A lakosság mintegy 70%-a, azaz 210 ezer ember „extrém” élelmiszerhiánnyal küzd a Gázai övezet északi részén – az Egyesült Államok…
Continue Reading

A közösségi médián keresztüli manipuláció olyan veszélyt jelent a demokráciára, amely nem kap kellő figyelmet - jelentette ki tegnap Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen New Yorkban.
Az államfő szerint a véleménynyilvánítás és az egyesülés szabadságát veszélyezteti, ha összehangolt trolltámadásokkal hallgattatnak el egy-egy embert, mert a hamis fiókok tömege elrettent másokat attól, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéséhez. Nicușor Dan államfővé választása óta első alkalommal vesz részt az ENSZ Közgyűlésének magas szintű tanácskozásán.
A román államelnök az Agerpresnek adott interjájában arra is kitért, hogy véleménye szerint a romániai társadalom nem kér az előre hozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
" ["post_title"]=> string(24) "Nicușor Dan New Yorkban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "nicusor-dan-new-yorkban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-24 13:12:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:12:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(65) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/09/24/nicusor-dan-new-yorkban/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3510 (24) { ["ID"]=> int(468394) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-24 13:10:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:10:28" ["post_content"]=> string(1557) "
Behatolt egy drón csütörtök reggel Ukrajnából Románia légterébe Botoșani megye északi részén, egy másik pedig lezuhant a Suceava megyei Solca településen. Négy Suceava megyei településen csütörtök reggel pár órára felfüggesztették a tanítást a drónveszély miatt elrendelt riasztás után – közölte a megye prefektusi hivatala.
A védelmi minisztérium közleménye szerint a román légierő két F-16-os vadászgépe szállt fel ma hajnalban a borceai 86-os légibázisról a légtér megfigyelésére. A katonai parancsnokság értesítette a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőséget, amely 6 óra 26 perckor RO-Alert-üzenetben figyelmeztette Botoșani és Suceava megye lakosságát légtérből lezuhanó tárgyak becsapódásának veszélyére.
A minisztérium arról is beszámolt, hogy az éjszaka folyamán több drónt észleltek Ukrajna területén, Chilia Veche településtől északra, a román határ közelében. A spanyol légierő két F-18-as vadászgépe a Mihail Kogălniceanu légibázisról szállt fel a légtér megfigyelésére. Tulcea megye északi részén 4 óra 41 perckor küldtek RO-Alert-üzenetet a lakosságnak, amelyet 5 óra 44 perckor visszavontak.
" ["post_title"]=> string(36) "Ukrán drónok Románia légterében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "ukran-dronok-romania-legtereben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-24 13:10:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:10:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(73) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/09/24/ukran-dronok-romania-legtereben/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3444 (24) { ["ID"]=> int(468393) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-24 13:08:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:08:09" ["post_content"]=> string(2055) "Sepsiszentgyörgyön „Egy táska, egy esély” elnevezéssel hirdetett jótékonysági tanszergyűjtést az Erdélyi Roma Koordinációs Iroda, az Erdélyi Református Cigánymisszió és a KinderED-Diakónia. Az adományokat szeptember 30-ig várják a szervezők a sepsiszentgyörgyi Kőrösi Csoma Sándor utca 5. szám alatti székhelyen, a hátrányos helyzetű gyermekek iskolakezdésének támogatására.
Erdélyszerte ugyanakkor több hasonló adománygyűjtés is folyik, a Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezetei szinte minden erdélyi nagyvárosban fenntartanak állandó szociális gyűjtőpontokat, a kiemelt „Iskolatáska” kampányuk a tanévnyitóra épült ugyan, de szeptember végéig továbbra is fogadják a tiszta, jó állapotú megmaradt füzeteket, tolltartókat vagy iskolatáskákat a helyi kireirendeltségeiken, amelyeket a délutáni oktatási programjaikban részt vevő rászoruló gyerekek kapnak meg.
Ugyannkor országos szintű kezdeményezést indított az ECOTIC és a Műhelyek Határok Nélkül egyesület, amelynek az a célja, hogy használt, de működőképes informatikai eszközöket (számítógépek, laptopok, monitorok) gyűjtenek cégektől és magánszemélyektől, amelyeket szakemberek megjavítanak, majd október folyamán olyan hátrányos helyzetű vidéki (köztük erdélyi) iskoláknak és diákoknak adományozzák, ahol nincs lehetőség a digitális oktatás biztosítására.
Az ECOTIC Románia első és legnagyobb olyan nonprofit szervezete, amely az elektromos és elektronikus hulladékok (e-hulladék) összegyűjtésére, kezelésére és újrahasznosítására szakosodott. A Műhelyek Határok Nélkül egyesülettel közös akció keretében október 1-jéig fogadják a felajánlásokat országszerte.
" ["post_title"]=> string(22) "Egy táska, egy esély" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "egy-taska-egy-esely" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-24 13:08:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:08:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(61) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/09/24/egy-taska-egy-esely/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3720 (24) { ["ID"]=> int(468392) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-24 13:03:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:03:45" ["post_content"]=> string(1455) "Gazdasági elemzők szerint Románia továbbra is az Európai Unió legmagasabb inflációs rátájával küzd, és egy globális elemzés szerint világszinten is a 24. helyen áll a drágulás ütemét tekintve.
Ezen a héten ismét emelkedtek az üzemanyagárak, és az euró-lej árfolyam is újabb történelmi csúcsot ért el a lej rovására. A Román Nemzeti Bank tegnap 5 lej 27 banis hivatalos euróárfolyamot állapított meg. A lej a dollárral szemben is gyengült: az amerikai valuta 4 lej 62 banira drágult. Az arany grammonkénti ára 3 lejjel, 641 lejre emelkedett a jegybank adatai szerint.
A gázolaj literenkénti ára a legdrágább töltőállomásokon már a 11 lejes lélektani határt közelíti, míg a benzin ára több nagyvárosban, például Bukarestben, Kolozsváron vagy Temesváron már átlépte a 10 lejes szintet. Mindez a tél beállta előtt, amely eleve válságos időszak: a Krónika napilap az Intelligens Energia Egyesület figyelmeztetést idézi, amely szerint Románia gáztárolóinak feltöltöttsége szeptember elején mindössze 62,8%-os volt, ami több mint 10%-kal elmarad a tavalyi szinttől, és ez a hideg beálltával komoly áram- és gázár-válságot idézhet elő.
" ["post_title"]=> string(23) "Az infláció "bajnoka"" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "az-inflacio-bajnoka" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-24 13:03:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:03:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(61) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/09/24/az-inflacio-bajnoka/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3816 (24) { ["ID"]=> int(468395) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-24 13:12:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:12:25" ["post_content"]=> string(1075) "A közösségi médián keresztüli manipuláció olyan veszélyt jelent a demokráciára, amely nem kap kellő figyelmet - jelentette ki tegnap Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen New Yorkban.
Az államfő szerint a véleménynyilvánítás és az egyesülés szabadságát veszélyezteti, ha összehangolt trolltámadásokkal hallgattatnak el egy-egy embert, mert a hamis fiókok tömege elrettent másokat attól, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéséhez. Nicușor Dan államfővé választása óta első alkalommal vesz részt az ENSZ Közgyűlésének magas szintű tanácskozásán.
A román államelnök az Agerpresnek adott interjájában arra is kitért, hogy véleménye szerint a romániai társadalom nem kér az előre hozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
" ["post_title"]=> string(24) "Nicușor Dan New Yorkban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "nicusor-dan-new-yorkban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-24 13:12:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-24 10:12:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(65) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/09/24/nicusor-dan-new-yorkban/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39981) ["max_num_pages"]=> int(9996) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "b5b42d54e4a8720641c481187ec558aa" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:5bfd1440206295a722bac7e7799472c0" }
A lakosság mintegy 70%-a, azaz 210 ezer ember „extrém” élelmiszerhiánnyal küzd a Gázai övezet északi részén – az Egyesült Államok…
Continue Reading
Ezt jelentette ki Charles Michel, az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke tegnap Varsóban.Charles Michel az EU új stratégiai menetrendjét…
Continue Reading
Jövő héten erős lehűlésre kell számítani, a hőmérséklet akár 15 fokot is csökkenhet, a hegyvidéki területeken visszatér az eső, a…
Continue Reading
A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet azzal vádolja a svéd IKEA vállalatot, hogy részt vesz a romániai erdők bútorgyártás céljából történő…
Continue Reading
Hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte pénteken a mangaliai bíróság Monica Macovei volt igazságügyi minisztert gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt. A Konstanca…
Continue ReadingMűsorunk tartalmából: • Heti hírösszefoglalónkban szó lesz az inflációról, az aggasztó államháztartási hiányról és a kormány kisiklott költségvetési konszolidációjáról. Szót…
Continue ReadingMihai Constantin kormányszóvivő közölte, az intézkedésre a 2015-ben hozott 115-ös törvény miatt volt szükség, amely kimondja, hogy ha egy prefektus…
Continue Reading
Tizenöt párt, választási és politikai szövetség nyújtotta be a Központi Választási Irodához az európai parlamenti választásokon induló jelöltjeinek listáját. Emellett…
Continue Reading
Negyven év feletti alkotók számára hirdetett irodalmi ösztöndíjat az Iskola Alapítvány márciusban.
(tovább…) Continue Reading
Első alkalommal szervezett országos népdalvetélkedőt a magyar középiskolás diákok számára a csíkszeredai Gyermekek Háza az oktatási minisztériummal és a Hargita megyei tanfelügyelőséggel közösen.
(tovább…) Continue Reading
Kovásznán, a Csoma Emlékközpont és Népfőiskola felavatásával kezdődött hétfőn A Kőrösi Csoma Sándor napok szombatig tartó 34. kiadása. Az eseményen részt vett Kovács Zsolt, a Marosvásárhelyi Rádió tudósítója is, aki rögzítette az ott történteket.
(tovább…) Continue Reading
Ma van a magyar költészet napja, amelyet 1964 óta –kereken hatvan éve – minden évben József Attila születésnapján tartanak. Amikor az 1905-ben született költő papírra vetette az Ars poetica Németh Andornak című vers első két sorát, azaz „Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga”, még nem is sejthette, hogy a születése napja jó pár évtized múlva a magyar költészet napja lesz.
(tovább…) Continue ReadingA lakosság mintegy 70%-a, azaz 210 ezer ember „extrém” élelmiszerhiánnyal küzd a Gázai övezet északi részén – az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének az élelmezésbiztonság szintjéről szóló márciusi értékelése szerint.Ezzel kapcsolatban Izrael közölte, hogy kiterjesztik a humanitárius segítségnyújtáshoz való hozzáférést, az övezet északi részén „hamarosan” új szárazföldi átkelő nyílik.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök eközben a „más színterek kihívásainak forgatókönyveire” való felkészülésről nyilatkozott. A háború továbbterjedésének veszélye miatt az amerikai központi parancsnokság tábornoka, Erik Kurilla Izraelbe érkezett, hogy vendéglátóival megvitassa az Izrael és Irán között kialakult helyzetet.Tel-Avivban ultraortodox zsidók tiltakoztak amiatt, hogy a katonai szolgálat alóli mentességük megszűnhet, miután Izrael főügyésze arról tájékoztatta a kormányt, hogy nincs jogalapja az ultraortodoxok felmentésének a besorolás alól. Ugyanakkor márciusban az izraeli legfelsőbb bíróság elrendelte az állami támogatások megvonását sok ultraortodox férfitől, akik nem szolgálnak a hadseregben.{euronews.hu}
" ["post_title"]=> string(55) "Új szárazföldi átkelő nyílhat a Gázai övezetben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "uj-szarazfoldi-atkelo-nyilhat-a-gazai-ovezetben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-12 18:10:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-12 15:10:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(89) "https://www.bukarestiradio.ro/2024/04/12/uj-szarazfoldi-atkelo-nyilhat-a-gazai-ovezetben/" ["menu_order"]=> int(8043) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3783 (24) { ["ID"]=> int(437235) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-12 15:07:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-12 12:07:12" ["post_content"]=> string(1482) "Ezt jelentette ki Charles Michel, az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke tegnap Varsóban.Charles Michel az EU új stratégiai menetrendjét előkészítő találkozóra érkezett a lengyel fővárosba, ahol a lengyel, az észt, a luxemburgi, a görög, a finn, az ír és a spanyol kormányfővel találkozott tegnap este.
A házigazda Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel közösen tartott sajtóértekezleten az Európai Tanács elnöke a legfontosabb európai feladatnak a biztonság és a védelem megerősítését nevezte.A védelembe többet kell befektetni, és támogatni kell az európai ipari bázist – hangsúlyozta. Emellett – az európai jólét érdekében – „erős, hatalmas gazdasági alapokat kell kiépíteni” – folytatta. Kiemelte az Európai Beruházási Bank jövőbeli szerepét a stratégiai beruházások létesítésében. Az európai projekt alapját a demokratikus értékek, az alapelvek, a szabadságok jelentik – húzta alá Charles Michel.

Jövő héten erős lehűlésre kell számítani, a hőmérséklet akár 15 fokot is csökkenhet, a hegyvidéki területeken visszatér az eső, a szél és a havazás. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint szerdától, április 17-től az egész országban lehűlés várható.
„A következő hét első két napjában különösen meleg lesz, a maximum hőmérséklet 25 és 32 fok között lesz majd, a legmelegebb az ország déli és délkeleti részén várható” – tájékoztat az ANM.Szerdától azonban meredek lehűlés következik, a maximumok alig haladják meg a 10-15 Celsius-fokot. Csapadékra is számítani lehet, a hegyvidéki területeken pedig havas eső és havazás is lehet, ugyanakkor szélviharok is várhatók.
" ["post_title"]=> string(56) "Nyárra tél – erős lehűlés várható jövő héten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "nyarra-tel-eros-lehules-varhato-jovo-heten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-12 17:52:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-12 14:52:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(84) "https://www.bukarestiradio.ro/2024/04/12/nyarra-tel-eros-lehules-varhato-jovo-heten/" ["menu_order"]=> int(8045) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3776 (24) { ["ID"]=> int(437233) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-12 15:03:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-12 12:03:03" ["post_content"]=> string(1331) "A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet azzal vádolja a svéd IKEA vállalatot, hogy részt vesz a romániai erdők bútorgyártás céljából történő kiirtásában.
A Greenpeace vizsgálata megállapította, hogy a svéd vállalatnak bedolgozó cégek közül több is ősi erdőkből származó fát használ fel bútorgyártásra. A szervezet jelentése szerint az IKEA a romániai Kárpátok utolsó természetes erdeiből szerzi be a fát, beleértve a Natura 2000 védett területek erdeit is, a 140 évnél idősebb erdőkből származó 30 terméket pedig 13 országban árulják. A környezetvédő szervezet szerint a romániai vállalatok és a hatóságok a korlátozások miatt nem hajlandók öreg vagy természetes erdőnek minősíteni, ezért a Kárpátok erdeinek mindössze 2,4 százaléka (1700 négyzetkilométer) védett a fakitermeléstől, habár a hivatalos adatok szerint mintegy 7 százaléka idősebb 120 évnél; becslések szerint azonban Románia az elmúlt húsz évben elvesztette ősi erdőinek felét. Az IKEA azonnali kivizsgálást ígért, szabálytalanság esetén pedig azonnali lépéseket, beleértve a kereskedelmi kapcsolatok megszüntetését is.
" ["post_title"]=> string(53) "Romániai őserdőket vághattak ki az IKEA számára" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "romaniai-oserdoket-vaghattak-ki-az-ikea-szamara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-12 16:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-12 13:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(89) "https://www.bukarestiradio.ro/2024/04/12/romaniai-oserdoket-vaghattak-ki-az-ikea-szamara/" ["menu_order"]=> int(8046) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3769 (24) { ["ID"]=> int(437232) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-12 15:01:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-12 12:01:10" ["post_content"]=> string(1077) "Hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte pénteken a mangaliai bíróság Monica Macovei volt igazságügyi minisztert gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt. A Konstanca megyei táblabírósági ügyészség 2023 szeptemberében emelt vádat Monica Macovei ellen. Az ügyészség tájékoztatása szerint a volt igazságügyi miniszter 2022. október 8-án Mangalia közelében, a 39-es országúton vezetett, amikor átment a szembejövő sávra és elütött egy motorkerékpárost, 110-120 napos orvosi ellátást igénylő sérüléseket okozva neki. Az ügyészek kiemelték, hogy az ütközés során veszélybe került a motorkerékpáros élete.

Műsorunk tartalmából:
• Heti hírösszefoglalónkban szó lesz az inflációról, az aggasztó államháztartási hiányról és a kormány kisiklott költségvetési konszolidációjáról. Szót ejtünk még az európai parlamenti választásokról, arról, hogy az RMDSZ körülbelül hány szavazatra számít. Izrael és a Hamász terrorszervezet közötti háború egyre kilátástalanabbá válik Izrael számára, amely fél év után sem tudta felszámolni a fegyveres szervezetet, s közben elvesztette a háború kezdetén feléje megnyilvánult szimpátiát.
• Szőcs Levente háttere arról, hogy Joe Biden amerikai elnök kilátásba helyezte a vádak elengedését Julian Assange ügyében, ami másfél évtizedes történet végére tenne pontot
• Garzó Ferenc jegyzete: Múlt és jövő az öregedés tükrében
Mihai Constantin kormányszóvivő közölte, az intézkedésre a 2015-ben hozott 115-ös törvény miatt volt szükség, amely kimondja, hogy ha egy prefektus vagy alprefektus jelöltként tervez indulni a helyhatósági választásokon, akkor a választások előtt legkevesebb 50 nappal le kell mondania tisztségéről.
" ["post_title"]=> string(95) "Tizennégy prefektust és tizenegy alprefektust váltott le csütörtök este a kormány. " ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "tizennegy-prefektust-es-tizenegy-alprefektust-valtott-le-csutortok-este-a-kormany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-12 14:58:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-12 11:58:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(123) "https://www.bukarestiradio.ro/2024/04/12/tizennegy-prefektust-es-tizenegy-alprefektust-valtott-le-csutortok-este-a-kormany/" ["menu_order"]=> int(8049) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3766 (24) { ["ID"]=> int(437230) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-12 14:47:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-12 11:47:34" ["post_content"]=> string(940) "Tizenöt párt, választási és politikai szövetség nyújtotta be a Központi Választási Irodához az európai parlamenti választásokon induló jelöltjeinek listáját. Emellett hét független jelöltet is iktattak – derül ki a BEC honlapján ma közzétett adatokból. A jelöltlisták iktatásának határideje április 10-én éjfélkor járt le. A jegyzékhez a pártoknak és pártszövetségeknek legalább 200 ezer, a független jelölteknek legalább 100 ezer támogató aláírást kellett csatolniuk.

Negyven év feletti alkotók számára hirdetett irodalmi ösztöndíjat az Iskola Alapítvány márciusban.
Az egy évre szóló alkotói támogatásra három hét alatt 123 pályázat érkezett Erdélyből. A pályázat célja az erdélyi magyar kultúrát gazdagító szépirodalmi művek létrehozását ösztönző alkotói feltételekhez való hozzájárulás, az irodalom társadalmi közmegbecsülésének kifejezésre juttatása.
Az első alkalommal kiosztott ösztöndíjakat a 2024/25-ös időszakra az alábbi hét alkotó nyerte el: Fischer Botond, Zsidó Ferenc, Borsodi L. László, Papp Attila Zsolt, Szántai János, Király Zoltán, Dimény H. Árpád.
A díjazott alkotók a következő egy évben havi 4000 lej értékű támogatást kapnak. Az ösztöndíj megvalósulását a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatja.
Első alkalommal szervezett országos népdalvetélkedőt a magyar középiskolás diákok számára a csíkszeredai Gyermekek Háza az oktatási minisztériummal és a Hargita megyei tanfelügyelőséggel közösen.
A Csak tiszta forrásból népdalvetélkedőt szombaton a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumban tartották. Célja: a népi énekes hagyományok megőrzése, népszerűsítése és művelése, a tehetséges fiatalok felfedezése, illetve a fiatalok népzenei ízlésének és identitástudatának fejlesztése. Bíró István összeállításában elsőként Szalay Zoltán népzenekutatót, a vetélkedő egyik szervezőjét halljuk.
Kovásznán, a Csoma Emlékközpont és Népfőiskola felavatásával kezdődött hétfőn A Kőrösi Csoma Sándor napok szombatig tartó 34. kiadása. Az eseményen részt vett Kovács Zsolt, a Marosvásárhelyi Rádió tudósítója is, aki rögzítette az ott történteket.
Összeállításunk a megnyitó beszédek szerkesztett változata. Megszólalók sorrendben: Ferencz Éva, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke, Csák János, Magyarország kulturális és innovációs minisztere, Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke, Csernyus Lőrinc, Ybl Miklós-díjas építész, Gazda József, tiszteletbeli elnök összefoglalója, Főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének ünnepi beszéde és püspöki áldása.
Ma van a magyar költészet napja, amelyet 1964 óta –kereken hatvan éve – minden évben József Attila születésnapján tartanak. Amikor az 1905-ben született költő papírra vetette az Ars poetica Németh Andornak című vers első két sorát, azaz „Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga”, még nem is sejthette, hogy a születése napja jó pár évtized múlva a magyar költészet napja lesz.
Mint ahogy arról sem lehetett fogalma, hogy sokan fogják idézni a magyar nyelv különlegességét ecsetelő szavait, amelyek így hangzanak: „Nyelvünk ízei gazdagon kiforrtak. A magyar szóból finom műszer lett, zajtalan sebességű gép, mellyel a mérnöki elme könnyedén alakíthatja fogalmait. De a lélek homályos vidékeit is lágyan kiemeli mélyeiből költőink ihlete. Nyelvünkkel megmintázhatjuk a kővágó motorok pergő zaját s az udvar sarkában gubbasztó maroknyi szalmaszemét alig-alig zizzenő rebbenését. Egyszóval nyelvünk ősi és modern, erdei, mezei és városi, ázsiai és európai.”
Eddig tartott az idézet,most pedig elkanyarodom József Attilától, ugyanis nem feledkezhetek meg Márai Sándorról, aki 1900. április 11-én látta meg a napvilágot. A kassai születésű író, költő és újságíró az 1930-as években korának egyik legismertebb és legnépszerűbb szerzője volt, de miután 1948-ban elhagyta a hazáját, műveit kiiktatták a magyar irodalmi életből. Az 1980-as években megpróbálták hazacsalogatni, ám ő nem adta be a derekát, sőt azt sem engedélyezte, hogy kiadják a könyveit.
Az 1989-ben bekövetkezett halála után kezdték el újra megjelentetni Magyarországon a munkáit, 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott, majd az azt követő években hat filmet is készítettek a regényei alapján.
Márai mondta, hogy „az emigráns, mint az űrhajós, megtudja, hogy nincs fix pont, ahol megkapaszkodjon. Egyformán otthon van az otthonosságban és az otthontalanságban”. A Márai-idézet után visszakanyarodom a magyar költészet napjához, amely a Magyar Írószövetség szerint az elmúlt évtizedek során jelentősen hozzájárult a magyar verskultúra fejlődéséhez. Leginkább azzal, hogy a kezdeményezők és a lelkes érdeklődők színes kulturális programmal – egyebek között előadásokkal, felolvasásokkal, szavalóversenyekkel – ünneplik a költészetet.
A lakosság mintegy 70%-a, azaz 210 ezer ember „extrém” élelmiszerhiánnyal küzd a Gázai övezet északi részén – az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének az élelmezésbiztonság szintjéről szóló márciusi értékelése szerint.Ezzel kapcsolatban Izrael közölte, hogy kiterjesztik a humanitárius segítségnyújtáshoz való hozzáférést, az övezet északi részén „hamarosan” új szárazföldi átkelő nyílik.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök eközben a „más színterek kihívásainak forgatókönyveire” való felkészülésről nyilatkozott. A háború továbbterjedésének veszélye miatt az amerikai központi parancsnokság tábornoka, Erik Kurilla Izraelbe érkezett, hogy vendéglátóival megvitassa az Izrael és Irán között kialakult helyzetet.Tel-Avivban ultraortodox zsidók tiltakoztak amiatt, hogy a katonai szolgálat alóli mentességük megszűnhet, miután Izrael főügyésze arról tájékoztatta a kormányt, hogy nincs jogalapja az ultraortodoxok felmentésének a besorolás alól. Ugyanakkor márciusban az izraeli legfelsőbb bíróság elrendelte az állami támogatások megvonását sok ultraortodox férfitől, akik nem szolgálnak a hadseregben.{euronews.hu}
" ["post_title"]=> string(55) "Új szárazföldi átkelő nyílhat a Gázai övezetben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "uj-szarazfoldi-atkelo-nyilhat-a-gazai-ovezetben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-12 18:10:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-12 15:10:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(89) "https://www.bukarestiradio.ro/2024/04/12/uj-szarazfoldi-atkelo-nyilhat-a-gazai-ovezetben/" ["menu_order"]=> int(8043) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39977) ["max_num_pages"]=> int(3332) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "84cdb0f3a3affc114bc0167612ac7f55" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:54e274bf84023ff169b7b4fe0abf5cf1" }