A munkálatok várhatóan 2025-ben fejeződnek be – olvasható a törvénytervezetben.
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3617 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3748 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3566 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

A munkálatok várhatóan 2025-ben fejeződnek be – olvasható a törvénytervezetben.
Continue Reading
Február 15-én mutatták be a bukaresti Liszt Intézetben a Matca kulturális folyóirat 3. lapszámát. Akkor kértük mikrofonhoz a román nyelvű…
Continue Reading
A következő kormány várhatóan a 2025 első felében fogadja el az országos helyreállítási tervben vállalt adóügyi intézkedéseket, amelyek jövő év július elsejétől lépnek hatályba – jelentette ki tegnap este a pénzügyminiszter.
Continue Reading
A Digi24-nek nyilatkozva Marcel Boloş elmondta, hogy az idei költségvetésben eredetileg 3,8 milliárd lejt irányoztak elő a választások lebonyolítására.
Continue Reading
A Szenátus plénuma tegnap elfogadta az államelnök-választás előre hozását lehetővé tevő RMDSZ-es törvénytervezetet.
Continue Reading
Ezt a háborút Oroszország kezdte és tudja befejezni – mondja Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő, akivel az ukrajnai orosz invázió második évfordulója kapcsán beszélgettünk.
Continue Reading
Meghaladta a 60 százalékot a magyar állampolgársággal rendelkező felnőtt korú romániai magyarok aránya, derül ki egy friss közvélemény-kutatásból, amelyet az…
Continue Reading
Az Ukrajna ellen indított teljes körű orosz háború két éve alatt 31 ezer ukrán katona vesztette életét – jelentette be…
Continue ReadingRekordrészvétel mellett Donald Trump korábbi elnök győzelmét hozta a Republikánus Párt előválasztása Dél-Karolina államban. A szavazatok csaknem 99 százalékának összesítése…
Continue ReadingFerenc pápa szerint az ukrajnai háború Európának nemcsak a területét pusztítja, hanem globális félelem- és gyűlölethullámot teremtett. A háború kitörésének…
Continue Reading
Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista és politikus természetes halállal halt meg, az ukrán hírszerzés információi szerint trombózis miatt vesztette életét…
Continue Reading
Minden szövetséges országban azon dolgoznak, hogy a NATO-tagállamok egészségügyi rendszereit felkészítsék egy esetleges konfliktushelyzetre – jelentette ki Raed Arafat belügyi…
Continue ReadingDöntő házként elfogadta tegnap a szenátus az észak-erdélyi autópálya finanszírozási szerződésének jóváhagyásáról szóló törvénytervezetet, amelyet a kormány terjesztett be a Parlamentbe.
Románia 200 millió értékű szerződést kötött az Európai Beruházási Bankkal az A3-as autópálya munkálatai egy részének a finanszírozásáról. A kedvezményes hitelt az EU helyreállítási alapjából kapja az ország.
A munkálatok várhatóan 2025-ben fejeződnek be - olvasható a törvénytervezetben.
" ["post_title"]=> string(134) "Elfogadta a szenátus az észak-erdélyi autópálya finanszírozási szerződésének jóváhagyásáról szóló törvénytervezetet" ["post_excerpt"]=> string(86) "A munkálatok várhatóan 2025-ben fejeződnek be - olvasható a törvénytervezetben." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(115) "elfogadta-a-szenatus-az-eszak-erdelyi-autopalya-finanszirozasi-szerzodesenek-jovahagyasarol-szolo-torvenytervezetet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-27 14:42:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-27 12:42:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435585" ["menu_order"]=> int(10693) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3750 (24) { ["ID"]=> int(435424) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-27 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-27 12:00:00" ["post_content"]=> string(790) "Február 15-én mutatták be a bukaresti Liszt Intézetben a Matca kulturális folyóirat 3. lapszámát. Akkor kértük mikrofonhoz a román nyelvű lap főszerkesztőjét, Demény Péter írót, költőt és műfordítót, akit bukaresti élményeiről, a Matcaról, a romániai piac legújabb kulturális folyóiratáról, valamint terveiről kérdeztük. Mai adásunkban a beszélgetés záró részét hallják. Ezt követően a Helikon és az Újvárad folyóirat februári számait ismerteti Mărcuțiu-Rácz Dóra, illetve Kemenes Henriette.
A következő kormány várhatóan a 2025 első felében fogadja el az országos helyreállítási tervben vállalt adóügyi intézkedéseket, amelyek jövő év július elsejétől lépnek hatályba - jelentette ki tegnap este a pénzügyminiszter.
Marcel Boloş a Digi24-nek nyilatkozva kifejtette, hogy a költségvetési törvény előírásai szerint ebben az évben a kormány nem nyúlhat hozzá az adókhoz. Ezt az intézkedést azonban nem lehet elmulasztani, mert Románia a helyreállítási tervben vállalta az adóreform végrehajtását, ami az új nyugdíjtörvény és az új közalkalmazotti bértörvény elfogadása mellett a negyedik kifizetési kérelem benyújtásának feltétele. Ezért a következő kormánynak, várhatóan a jövő év első felében, el kell majd fogadnia az adórendszer módosításait - részletezte.
A pénzügyminiszter elismerte, hogy az uniós tagállamok közül Romániában a legmagasabb a munka adóterhe, és ezt is figyelembe kell majd vennie az új kormánynak az adóreform kidolgozásakor.
" ["post_title"]=> string(44) "A munka adóterhe Romániában a legmagasabb" ["post_excerpt"]=> string(251) "A következő kormány várhatóan a 2025 első felében fogadja el az országos helyreállítási tervben vállalt adóügyi intézkedéseket, amelyek jövő év július elsejétől lépnek hatályba - jelentette ki tegnap este a pénzügyminiszter. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "a-munka-adoterhe-romaniaban-a-legmagasabb" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-27 13:59:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-27 11:59:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435583" ["menu_order"]=> int(10695) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3780 (24) { ["ID"]=> int(435581) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-27 13:56:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-27 11:56:41" ["post_content"]=> string(436) "Románia kétmilliárd lejt takarít meg a helyhatósági és az európai parlamenti választások összevonásával - jelentette ki tegnap este a pénzügyminiszter.
A Digi24-nek nyilatkozva Marcel Boloş elmondta, hogy az idei költségvetésben eredetileg 3,8 milliárd lejt irányoztak elő a választások lebonyolítására.
" ["post_title"]=> string(94) "Pénzügyminiszter: Románia kétmilliárd lejt takarít meg a választások összevonásával" ["post_excerpt"]=> string(163) "A Digi24-nek nyilatkozva Marcel Boloş elmondta, hogy az idei költségvetésben eredetileg 3,8 milliárd lejt irányoztak elő a választások lebonyolítására." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(82) "penzugyminiszter-romania-ketmilliard-lejt-takarit-meg-a-valasztasok-osszevonasaval" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-27 13:56:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-27 11:56:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435581" ["menu_order"]=> int(10696) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(435578) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-27 13:54:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-27 11:54:41" ["post_content"]=> string(827) "A Szenátus plénuma tegnap elfogadta az államelnök-választás előre hozását lehetővé tevő RMDSZ-es törvénytervezetet. Az eredeti jogszabályjavaslat szerint a választásokat legkésőbb 90 nappal az államfő mandátumának lejárta előtt kell megtartani.
A jogi bizottságban ez Laura Moagher szociáldemokrata szenátor javaslatára úgy módosult, hogy a választásokat legkésőbb három hónappal az elnöki mandátum lejárta előtt kell megtartani. A tervezet rögzíti, hogy az államelnök-választást vasárnapi napon tartják.
A kormány legalább 75 nappal a szavazás dátuma előtt egy határozatban kitűzi a választások időpontját.
" ["post_title"]=> string(94) "A választásokat legkésőbb 3 hónappal az elnöki mandátum lejárta előtt kell megtartani" ["post_excerpt"]=> string(130) "A Szenátus plénuma tegnap elfogadta az államelnök-választás előre hozását lehetővé tevő RMDSZ-es törvénytervezetet. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(85) "a-valasztasokat-legkesobb-3-honappal-az-elnoki-mandatum-lejarta-elott-kell-megtartani" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-27 13:55:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-27 11:55:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435578" ["menu_order"]=> int(10697) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3713 (24) { ["ID"]=> int(435462) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-26 15:58:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-26 13:58:48" ["post_content"]=> string(1588) "
Ezt a háborút Oroszország kezdte és tudja befejezni – mondja Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő, akivel az ukrajnai orosz invázió második évfordulója kapcsán beszélgettünk.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense esélytelennek látja a tartós tűzszünet elérését is, hiszen Oroszország célja megakadályozni Ukrajna euroatlanti integrációját, márpedig sem az Európai Unió, sem a NATO "nem tud és nem akar" felvenni tagjai közé egy háborúban álló országot. Másfelől Ukrajna a százezer négyzetkilométert is meghaladó területveszteség árán tudna csak békét kötni, és ha akadna is ukrán vezető, aki ebbe belemenne, az nemcsak erkölcsileg lenne halott, hanem az ukrajnai belső viszonyokat ismerve a családjával együtt nagyon komoly életveszélynek lenne kitéve egy ilyen megállapodás után.
A beszélgetést február 21-én rögzítettük.
" ["post_title"]=> string(97) "Kaiser Ferenc az ukrajnai háború két évéről: A tartós tűzszünet elérése is esélytelen" ["post_excerpt"]=> string(198) "Ezt a háborút Oroszország kezdte és tudja befejezni – mondja Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő, akivel az ukrajnai orosz invázió második évfordulója kapcsán beszélgettünk. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "kaiser-ferenc-az-ukrajnai-haboru-ket-everol-a-tartos-tuzszunet-elerese-is-eselytelen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-22 16:19:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-22 14:19:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435462" ["menu_order"]=> int(10699) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(435572) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-26 14:58:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-26 12:58:25" ["post_content"]=> string(3083) "
Meghaladta a 60 százalékot a magyar állampolgársággal rendelkező felnőtt korú romániai magyarok aránya, derül ki egy friss közvélemény-kutatásból, amelyet az Eurotrans Alapítvány megrendelésére készített a SoDiSo Research.
A felmérés a románai magyarok magyar állampolgárság kérdéséhez fűződő viszonyát és terveit, valamint a támogatási lehetőségek igénybevételének gyakoriságát és hajlandóságát mérte fel.
A kutatás válaszadóinak 61 százaléka igényelte a magyar állampolgárságot, 18 százalékuk még nem kérvényezte a honosítást, de tervezi ezt megtenni valamikor a jövőben, 19 százalékuk pedig egyáltalán nem szándékszik igényelni. Ez utóbbiak aránya jelentősen csökkent a korábbi kutatási eredményekhez képest. Jellemzően a nagyobb városokban élők, a fiatalok, illetve a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők körében kiemelkedő a magyar állampolgárság megléte.
Számos támogatás és kedvezmény igényelhető a határon túli magyar állampolgárok számára, ezek igénybevételére is kitért a kutatás. A magyar kormány által biztosított közvetlen külhoni támogatások közül a Szülőföldön magyarul elnevezésű nevelési-oktatási támogatás a legnépszerűbb, a válaszadók 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ő, vagy valamelyik közeli családtagja igénybe vette ezt az elmúlt években. A kimondottan az állampolgársággal rendelkezőket célzó támogatási formák közül a mintegy hét éve igényelhető anyasági támogatás kérelmezéséről a válaszadók 16, a babakötvény igényléséről pedig 12 százaléka számolt be.
A Magyarország területén biztosított utazási támogatások igénybevételéről kevesebben számoltak be, a megkérdezettek 6 százaléka élt ezzel a lehetőséggel. Ezen a támogatási területen jelentős változás lép életbe március 1-től: ekkortól a magyar igazolvánnyal rendelkező külhoni állampolgárok négy helyett évi tizenkét alkalommal élhetnek a kedvezménnyel, és az eddigi 90 százalékos kedvezmény helyett teljes ingyenességre lesznek jogosultak.
A magyar igazolványt kérheti a Romániában állandó lakóhellyel rendelkező, magát magyar nemzetiségűnek valló személy. Nem jogosult az, aki magyarországi állandó lakcímmel rendelkezik.
A kutatás hibrid módszertannal készült, 2023. novemberében 1213 személy telefonos, illetve 2024. januárjában 882 válaszadó személyes lekérdezésével. A felnőtt korú erdélyi magyarokra reprezentatív minta teljes mérete így 2095 személy, az eredmények 95 százalékos valószínűség mellett ± 2,9 százalékos hibahatárral érvényesek.
" ["post_title"]=> string(80) "A romániai magyarok több mint 60 százalékának van magyar állampolgársága" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "a-romaniai-magyarok-tobb-mint-60-szazalekanak-van-magyar-allampolgarsaga" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-26 14:58:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-26 12:58:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435572" ["menu_order"]=> int(10700) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(435570) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-26 14:16:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-26 12:16:17" ["post_content"]=> string(958) "Az Ukrajna ellen indított teljes körű orosz háború két éve alatt 31 ezer ukrán katona vesztette életét - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Zelenszkij a két éve kezdődött háború óta most először közölt adatot az elesett ukrán katonák számáról. Hozzátette, hogy tudomása szerint Oroszország 180 ezer katonát veszített. Az elnök kifejezte: nem hiszi, hogy Putyinnal a tárgyalások békét hozhatnának. Zelenszkij közölte, hogy az ukrán hadsereg akkor tudja kiszorítani az ország területéről az orosz erőket, ha nagyjából ugyanannyi fegyvere lesz. Példaként említette, hogy az idei év elején még 12-szer több tüzérségi rendszere volt az orosz hadseregnek, mint Ukrajnának, ez mostanra csökkent, de még így is az ukrán tüzérségi fegyverek több mint hatszorosával rendelkeznek.
" ["post_title"]=> string(52) "Volodimir Zelenszkij: 31 ezer ukrán katona esett el" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "volodimir-zelenszkij-31-ezer-urkan-katona-esett-el" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-26 15:12:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-26 13:12:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435570" ["menu_order"]=> int(10701) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3709 (24) { ["ID"]=> int(435568) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-26 14:15:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-26 12:15:14" ["post_content"]=> string(833) "Rekordrészvétel mellett Donald Trump korábbi elnök győzelmét hozta a Republikánus Párt előválasztása Dél-Karolina államban.
A szavazatok csaknem 99 százalékának összesítése alapján Donald Trump csaknem 60 százalékot, míg Nikki Haley, az állam korábbi kormányzója mintegy 40 százalékot ért el. Az előzetes várakozásoknak megfelelően Donald Trump ezzel megszerezte az állam összes delegáltját az országos elnökjelölő konvencióra, ami azt jelenti, hogy közelebb került a hivatalos republikánus elnökjelöltséghez. Dél-Karolina államban összesen mintegy 750 ezer szavazatot adtak le, ami az előválasztások rendszerének bevezetése, 1980 óta a legnagyobb részvételt jelenti.
" ["post_title"]=> string(45) "Donald Trump nyert Dél-Karolina államban is" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "donald-trump-nyert-del-karolina-allamban-is" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-26 14:15:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-26 12:15:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435568" ["menu_order"]=> int(10702) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(435566) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-26 14:14:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-26 12:14:00" ["post_content"]=> string(680) "Ferenc pápa szerint az ukrajnai háború Európának nemcsak a területét pusztítja, hanem globális félelem- és gyűlölethullámot teremtett.
A háború kitörésének második évfordulójára emlékezve a szentatya kijelentette, a konfliktus mostanáig számtalan ártatlan áldozatot követelt. Megjegyezte, hogy a háború "borzalmasan hosszú ideje tart, és még nem látni a végét". Közölte: imádkozik, hogy sikerüljön egy kis emberségre találni, amely lehetővé teszi a diplomáciai megoldás megszületését a hosszú és tartós béke érdekében.
" ["post_title"]=> string(68) "Ferenc pápa: az orosz-ukrán háború gyűlölethullámot teremtett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "ferenc-papa-az-orosz-ukran-haboru-gyulolethullamot-teremtett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-26 14:14:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-26 12:14:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435566" ["menu_order"]=> int(10703) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(435564) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-26 14:12:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-26 12:12:11" ["post_content"]=> string(584) "Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista és politikus természetes halállal halt meg, az ukrán hírszerzés információi szerint trombózis miatt vesztette életét - közölte Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője.
"Lehet, hogy csalódást okozok, de úgy tudjuk, hogy valóban vérrög okozta a halálát. Ez többé-kevésbé megerősített információ, és nem az internetről származik" - jelentette ki az ukrán katonai hírszerzés vezetője.
" ["post_title"]=> string(79) "Az ukrán katonai hírszerzés szerint Navalnij természetes halállal halt meg" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "az-ukran-katonai-hirszerzes-szerint-navalnij-termeszetes-halallal-halt-meg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-26 14:12:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-26 12:12:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435564" ["menu_order"]=> int(10704) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3719 (24) { ["ID"]=> int(435562) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-26 13:36:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-26 11:36:09" ["post_content"]=> string(872) "Minden szövetséges országban azon dolgoznak, hogy a NATO-tagállamok egészségügyi rendszereit felkészítsék egy esetleges konfliktushelyzetre – jelentette ki Raed Arafat belügyi államtitkár, a katasztrófavédelem (DSU) vezetője.
Arafat a Digi24 hírcsatornának elmondta, hogy egyetlen ország sem rendelkezik olyan katonai kórházzal, amelyben minden, a hadsereg igényeinek megfelelő osztály működne, így bármelyik civil kórház fogadhat sebesült katonákat vagy civileket. Rámutatott: mindenhol folyik a munka, hogy a NATO-tagországok egészségügyi rendszereit felkészítsék egy esetleges konfliktushelyzetre. Még akkor is ha mindenki azt mondja, hogy ez nagyon valószínűtlen, mégis fel kell készülni - mondta az államtitkár.
" ["post_title"]=> string(84) "Raed Arafat: Romániában is felkészítik a kórházazakat egy esetleges háborúra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "raed-arafat-romaniaban-is-felkeszitik-a-korhazazakat-egy-esetleges-haborura" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-26 13:36:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-26 11:36:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435562" ["menu_order"]=> int(10705) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3609 (24) { ["ID"]=> int(435585) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-27 14:01:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-27 12:01:07" ["post_content"]=> string(692) "Döntő házként elfogadta tegnap a szenátus az észak-erdélyi autópálya finanszírozási szerződésének jóváhagyásáról szóló törvénytervezetet, amelyet a kormány terjesztett be a Parlamentbe.
Románia 200 millió értékű szerződést kötött az Európai Beruházási Bankkal az A3-as autópálya munkálatai egy részének a finanszírozásáról. A kedvezményes hitelt az EU helyreállítási alapjából kapja az ország.
A munkálatok várhatóan 2025-ben fejeződnek be - olvasható a törvénytervezetben.
" ["post_title"]=> string(134) "Elfogadta a szenátus az észak-erdélyi autópálya finanszírozási szerződésének jóváhagyásáról szóló törvénytervezetet" ["post_excerpt"]=> string(86) "A munkálatok várhatóan 2025-ben fejeződnek be - olvasható a törvénytervezetben." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(115) "elfogadta-a-szenatus-az-eszak-erdelyi-autopalya-finanszirozasi-szerzodesenek-jovahagyasarol-szolo-torvenytervezetet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-27 14:42:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-27 12:42:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435585" ["menu_order"]=> int(10693) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "a59fcf8d7be0ed222488295bfdb458bf" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:661d1d35c11168c01a1e2fcfe537a2c6" }