A Szociáldemokrata Párt állandó bürója ma úgy döntött, hogy a szociáldemokraták nem fogják támogatni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányát a parlamenti beiktatási szavazáskor. Sorin Grindeanu PSD-elnök elmondta, hogy ezt a javaslatot terjesztik a politikai országos tanács elé, amelynek a végleges döntést kell meghoznia ebben a kérdésben. Grindeanu közölte, a mai döntés egyhangúan született meg.
A Kanadának váratlanul felajánlott „társult tagság” számtalan jogi és technikai kérdést felvet, de ezeken túl nagyon fontos a nagyobb gondolatra, a jövőre koncentrálni – húzta alá Winkler Gyula, amikor arra kértük, hogy Ursula von der Leyen évértékelőjét kommentálja. Az RMDSZ európai parlamenti képviselője felhívta a figyelmet: nem véletlen, hogy az unió helyzetéről tartott évértékelőnek most először sikerült elérnie a globális média ingerküszöbét. A bejelentett együttműködés nem a technikai részletek miatt érdekes, hanem azért, mert az Európai Bizottság elnöke és a kanadai kormányfő olyan, értékeken alapuló gondolatot fogalmazott meg, amely képes felvillanyozni az állampolgárok képzelőerejét – vélte az Európai Parlament Nemzetközi kereskedelmi bizottságának alelnöke hozzátéve, hogy „az Európai Unió újragondolása már nem halogatható tovább”.
Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz német kancellár kormányzópártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) a Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben tegnap tartott tartományi választáson. Az előzetes eredmények szerint a CDU 81 éves történetének leggyengébb eredményét érte el a szavazatok mindössze 4,9 százalékának megszerzésével. A CDU kiesett a tartományi parlamentből, mivel nem érte el az 5 százalékos küszöböt. A szélsőjobboldali AfD (Alternatíva Németországnak) az előzetes eredmények szerint 38 százalékkal győzött, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) pedig a második helyet szerezte meg 35 százalékkal. Berlinben a Baloldal aratott világos győzelmet, miután a szavazók csaknem 26 százaléka adta le rá a voksát. A CDU mintegy 19 százalékot, az AfD 16 százalékot, a Zöldek 14 százalékot, az SPD pedig 12 százalékot kapott.
Az orosz parlament alsóházába megtartott választásokon a szavazatok 95 százalékának összeszámlálása után a kormányzó Egységes Oroszország párt csaknem 58 százalékkal vezet - közölte Ella Pamfilova, az orosz Központi Választási Bizottság (CIK) elnöke. Az előzetes adatok szerint a kormánypárt rekordszámú mandátumot, 355-at szerzett a 450 fős alsóházban, miután a 225 egyéni választókörzet közül 208-ban győzött. Az előző összetételű parlamentben az Egységes Oroszországnak 310 helye volt. Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő bejelentette, hogy az Európai Unió elítéli, és nem ismeri el az Oroszország által Ukrajna ideiglenesen megszállt területein tartott úgynevezett választásokat és azok eredményét.
A Szociáldemokrata Párt állandó bürója ma úgy döntött, hogy a szociáldemokraták nem fogják támogatni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányát a parlamenti beiktatási szavazáskor. Sorin Grindeanu PSD-elnök elmondta, hogy ezt a javaslatot terjesztik a politikai országos tanács elé, amelynek a végleges döntést kell meghoznia ebben a kérdésben. Grindeanu közölte, a mai döntés egyhangúan született meg.
Az anyakönyvi okmányok közül négy – születés, házasság, válás és haláleset – mostantól nyolc megyében elektronikusan is elérhető lesz. Egyelőre csak nyolc településen érhetőek el a digitális okmányok, pontosabban: Kolozsváron, Konstancában, Sloboziában, Iasiban, Déván, Temesváron és Ilfov megyében.
Bukarestben csütörtökön kezdődik az Európai Filmek Fesztiváljának 28. kiadása. Az Európa napján kezdődő rendezvényen egész estés filmek, dokumentumfilmek, animációk és rövidfilmek tekinthetők meg. Összesen 39 produkciót mutatnak be, ebből 34-et első alkalommal Romániában.
Irán kénytelen lesz megváltoztatni nukleáris terveit, ha Izrael fenyegeti – mondta az iráni legfelsőbb vezető egyik tanácsadója, ami aggodalmat kelt egy esetleges iráni atomfegyverrel kapcsolatban – jelentette a Reuters.
Egy rafahi nagyszabású offenzíva esetén az Egyesült Államok nem szállít fegyvereket és tüzérségi lövedékeket Izraelnek – jelentette be Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok elnöke.
Átlagosan kétszáz palesztin hagyja el óránként a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahot, miután Izrael kiadta az evakuálási parancsot – jelenti a palesztinokat segítő ENSZ-ügynökség.
Életének 72. évében elhunyt Havasi János Herczeg Ferenc-díjas újságíró, szerkesztő, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. rádiós médiaszolgáltatási igazgatója. Havasi János hadisírkutatással is foglalkozott, többször járt riport- és kutatóúton a többi között a Donnál, a Donyec-medencében, az Urálban, Erdélyben, Lengyelországban.
A csíksomlyói pünkösdszombati búcsú immár több mint három évtizede nemcsak a székelyek fogadalmi ünnepe, hanem az összmagyarságé is. Ilyenkor a világ szinte minden tájáról érkeznek zarándokok Csíkszeredába és az egész megyébe.
Néhány éve madarakat és fákat ábrázoló képekkel találkoztam egy-egy ismerősöm közösségi oldalán, az egyik fotó mellett pedig egy idézet is megjelent, amely így szól: „Évente egy nap szenteltessék a madarak és fák védelmében.” Ez a mondat az 1835. június 26-án született Herman Ottótól származik, aki természettudós, néprajzkutató, polihisztor és politikus volt egy személyben.
Ma tartja jelenlegi összetételében a második ülését a vajdasági tartományi képviselőház. Az ülés napirendjén mindössze két pont szerepel: a tartományi kormány…
Klaus Johannis államelnök munkalátogatáson tartózkodik Washingtonban, ahol ma veszi át az Atlanti Tanács nevű agytröszt vezetőjétől a Distinguished International Leadership Award kitüntetést, amit a kimagasló pályafutása, Románia…
A Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat idei kiadásának felfüggesztésére szólította fel a kulturális intézményekben dolgozókat a Culturmedia és Alfa Cartel szakszervezet. A múzeumokban…
Az anyakönyvi okmányok közül négy - születés, házasság, válás és haláleset – mostantól nyolc megyében elektronikusan is elérhető lesz. Egyelőre csak nyolc településen érhetőek el a digitális okmányok, pontosabban: Kolozsváron, Konstancában, Sloboziában, Iasiban, Déván, Temesváron és Ilfov megyében.
A rendszer fő előnye, hogy jelentősen csökkenti a várakozási időt a regisztrációra és a tanúsítványok kiadására. Bogdan Ivan kutatási miniszter elmondta, az okmányok digitalizálását legkésőbb szeptember 24-éig országos szinten be kell fejezni, hogy mindenki számára elérhető legyen az új szolgáltatás.
Bukarestben csütörtökön kezdődik az Európai Filmek Fesztiváljának 28. kiadása. Az Európa napján kezdődő rendezvényen egész estés filmek, dokumentumfilmek, animációk és rövidfilmek tekinthetők meg. Összesen 39 produkciót mutatnak be, ebből 34-et első alkalommal Romániában.
Liviu Jicman, a Román Kulturális Intézet elnöke a román rádiónak elmondta, vidékre is elviszik a fesztivál filmjeit, többek között Botoşaniba, Chitilába és Marosvásárhelyre. Emlékeztetett hogy Marosvásárhelyen, Nagyszebenben, Curtea de Argeşben és Brassóban már többször tartottak Európai Filmek Fesztiválját, újdonságként idén június elején Kisinyovba is eljutnak a seregszemlével - mondotta a Román Kulturális Intézet elnöke.
Irán kénytelen lesz megváltoztatni nukleáris terveit, ha Izrael fenyegeti - mondta az iráni legfelsőbb vezető egyik tanácsadója, ami aggodalmat kelt egy esetleges iráni atomfegyverrel kapcsolatban - jelentette a Reuters.
„Nincs döntésünk atombomba építéséről, de ha Irán létét fenyegetnék, nem lenne más választásunk, mint megváltoztatni nukleáris doktrínánkat” - idézte Kamal Kharrazi szavait a helyi hírügynökség. Hozzátette, hogy Teherán már jelezte, hogy rendelkezik a potenciállal ilyen fegyverek építésére. Mint ismert, áprilisban Irán és Izrael között kiéleződött a feszültség, mivel Teherán mintegy 300 rakétát és drónt indított Izrael ellen megtorlásul, miután állítólag halálos izraeli támadás érte a damaszkuszi nagykövetségét - emlékeztet a Reuters.
Egy rafahi nagyszabású offenzíva esetén az Egyesült Államok nem szállít fegyvereket és tüzérségi lövedékeket Izraelnek - jelentette be Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok elnöke.
Ez az első alkalom, hogy az amerikai elnök nyilvánosan feltételekhez köti az Izraelnek nyújtott amerikai katonai támogatást. Biden azonban biztosítékot is adott arra, hogy az Egyesült Államok továbbra is „gondoskodik arról, hogy Izraelt megvédje a Vaskupola”, vagyis a légvédelmi pajzs.
Átlagosan kétszáz palesztin hagyja el óránként a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahot, miután Izrael kiadta az evakuálási parancsot – jelenti a palesztinokat segítő ENSZ-ügynökség.
Az izraeli hadsereg hétfőn szólította fel a Rafah keleti részében tartózkodókat a távozásra, fokozva ezzel az aggodalmakat, hogy nagyszabású szárazföldi offenzíva készül a város ellen. Az ügynökség egyik tisztviselője kijelentette, mintegy ötvenezren hagyták el Rafahot hétfő óta.
A budapesti Magyar Kálmán közel hatvan évig élt az Amerikai Egyesült Államokban, ő alapította a Hungária Táncegyüttest és a passaic-i Magyar Múzeumot.
A New Jersey állambeli magyar múzeum 1981-ben nyitotta meg kapuit, 2014-ben azonban bezárták. Honlapja máig él. Benedek Csilla a múzeum gyűjteményének sorsáról faggatta Magyar Kálmánt, akit Domján József képzőművész csíkszeredai kiállítása alkalmával kért mikrofon elé.
Életének 72. évében elhunyt Havasi János Herczeg Ferenc-díjas újságíró, szerkesztő, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. rádiós médiaszolgáltatási igazgatója. Havasi János hadisírkutatással is foglalkozott, többször járt riport- és kutatóúton a többi között a Donnál, a Donyec-medencében, az Urálban, Erdélyben, Lengyelországban.
2013-ban jelent meg Lánykák, az idő eljárt cím munkája, amelyet édesanyja elmesélése és levelei, valamint saját helyszíni kutatásai alapján írt. A könyv alapján forgatták a 2018-ban bemutatott Örök tél című történelmi filmdrámát, amely a Magyarországról szovjet lágerekbe hurcolt magyar embereknek állít emléket. Az alkotás több nemzetközi díjat is nyert. Havasi Jánossal két évvel ezelőtt készítettem interjút, amikor a 400 éves nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium dísztermében mutatták be a Szent Korona másolatát, Panyik Imre felvidéki díszműlakatos munkáját. Ezen az ünnepségen tartott előadást Havasi János, őt hallják a következő percekben.
A csíksomlyói pünkösdszombati búcsú immár több mint három évtizede nemcsak a székelyek fogadalmi ünnepe, hanem az összmagyarságé is. Ilyenkor a világ szinte minden tájáról érkeznek zarándokok Csíkszeredába és az egész megyébe.
Immár húsz éve, hogy a pünkösdi ünnep előtt és után események sorozatát kínálja a megyébe látogatóknak a Hargita Megyei Kulturális Központ és partnereik. A Hargitai Megyenapok idei kiadása szerdán kezdődött és május 20-ig tart. Többek között lesznek tájházbemutatók, fotó-és képzőművészeti kiállítások, koncertek, színházi előadások, könyvbemutatók és rendhagyó irodalomórák, illetve kirándulások. A részleteket csíkszeredai sajtótájékoztatón ismertették a szervezők, amelyen Bíró István is részt vett.
Néhány éve madarakat és fákat ábrázoló képekkel találkoztam egy-egy ismerősöm közösségi oldalán, az egyik fotó mellett pedig egy idézet is megjelent, amely így szól: „Évente egy nap szenteltessék a madarak és fák védelmében.” Ez a mondat az 1835. június 26-án született Herman Ottótól származik, aki természettudós, néprajzkutató, polihisztor és politikus volt egy személyben.
Május 10-én, azaz holnap ünnepeljük a madarak és fák napját, amely csupa kisbetűvel írandó. A gyökerek 1902-ig, Párizsba nyúlnak vissza, ugyanis abban az évben az európai államok egyezményt kötöttek a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. Szintén százhuszonkét éve Chernel István ornitológus először szervezte meg Magyarországon a madarak és fák napját, amelyet Herman Ottó közreműködésével, 1906-ban törvénybe iktattak. „Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletben írta elő: évente egy napot a népiskolákban a tanító arra szenteljen, hogy a tanulókkal a hasznos madaraknak és azok védelmének jelentőségét megismertesse” – olvasható az Országos Széchényi Könyvtárhoz tartozó Jeles Napok című szolgáltatás honlapján.
Megemlítem Chernel István főművét, az 1898-ban megjelent Magyarország madarai című háromkötetes átfogó munkát, amely egyike a legjelentősebb magyar nyelvű madártani kiadványoknak. A szép magyarsággal megírt, a kor legnevesebb állatfestői által illusztrált kötetek létrejötténél Herman Ottó is fontos szerepet játszott. Az Arcanum Kézikönyvtár honlapján megjelent cikk szerint „a mű keletkezése óta nagyot változott világunk, benne a madarak megítélése is. A korábbi, az ember szűken vett gazdasági hasznán-kárán alapuló, sokszor téves, és ma már visszatetsző értékelést felváltotta a korszerű madárvédelmi szemlélet”.
Ugyancsak érdemes megemlíteni Herman Ottó A madarak hasznáról és káráról című könyvét, amely 1901-ben látott napvilágot. Bár ez sem mentes a kor meghatározó szemléletétől, ízes-élvezetes, szórakoztató módon közelíti meg a témát. Elsősorban a természet közelében élő, gazdálkodó embereket szólította meg a könyv, bemutatta nekik a legfontosabb és leggyakoribb nyolcvanhárom magyarországi madárfajt, igényes és hiteles képekkel illusztrálva.
A fákkal kapcsolatban Márai Sándor Füveskönyvéből ragadtam ki egy idézetet: „Az erdőkben van valami megrendítő, különösen a fenyőerdőkben. Nemcsak sötét és következetes hallgatásuk rendít meg, mély árnyaik, templomi fenségük és áhítatos magatartásuk. Megrendítő az élet akarata, mellyel egy nagy erdő kifejezi a világerőket.”
Ma tartja jelenlegi összetételében a második ülését a vajdasági tartományi képviselőház. Az ülés napirendjén mindössze két pont szerepel: a tartományi kormány megválasztása és a parlament főtitkárhelyettesének kinevezése.
A tartományi kormányalakító Maja Gojković, aki korábban a szerb kormány művelődési minisztere volt, illetve 2004 és 2008 között Újvidék polgármestere. Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke bejelentette, hogy a tartományi kormányban Szakállas Zsolt helyett, aki mostantól a vajdasági képviselőház főtitkárhelyettese lesz, Ótott Róbert tölti be az oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkári, valamint a tartományi kormány alelnöki tisztségét. A tartományi képviselőház korábbi ülésén Juhász Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség intézőbizottságának elnökét választották meg házelnökké.
Klaus Johannis államelnök munkalátogatáson tartózkodik Washingtonban, ahol ma veszi át az Atlanti Tanács nevű agytröszt vezetőjétől a Distinguished International Leadership Award kitüntetést, amit a kimagasló pályafutása, Románia példamutató vezetése, valamint transzatlanti és európai vezetői szerepe elismeréseként kap.
A román államfőt kedden fogadta Joe Biden amerikai elnök a Fehér Házban. A tárgyalások során többek között arra is kitértek, hogy Románia nyitott arra, hogy a közeljövőben átadjon egy Patriot légvédelmi rendszert Ukrajnának. Klaus Johannis kitért arra is, hogy a NATO-tagállamok hadiipari termelését növelni kell, Románia jelenleg bruttó hazai termékének 2,5 százalékát fordítja védelemre, ami „rendkívül jó” arány, tekintve, hogy sok szövetséges ország „még a 2 százaléktól is nagyon messze áll”. Johannis arról is beszélt, hogy a soron következő csúcstalálkozón a NATO-nak határozottabban el kell köteleznie magát a keleti szárny védelme és elrettentő pozíciójának megerősítése mellett. Mivel a háború a Fekete-tenger térségében zajlik, ezért jobban kell fókuszálni erre a régióra, konkrét tervekre és stratégiákra van szükség, amelyek segítenek megelőzni a konfliktus kiterjedését és hozzájárulnak a békéhez – mondta Klaus Johannis Washingtonban.
A Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat idei kiadásának felfüggesztésére szólította fel a kulturális intézményekben dolgozókat a Culturmedia és Alfa Cartel szakszervezet.
A múzeumokban és állami könyvtárakban dolgozókat tömörítő érdekvédelmi szervezetek bejelentették, hogy nem vesznek részt a május 18-ra tervezett Múzeumok Éjszakája programsorozatban, helyette aznap délután 17 órától a fővárosi Győzelem téren állnak sztrájkőrséget, addig japánsztrájkot tartanak.
A Culturmedia és Alfa Cartel szakszervezetek által képviselt tiltakozók azt nehezményezik, hogy a kormány nem tartotta be a kulturális intézményekben dolgozók méltányos bérezésére vonatkozó ígéreteit. Közleményükben tájékoztatnak, hogy a szakminisztérium és a kormány képviselőivel folytatott tárgyalásokon leszögeztek egy sor olyan intézkedést, amely a múzeumok és könyvtárak alkalmazottainak bérezését szabályozza, de az ezt tartalmazó sürgősségi rendeletet máig nem fogadták el.
Az érdekvédelemi szervezet arra kérte a Romániai Múzeumok Országos Hálózata és a Múzeumigazgatók Egyesületét, hogy csatlakozzon a megmozduláshoz, és függessze fel az Múzeumok Éjszakája idei kiadását.
Az anyakönyvi okmányok közül négy - születés, házasság, válás és haláleset – mostantól nyolc megyében elektronikusan is elérhető lesz. Egyelőre csak nyolc településen érhetőek el a digitális okmányok, pontosabban: Kolozsváron, Konstancában, Sloboziában, Iasiban, Déván, Temesváron és Ilfov megyében.
A rendszer fő előnye, hogy jelentősen csökkenti a várakozási időt a regisztrációra és a tanúsítványok kiadására. Bogdan Ivan kutatási miniszter elmondta, az okmányok digitalizálását legkésőbb szeptember 24-éig országos szinten be kell fejezni, hogy mindenki számára elérhető legyen az új szolgáltatás.