Feltűnően megugrott a családegyesítés miatt beutazási engedélyt kérők száma Ausztriában. A visszaélések csökkentése érdekében az osztrák hatóságok szigorúan fogják ellenőrizni,…
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3448 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3491 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

Feltűnően megugrott a családegyesítés miatt beutazási engedélyt kérők száma Ausztriában. A visszaélések csökkentése érdekében az osztrák hatóságok szigorúan fogják ellenőrizni,…
Continue Reading
Húsz százalékkal is visszaeshet a tengeri szállítás kapacitása a Vörös-tengeren tapasztalt fennakadások miatt a második negyedévben a Távol-Kelet és Európa…
Continue Reading
Guido Crosetto olasz belügyminiszter szerint az Oroszország ellen életbe ültetett gazdasági szankciók kudarcot vallottak, és azt kérte Nyugattól, hogy diplomáciai…
Continue Reading
Nagy pusztítást végeztek orosz drónok vasárnap a kelet-ukrajnai Harkivban. A támadásban egy ember meghalt, tizenheten megsérültek. Bár Oroszországban és Ukrajnában…
Continue Reading
A román hatóságok újrandították Pál herceg kiadatási eljárását, miután az országból elmenekült férfit megtalálták Máltában. Korábban Franciaországban azonosították, de a…
Continue Reading
Spanyolországban a legmagasabb a várható élettartam az Európai Unióban, 84 év, míg Romániában a harmadik legalacsonyabb, 76 év. Az uniós…
Continue Reading
Április végén 4 748 274 nyugdíjast tartottak nyilván hazánkban, 4200-al kevesebbet, mint egy hónappal korábban – derült ki az Országos…
Continue Reading
Ma ünneplik az ortodoxok és a görögkatolikusok húsvét második napját, amely hivatalos munkaszüneti napnak számít. A nagyobb üzletek rövid nyitvatartási…
Continue Reading
Leégett egy fatemplom a Fehér megyei Havasgáld községhez tartozó Ghioncani faluban vasárnapra virradóan. A 19. század második felében épült fatemplom…
Continue Reading
A stabilizálódás jeleit mutatja a talaj a Slănicon beszakadt úttest környékén – közölte Emil Drăgănescu, Prahova megye prefektusa. A helyet…
Continue Reading
A hétvégén hét embert mentettek meg a hegyimentők, kettőt közülük kórházba szállítottak. A bajbajutott emberek megmentéséhez a Bihar, a Neamţ,…
Continue Reading
A Román Rádiótársaság nagytermében szervezik május 12-én, vasárnap este 6 órakor a 20. Magyar Zene Fesztivál nyitóhangversenyét. A hangversenyen fellép…
Continue ReadingFeltűnően megugrott a családegyesítés miatt beutazási engedélyt kérők száma Ausztriában. A visszaélések csökkentése érdekében az osztrák hatóságok szigorúan fogják ellenőrizni, hogy valóban van-e vérrokonság a kérelmezők között. Karl Nehammer osztrák kancellár DNS-tesztet végeztetne a menekültstátusszal rendelkezők közeli rokonságán. A konzervatív kancellár tegnap jelentette be a családi kötelékek bizonyítására használt genetikai tesztek fokozott használatát. A családegyesítés folyamatának keretében az okmányszakértők és biztonsági szakemberek által elvégzett ellenőrzési folyamatot is szigorítják.
" ["post_title"]=> string(86) "Az osztrák kancellár DNS-tesztekkel szorítaná vissza a kamu családegyesítéseket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "az-osztrak-kancellar-dns-tesztekkel-szoritana-vissza-a-kamu-csaladegyesiteseket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-06 14:49:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-06 11:49:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437991" ["menu_order"]=> int(9994) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3713 (24) { ["ID"]=> int(437989) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-06 14:47:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-06 11:47:38" ["post_content"]=> string(824) "Húsz százalékkal is visszaeshet a tengeri szállítás kapacitása a Vörös-tengeren tapasztalt fennakadások miatt a második negyedévben a Távol-Kelet és Európa között - közölte a Maersk dán tengeri fuvarozó vállalat a húszi lázadók támadásai miatt kijelölt kockázati zóna kiterjesztésére hivatkozva. A Maersk és más szállító társaságok hajói az Irán támogatását élvező jemeni húszi lázadók vörös-tengeri támadásai miatt december óta Afrikát megkerülve közlekednek, ami tovább tart és többe is kerül. A globális kereskedelem barométerének tartott dán vállalat a múlt héten közölte, hogy várhatóan az év végéig folytatódnak a Vörös-tengeren elkövetett támadások okozta szállítási fennakadások.
" ["post_title"]=> string(88) "Húsz százalékkal csökkenhet a tengeri szállítás Távol-Kelet és Európa között" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "husz-szazalekkal-csokkenhet-a-tengeri-szallitas-tavol-kelet-es-europa-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-06 14:47:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-06 11:47:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437989" ["menu_order"]=> int(9995) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3762 (24) { ["ID"]=> int(437987) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-06 14:45:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-06 11:45:26" ["post_content"]=> string(625) "Guido Crosetto olasz belügyminiszter szerint az Oroszország ellen életbe ültetett gazdasági szankciók kudarcot vallottak, és azt kérte Nyugattól, hogy diplomáciai megoldásról tárgyaljon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy véget vessenek az orosz-ukrán háborúnak. A politikus az olasz Il Messaggero című lapnak adott interjúban beszélt erről. Szerinte Nyugat tévesen hitte azt, hogy a gazdasági szankciók megállíthatják az orosz agressziót. Crosetto szerint előbb tűzszünetet, majd békét kellene kötni Oroszország és Ukrajna között.
" ["post_title"]=> string(89) "Az olasz belügyminiszter tűzszünetet és békét szorgalmaz Moszkva és Kijev között" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "az-olasz-belugyminiszter-tuzszunetet-es-beket-szorgalmaz-moszkva-es-kijev-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-06 14:45:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-06 11:45:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437987" ["menu_order"]=> int(9996) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3737 (24) { ["ID"]=> int(437985) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-06 14:43:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-06 11:43:08" ["post_content"]=> string(479) "Nagy pusztítást végeztek orosz drónok vasárnap a kelet-ukrajnai Harkivban. A támadásban egy ember meghalt, tizenheten megsérültek. Bár Oroszországban és Ukrajnában is az ortodox húsvétot ünneplik, a harcok ugyanúgy folytatódnak. Ma reggel az ukránok is dróntámadást indítottak az Ukrajnával határos oroszországi Belgorod régióban. Az akció nyomán legalább hat ember meghalt és 35 megsebesült.
" ["post_title"]=> string(52) "Húsvétkor is folytatódik az orosz-ukrán háború" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "husvetkor-is-folytatodik-az-orosz-ukran-haboru" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-06 14:43:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-06 11:43:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437985" ["menu_order"]=> int(9997) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3670 (24) { ["ID"]=> int(437983) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-06 14:41:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-06 11:41:31" ["post_content"]=> string(796) "A román hatóságok újrandították Pál herceg kiadatási eljárását, miután az országból elmenekült férfit megtalálták Máltában. Korábban Franciaországban azonosították, de a francia hatóságok megtagadták a kiadatását. Alina Gorghiu igazságügyi miniszter arról biztosította a közvéleményt, hogy a hatóságok mindent megtesznek azért, hogy a korrupciós perben elítélt Pál herceg visszakerüljön Romániába. A kiadási eljárás legkevesebb három hónapot, legtöbbet hat hónapot tarthat. A román királyi család hivatalosan el nem ismert tagját 2020-ban 3 év és 4 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték a băneasai királyi farm illegális visszaszolgáltatásával kapcsolatos ügyben.
" ["post_title"]=> string(53) "Újraindították Pál herceg kiadatási eljárását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "ujrainditottak-pal-herceg-kiadatasi-eljarasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-06 14:41:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-06 11:41:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437983" ["menu_order"]=> int(9998) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3669 (24) { ["ID"]=> int(437981) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-06 14:40:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-06 11:40:01" ["post_content"]=> string(742) "Spanyolországban a legmagasabb a várható élettartam az Európai Unióban, 84 év, míg Romániában a harmadik legalacsonyabb, 76 év. Az uniós átlag 81,5 év - derül ki az Eurostat adataiból. A várható élettartam szempontjából Romániánál csak Lettország és Bulgária áll rosszabbul. Magyarország egy hellyel van Románia előtt. Ugyanakkor hazánkban nőtt leggyorsabban a várható élettartam, ami 2019 és 2023 között egy egész évvel emelkedett. Általánosságban elmondható, hogy a kelet-európai és a balti országok lakosságának a legalacsonyabb a várható élettartama, míg a mediterrán térségben, Skandináviában és Közép-Európában magasabb.
" ["post_title"]=> string(72) "Romániában a harmadik legalacsonyabb a várható élettartam az EU-ban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "romaniaban-a-harmadik-legalacsonyabb-a-varhato-elettartam-az-eu-ban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-06 14:40:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-06 11:40:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437981" ["menu_order"]=> int(9999) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3668 (24) { ["ID"]=> int(437979) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-06 14:38:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-06 11:38:26" ["post_content"]=> string(553) "Április végén 4 748 274 nyugdíjast tartottak nyilván hazánkban, 4200-al kevesebbet, mint egy hónappal korábban - derült ki az Országos Nyugdíjpénztár legfrissebb adataiból. Az átlagnyugdíj 2248 lej volt. A nyugdíjkiadások teljes összege az év negyedik hónapjában 10 milliárd 676 millió lej volt. Az állami nyugdíjrendszerben regisztrált személyek közül 3 millió 810 ezren jogosultak teljes öregségi nyugdíjra. Az átlagnyugdíj ebben a kategóriában 2506 lej volt.
" ["post_title"]=> string(51) "Több mint 4200-zal csökkent a nyugdíjasok száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "tobb-mint-4200-zal-csokkent-a-nyugdijasok-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-06 14:38:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-06 11:38:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437979" ["menu_order"]=> int(10000) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3667 (24) { ["ID"]=> int(437976) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-06 14:35:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-06 11:35:27" ["post_content"]=> string(533) "Ma ünneplik az ortodoxok és a görögkatolikusok húsvét második napját, amely hivatalos munkaszüneti napnak számít. A nagyobb üzletek rövid nyitvatartási programmal működnek. A május 1-jei és a húsvéti szabadnapokon Bukarestben és Ilfov megyében 6500 alkalommal hívták a mentősöket, ebből 4000 súlyos és nagyon súlyos ügy volt - közölte Alice Grasu, a bukaresti mentőszolgálat menedzsere. Az átlagos napokhoz képest ritkábban hívták a mentőt.
" ["post_title"]=> string(70) "Ma is tart a május 1-jei és az ortodox húsvét utáni minivakáció" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "ma-is-tart-a-majus-1-jei-es-az-ortodox-husvet-utani-minivakacio" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-06 14:35:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-06 11:35:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437976" ["menu_order"]=> int(10001) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3665 (24) { ["ID"]=> int(437974) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-06 14:33:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-06 11:33:29" ["post_content"]=> string(535) "Leégett egy fatemplom a Fehér megyei Havasgáld községhez tartozó Ghioncani faluban vasárnapra virradóan. A 19. század második felében épült fatemplom a feltámadási misét követően égett porig. Személyi sérülés nem történt. Alex Crişan katasztrófavédelmi szóvivő közölte, valószínűleg égve hagytak egy gyertyát a mise után, ez okozhatta a tüzet. A Fehér megyei rendőrség kivizsgálást indított gondatlanságból elkövetett rongálás miatt.
" ["post_title"]=> string(57) "Leégett egy 19. századi Fehér megyei ortodox fatemplom" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "leegett-egy-19-szazadi-feher-megyei-ortodox-fatemplom" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-06 14:33:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-06 11:33:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437974" ["menu_order"]=> int(10002) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3659 (24) { ["ID"]=> int(437971) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-06 14:26:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-06 11:26:53" ["post_content"]=> string(530) "A stabilizálódás jeleit mutatja a talaj a Slănicon beszakadt úttest környékén - közölte Emil Drăgănescu, Prahova megye prefektusa. A helyet továbbra is megfigyelés alatt tartják. A Prahova megyei Slănic városának egyik utcájában április 25-én több mint 60 négyzetméteres felületen szakadt be az úttest, az így keletkezett gödör körülbelül 2 méter mély. Az incidens miatt múlt héten több mint 40 személy kényszerült otthona elhagyására.
" ["post_title"]=> string(46) "Stabilizálódik a Slănicon beszakadt úttest" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "stabilizalodik-a-slanicon-beszakadt-uttest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-06 14:26:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-06 11:26:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437971" ["menu_order"]=> int(10003) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3658 (24) { ["ID"]=> int(437969) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-06 14:22:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-06 11:22:29" ["post_content"]=> string(333) "A hétvégén hét embert mentettek meg a hegyimentők, kettőt közülük kórházba szállítottak. A bajbajutott emberek megmentéséhez a Bihar, a Neamţ, a Dâmboviţa és a Bákó megyei, illetve barcarozsnyói hegyimentő-alakulatok sürgős beavatkozására volt szükség.
" ["post_title"]=> string(40) "Hét embert mentettek meg a hegyimentők" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "het-embert-mentettek-meg-a-hegyimentok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-06 14:22:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-06 11:22:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437969" ["menu_order"]=> int(10004) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3675 (24) { ["ID"]=> int(437966) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-06 14:20:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-06 11:20:54" ["post_content"]=> string(605) "A Román Rádiótársaság nagytermében szervezik május 12-én, vasárnap este 6 órakor a 20. Magyar Zene Fesztivál nyitóhangversenyét. A hangversenyen fellép Ana Silvestru zongoraművész, a Liszt Intézet bukaresti központja által szervezett népszerű versenyfesztivál első nyertese, valamint meghívottai. Ez utóbbiak között van Matvej Demin, az első fuvolista, aki megnyerte a moszkvai Csajkovszkij Nemzetközi Verseny I. díját, valamint Giulio Biddau zongoraművész, illetve Matthias Kessler és Luca Staffelbach ütőhangszeres.
" ["post_title"]=> string(66) "Rendkívüli hangversennyel kezdődik a 20. Magyar Zene Fesztivál" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "rendkivul-hangversennyel-kezdodik-a-20-magyar-zene-fesztival" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-06 14:36:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-06 11:36:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437966" ["menu_order"]=> int(10005) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3456 (24) { ["ID"]=> int(437991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-06 14:49:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-06 11:49:33" ["post_content"]=> string(724) "Feltűnően megugrott a családegyesítés miatt beutazási engedélyt kérők száma Ausztriában. A visszaélések csökkentése érdekében az osztrák hatóságok szigorúan fogják ellenőrizni, hogy valóban van-e vérrokonság a kérelmezők között. Karl Nehammer osztrák kancellár DNS-tesztet végeztetne a menekültstátusszal rendelkezők közeli rokonságán. A konzervatív kancellár tegnap jelentette be a családi kötelékek bizonyítására használt genetikai tesztek fokozott használatát. A családegyesítés folyamatának keretében az okmányszakértők és biztonsági szakemberek által elvégzett ellenőrzési folyamatot is szigorítják.
" ["post_title"]=> string(86) "Az osztrák kancellár DNS-tesztekkel szorítaná vissza a kamu családegyesítéseket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "az-osztrak-kancellar-dns-tesztekkel-szoritana-vissza-a-kamu-csaladegyesiteseket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-06 14:49:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-06 11:49:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437991" ["menu_order"]=> int(9994) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "85a8b47b077ad40cb89155b240bd7d98" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:db0c0b18dd7c4f945232593eb766e26c" }