy mennyiségű víz árad le a patakokon, lejtőkön és vízfolyásokon, villámárvizek alakulhatnak ki, és a vízállás meghaladhatja a másodfokú készültségi szintet az Iza (Máramaros megye), a Lápos (Máramaros megye), a Túr (Szatmár megye) vízgyűjtő medencéjében.
Continue ReadingA helyi rendőrség szerint a gyilkosság merénylet volt, és az áldozat több lőtt sebet is kapott.
Continue Reading
Törvényben rögzítette tegnap a londoni alsóház, hogy Ruanda biztonságos áttelepítési célország a Nagy-Britanniába illegálisan érkező menedékkérők számára.
Continue Reading
Új törvényt fogadott el az Európai Parlament, amely tiltja a fogyasztók megtévesztését a termékek környezetbarátnak álcázásával, az úgynevezett „zöldre mosást”.
Continue Reading
Pakisztán megtorló csapást hajtott végre az éjszaka iráni fegyveresek ellen – közölte az iszlámábádi külügyminisztérium.
Continue ReadingMajdnem 25 millió utas fordult meg a romániai reptereken az elmúlt évben, ami 17 százalékos növekedést jelent 2022-höz képest - közölte a Repülőterek Romániai Egyesülete.
Ugyanakkor a pandémia előtti adatokhoz mérten csak 6 százalékos volt az emelkedés. Összehasonlításképpen az európai légiforgalom csak 2024 végére éri el a 2019-ben jegyzett értéket. A romániai növekedés egyik magyarázata, hogy a hazai légikikötőkben jelentős beruházások voltak, a becslések szerint a forgalom tovább nő, 2040-re pedig meghaladja az 50 millió utast évente - közölte David Ciceo, a Repülőterek Romániai Egyesületének elnöke.
" ["post_title"]=> string(37) "Folyamatosan nő a légiutas-forgalom" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "folyamatosan-no-a-legiutas-forgalom" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-01-19 14:06:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-01-19 12:06:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=434369" ["menu_order"]=> int(11119) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3694 (24) { ["ID"]=> int(434367) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-01-19 14:05:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-01-19 12:05:45" ["post_content"]=> string(367) "Pert indított Brüsszelben a román állam ellen a Pfizer gyógyszeripari cég bizonyos pénzösszegek behajtásáért, mivel a román fél nem vásárolt meg tőle 28 millió adag megrendelt koronavírus elleni oltást. A News.ro hírportál szerint 550 millió euró értékű elutasított vakcináról van szó.
" ["post_title"]=> string(26) "Perel a gyógyszergyártó" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "perel-a-gyogyszergyarto" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-01-19 14:05:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-01-19 12:05:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=434367" ["menu_order"]=> int(11120) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(434365) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-01-19 14:05:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-01-19 12:05:05" ["post_content"]=> string(612) "Románia a legmagasabb inflációjú EU-tagállamok közé tartozott tavaly decemberben, amikor 7 százalékon mérték az általános árszínvonal emelkedést.
Az EU statisztikai hivatalának adataiból kiderül, hogy az Európai Unió és az eurózóna országaiban is nőtt az infláció decemberben novemberhez képest. A legnagyobb éves inflációs rátát Csehországban jegyezték, 7,6 százalékot, a legkisebbet, 0,4 százalékot pedig Dániában.
" ["post_title"]=> string(39) "Csak Csehország előzte meg Romániát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "csak-csehorszag-elozte-meg-romaniat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-01-19 14:05:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-01-19 12:05:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=434365" ["menu_order"]=> int(11121) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3729 (24) { ["ID"]=> int(434363) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-01-19 14:04:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-01-19 12:04:11" ["post_content"]=> string(916) "Fokozott vám és határellenőrzésre kell számítani Bulgáriában - közölte a román külügyminisztérium. A vámellenőrzést fizikai módszerrel, átvilágítással és a fuvarlevelek vizsgálatával végzik, a Bulgárián áthaladó román szállítók pedig hosszabb várakozási időre számítsanak a román-bolgár határon.
A bukaresti külügyminisztérium ugyanakkor javasolja az érintetteknek, hogy tartsák tiszteletben a vámellenőrző szervek utasításait és jelzéseit, illetve figyelmesen válasszák ki útvonalukat a útdíjak kifizetésének pillanatában. A külügyminisztérium emlékeztet annak fontosságára, hogy időben vásárolják meg a matricákat és útadókat, a megnyúlt vámellenőrzési időt is figyelembe véve.
" ["post_title"]=> string(49) "Nő a várakozási idő a román-bolgár határon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "no-a-varakozasi-ido-a-roman-bolgar-hataron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-01-19 14:04:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-01-19 12:04:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=434363" ["menu_order"]=> int(11122) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(434360) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-01-19 14:02:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-01-19 12:02:30" ["post_content"]=> string(978) "A Biden-kormányzat élesen bírálta az izraeli miniszterelnöknek a palesztin állam létrehozását elutasító kijelentéseit. Az amerikai megközelítéssel ellentétben Netanjahu azt mondta, hogy Izraelnek a Jordán folyótól nyugatra fekvő összes terület feletti biztonsági ellenőrzésre van szüksége a stabil jövő érdekében.
Elismerte ugyanakkor, hogy ez a kilátás ellentétes a palesztin szuverenitás elvével. A megjegyzések jól illusztrálják az amerikai és más nyugati szövetségesek politikája közötti mély szakadékot. Netanjahu miniszterelnök kijelentései valójában azt mutatják, hogy az Egyesült Államok milyen kevés előrelépést tett a térségben bármiféle konszenzus előmozdításában, amely egy stabilabb Közel-Kelethez vezethetne - jegyzi meg a BBC tudósítója.
" ["post_title"]=> string(39) "Szakadék a nyugat és Amerika között" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "szakadek-a-nyugat-es-amerika-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-01-19 14:02:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-01-19 12:02:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=434360" ["menu_order"]=> int(11123) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3685 (24) { ["ID"]=> int(434358) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-01-19 14:01:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-01-19 12:01:21" ["post_content"]=> string(893) "Az amerikai kormány csütörtökön közölte, hogy az Egyesült Államok nem áll háborúban az Irán által támogatott jemeni huszi lázadókkal, annak ellenére, hogy többször támadták állásaikat - jelentette a DPA az Agerpres tudósítása szerint.
Sabrina Singh, a Pentagon szóvivője csütörtökön Washingtonban elmondta, hogy a huszi fegyveresek továbbra is rakétákkal támadják a Vörös-tengeren közlekedő kereskedelmi hajókat. Az amerikai haditengerészeti erők az elmúlt héten négyszer mértek csapást a huszik állásaira. Ezen akciók során a Pentagon szerint két hajóelhárító rakétát találtak el, amelyeket a huszi fegyveresek egy közelgő bombázásra készítettek elő a Vörös-tengeren.
" ["post_title"]=> string(34) "Nem háborúznak csak válaszolnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "nem-haboruznak-csak-valaszolnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-01-19 14:01:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-01-19 12:01:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=434358" ["menu_order"]=> int(11124) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(434356) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-01-19 13:59:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-01-19 11:59:56" ["post_content"]=> string(1034) "A NATO tagállamok agresszív természete megnyilatkozásának és az Oroszország elleni háborús előkészületek bizonyítékának nevezte a katonai szövetség jövő héten kezdődő hadgyakorlatát Leonyid Jivlev tartalékos vezérőrnagy az orosz Állami Dumában mondott beszédében.
Jivlev a Krím-félszigetet képviseli az orosz parlamentben. A RIA - Novosztyij hírügynökség emlékeztet, hogy , Christopher Davoli, a NATO európai egyesült erőinek főparancsnoka közölte, a jövő héten kezdődik az elmúlt évtizedek legnagyobb hadgyakorlata a Steadfast Defender-2024 mintegy 90 ezer katona részvételével. Jivlev szerint a január végétől májusig tartó hadgyakorlat Oroszország belügyeibe való beavatkozást jelent, hiszen véleménye szerint nem véletlen, hogy egybeesik a választási kampánnyal és Oroszország elnökének beiktatásával.
" ["post_title"]=> string(59) "Az orosz elnökválasztást zavarja meg a NATO hadgyakorlat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "az-orosz-elnokvalasztast-zavarja-meg-a-nato-hadgyakorlat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-01-19 13:59:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-01-19 11:59:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=434356" ["menu_order"]=> int(11125) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3683 (24) { ["ID"]=> int(434353) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-01-18 15:16:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-01-18 13:16:29" ["post_content"]=> string(860) "Másodfokú (narancssárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el ma az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) négy megye több folyójára.
A hidrológusok közlése szerint holnap délig nagy mennyiségű víz árad le a patakokon, lejtőkön és vízfolyásokon, villámárvizek alakulhatnak ki, és a vízállás meghaladhatja a másodfokú készültségi szintet a következő folyók vízgyűjtő medencéjében: Iza (Máramaros megye), Lápos (Máramaros megye), Túr (Szatmár megye).
Ugyanakkor ma 18 órától holnap délig másodfokú árvízkészültség van érvényben a Nagy-Szamos Beszterce-Naszód megyei és az Aranyos Fehér megyei szakaszán.
" ["post_title"]=> string(41) "Másodfokú árvízvédelmi készültség" ["post_excerpt"]=> string(301) "Holnap délig nagy mennyiségű víz árad le a patakokon, lejtőkön és vízfolyásokon, villámárvizek alakulhatnak ki, és a vízállás meghaladhatja a másodfokú készültségi szintet az Iza (Máramaros megye), a Lápos (Máramaros megye), a Túr (Szatmár megye) vízgyűjtő medencéjében." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "masodfoku-arvizvedelmi-keszultseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-01-18 15:16:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-01-18 13:16:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=434353" ["menu_order"]=> int(11128) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(434351) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-01-18 15:14:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-01-18 13:14:00" ["post_content"]=> string(1342) "Megölték César Suárez ecuadori ügyészt, aki a transznacionális szervezett bűnözés felderítésével foglalkozott Guayas tartományban - közölte az ecuadori főügyész.
A világ egyik legveszélyesebb országának számító Ecuadorban a biztonsági helyzet az utóbbi időben drámaian megromlott. Guayas tartomány a dél-amerikai ország egyik legerőszakosabb térségének számít, nemrég fegyveresek élő adás közben törtek be a TC Televisión állami tévé épületébe és túszul ejtettek több újságírót és alkalmazottat. Suárezt bízták meg a televízióállomás elleni támadás kivizsgálásával, és éppen bírósági tárgyalásra utazott, amikor megölték - közölte a bírói tanács a támadást elítélő nyilatkozatában.
A helyi rendőrség szerint a gyilkosság merénylet volt, és az áldozat több lőtt sebet is kapott. A százezer lakosra jutó mintegy 46,5 gyilkosság tavaly a legmagasabb volt az egykor békés andoki ország történetében, és az egyik legmagasabb Latin-Amerikában. Ecuador fontos tranzitországa a Dél-Amerikából származó kokainnak, amelyet az Egyesült Államokba és Európába csempésznek.
" ["post_title"]=> string(76) "Ecuadorban megölték a tévéostrom kivizsgálásával megbízott ügyészt" ["post_excerpt"]=> string(104) "A helyi rendőrség szerint a gyilkosság merénylet volt, és az áldozat több lőtt sebet is kapott. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "ecuadorban-megoltek-a-teveostrom-kivizsgalasaval-megbizott-ugyeszt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-01-18 15:14:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-01-18 13:14:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=434351" ["menu_order"]=> int(11129) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(434347) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-01-18 15:12:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-01-18 13:12:43" ["post_content"]=> string(1071) "Törvényben rögzítette tegnap a londoni alsóház, hogy Ruanda biztonságos áttelepítési célország a Nagy-Britanniába illegálisan érkező menedékkérők számára.
A kormány által decemberben beterjesztett jogszabályi indítványt a képviselők éjszakába nyúló vita után 320-276 arányban hagyták jóvá. A tervezet ezután a parlament felső kamarája, a Lordok Háza elé kerül további megfontolásra. A törvénytervezet előzményeként a brit legfelsőbb bíróság jogellenesnek minősítette azt a kormányzati tervet, amelynek alapján a Nagy-Britanniába illegálisan belépő menedékkérőket Ruandába telepítenék át. A legfőbb bírói fórum ugyanis helyt adott a jogvédő szervezetek keresetének, amely szerint a közép-afrikai ország nem tekinthető biztonságos áttelepítési célországnak. A brit kormány ezt a határozatot próbálja megkerülni azzal, hogy törvényben rögzíti Ruanda biztonságos mivoltát.
" ["post_title"]=> string(55) "London: Ruanda biztonságos áttelepítési célország" ["post_excerpt"]=> string(176) "Törvényben rögzítette tegnap a londoni alsóház, hogy Ruanda biztonságos áttelepítési célország a Nagy-Britanniába illegálisan érkező menedékkérők számára. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "london-ruanda-biztonsagos-attelepitesi-celorszag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-01-18 15:12:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-01-18 13:12:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=434347" ["menu_order"]=> int(11130) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(434345) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-01-18 15:11:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-01-18 13:11:30" ["post_content"]=> string(913) "Új törvényt fogadott el az Európai Parlament, amely tiltja a fogyasztók megtévesztését a termékek környezetbarátnak álcázásával, az úgynevezett „zöldre mosást”.
A tagállamoknak 24 hónapjuk lesz a szabályok átültetésére, miután az Európai Unió Tanácsa is elfogadta a javaslatot. Az új jogszabály értelmében a termékek címkéin csak csak azok használhatják majd a környezetbarát és hasonló hivatkozásokat, akik ezek az állításokat tételesen bizonyítani is tudják.
Az irányelv arra is hangsúlyt fektet, hogy a jövőben a termékek tartósságára is jobban figyeljenek a gyártók és a fogyasztók. Minden terméken jól láthatóan fel kell majd tüntetni a jótállásra vonatkozó információkat.
" ["post_title"]=> string(28) "Tilos a „zöldre mosás”" ["post_excerpt"]=> string(183) "Új törvényt fogadott el az Európai Parlament, amely tiltja a fogyasztók megtévesztését a termékek környezetbarátnak álcázásával, az úgynevezett „zöldre mosást”. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "tilos-a-zoldre-mosas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-01-18 15:11:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-01-18 13:11:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=434345" ["menu_order"]=> int(11131) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3671 (24) { ["ID"]=> int(434342) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-01-18 15:10:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-01-18 13:10:02" ["post_content"]=> string(934) "Pakisztán megtorló csapást hajtott végre az éjszaka iráni fegyveresek ellen – közölte az iszlámábádi külügyminisztérium két nappal azután, hogy két gyermek és egy asszony meghalt egy iráni támadásban.
Eközben az amerikai hadsereg bejelentette, hogy újabb csapást mért a jemeni lázadók célpontjaira, miután azok drónja eltalált egy amerikai tulajdonú teherhajót a Vörös-tengeren.
A két meghatározó "olajkijárat" körüli szaporodó fegyveres konfliktusoknak súlyos globális veszélye is van, tekintettel a térségben hajózó szállítási vállalatok növekvő óvatosságára, akik magasabb biztosítási költségeket számolnak fel, vagy csökkentik a szállítmányok mennyiségét, növelve ezzel a nemzetközi olajárakat.
" ["post_title"]=> string(81) "Fokozódik a feszültség a világ két legfontosabb olajszállító folyosóján" ["post_excerpt"]=> string(136) "Pakisztán megtorló csapást hajtott végre az éjszaka iráni fegyveresek ellen – közölte az iszlámábádi külügyminisztérium." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "fokozodik-a-feszultseg-a-vilag-ket-legfontosabb-olajszallito-folyosojan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-01-18 15:10:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-01-18 13:10:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=434342" ["menu_order"]=> int(11132) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3699 (24) { ["ID"]=> int(434369) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-01-19 14:06:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-01-19 12:06:47" ["post_content"]=> string(820) "Majdnem 25 millió utas fordult meg a romániai reptereken az elmúlt évben, ami 17 százalékos növekedést jelent 2022-höz képest - közölte a Repülőterek Romániai Egyesülete.
Ugyanakkor a pandémia előtti adatokhoz mérten csak 6 százalékos volt az emelkedés. Összehasonlításképpen az európai légiforgalom csak 2024 végére éri el a 2019-ben jegyzett értéket. A romániai növekedés egyik magyarázata, hogy a hazai légikikötőkben jelentős beruházások voltak, a becslések szerint a forgalom tovább nő, 2040-re pedig meghaladja az 50 millió utast évente - közölte David Ciceo, a Repülőterek Romániai Egyesületének elnöke.
" ["post_title"]=> string(37) "Folyamatosan nő a légiutas-forgalom" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "folyamatosan-no-a-legiutas-forgalom" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-01-19 14:06:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-01-19 12:06:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=434369" ["menu_order"]=> int(11119) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "a7d82e1624beb74b0ce39e0e676b05ed" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:40f837d3a03621d32decea046cbd6fb1" }